Anatolij Psenicsnij: „Az ungvári kórházak a legzsúfoltabbak”

A covid-ágyak 42,5 százalékához van oxigén kapcsolva.

November 11-én Anatolij Psenicsnij személyében új vezető került a megyei egészségügyi főosztály élére. 1985-ben született Moldovában, az Ungvári Nemzeti Egyetemen kapott orvosi diplomát, szakmai gyakorlatát radiológiából szerezte. 2016-ban ugyanott jogi diplomát szerzett, 2019-ben elvégezte a lembergi üzleti iskolát, valamint az államigazgatási nemzeti akadémiát. 2011-től az Ökörmezői Járási Közigazgatás egészségügyi osztályának helyettes vezetője, 2012-től vezetője. 2020 januárjában kinevezték az Ökörmezői Járási Kórház vezérigazgatójává. Nős, feleségével három gyermeket nevelnek.

Anatolij Psenicsnij

Az új osztályvezető a koronavírus-járvány miatt (is) rendkívül feszült időszakban vállalta el a megye egészségügyi szférájának vezetését. Első interjújában a lakosságot valószínűleg leginkább érdeklő pandémiával kapcsolatos kérdésekről nyilatkozott a TV21 Ungvar csatornának, amit most kivonatosan közlünk.

– Van-e elegendő betegágy Kárpátalján a covid fertőzöttek számára?

– Tizenhét kórházban 1885 ágy van elkülönítve a koronavírusos betegek részére, jelenleg kórházi ápolásra mintegy 860 ember szorul. Az ungvári kórházak a legzsúfoltabbak, mivel ide szállítják a súlyos betegeket a Nagybereznai és a Perecsenyi járásból is. Ugyancsak Ungváron, a perinatális központban fogadják ezenkívül a megye egész területéről a fertőzött kismamákat, a beteg gyerekeket pedig a megyei gyermekkórház látja el. A fertőzöttek számára elkülönített ágyak 42,5 százalékához van oxigén kapcsolva, ami 803 ágyat jelent. Az előírások szerinti legalább 80 százalékos ellátottsághoz tehát még van mit tennünk.

– Kinevezésekor azt nyilatkozta, Kárpátalja 77 millió hrivnya szubvenciót kapott a Miniszteri Kabinettől többek között 253 oxigénkoncentrátor, generátorok stb. beszerzésére. Hogy állnak jelenleg a kórházak?

– Eddig 169 koncentrátort sikerült beszerezni. A kitűzött célt tehát egyelőre nem sikerült elérnünk, de az intézményvezetők folyamatosan tárgyalnak a beszállítókkal. A járvány előbb-utóbb véget ér, de a koncentrátorok megmaradnak, ami azért jó, mivel számos egyéb betegségben szenvedő páciens – asztmások, tüdő- és szívbetegek stb. – ellátását szolgálják majd a jövőben.

– A múlt héten felröppent a hír, hogy megyénkben elfogyott az oxigén, mivel leállt a lembergi vegyigyár.

– A probléma gyorsan megoldódott, december 6-án 100 palack oxigén érkezett, mely egy hétre elegendő az érintett kórházak számára.

– Mi a helyzet a mesterséges lélegeztetőgépekkel?

– Mára bebizonyosodott, hogy a mesterséges lélegeztetőgépre kapcsolt páciensek körében magas a halálozási arány, tehát az orvosok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne kelljen azokat bevetni. Kárpátalján 195 ilyen gép van, s jelenleg 14-en szorulnak rá.

– Az állam milyen összeget költ egy-egy covidos páciens kórházi kezelésére?

– Április 1-től azok a kórházak, amelyek szerződést kötöttek a covidosok ellátására a Nemzeti Közegészségügyi Szolgálattal, a páciensszámtól függetlenül azonos összeget kapnak. Ezért történik meg az, hogy míg valahol teljes ellátásban részesül a páciens, a zsúfoltabb intézményekben saját költségén kell pótolnia a szükséges gyógyszereket. Az összeg nyilvánvalóan a szövődményektől, a beteg állapotától függ. A legtöbbet a cukor-, valamint a szív- és érrendszeri betegek kénytelenek költeni a különféle készítményekre.

– November 28.-án az egyik Lemberg megyei kórházban áramkimaradás miatt két lélegeztetőgépen lévő páciens életét vesztette. Megyénkben előfordulhat-e hasonló helyzet, amikor az áramtermelő generátorról kiderül, hogy van ugyan, de nem üzemképes?

– 28 generátor van egészségügyi intézményeinkben, melyek elsősorban a reanimációs, a szülészeti és a sebészeti blokkokhoz vannak bekötve. A kormányzó rendeletet adott ki, hogy valamennyi intézmény köteles működőképes állapotba hozni az említett készüléket, melyet szükség esetén be lehet vetni a páciensek biztonsága érdekében.

– Jelenleg miben szenvednek hiányt a kórházak?

– Kevés a betegség kezelésére előírt gyógyszer, de az egyéni védekezési eszközökből is hiány van.

– Véleménye szerint mikor juthat hozzá Ukrajna és megyénk a covid elleni vakcinához?

– A jelenlegi információk szerint a jövő év második felében. Egyelőre az első körben beoltásra kerülő személyek számát, a vakcina őrzéséhez szükséges hűtött helyiségek előkészítését kéri tőlünk Kijev.

– Az embereket rosszul érinti, hogy egyéb krónikus betegségeikkel nem jutnak ellátáshoz, mivel, a narancs zónára vonatkozó szabályok értelmében, elhalasztották a tervezett műtéteket.

– Tény, hogy nem lett kevesebb szív-, onkológiai vagy tüdőbeteg sem. Például a megyében egy év alatt elhunytak 70 százaléka szív- és érrendszeri betegségek következtében hal meg. Azt javaslom minden páciensnek, konzultáljon családorvosával, aki eldönti, hogy romlott-e krónikus betegsége, szüksége van-e kórházi vagy sürgős ellátásra. Elektronikus beutalóval felkeresheti a szakorvost, igaz, ezt negatív covid teszt kíséretében teheti meg.

M. T.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó