A Miniszteri Kabinet döntése alapján 2021 decemberéig elhalasztják a minimálbér júliusra tervezett, 6,5 ezer hrivnyára történő emelését. Erről az infláció potenciális veszélyére hivatkozva határoztak.
Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter az Ukrinformnak adott interjújában úgy nyilatkozott, a minimálbér összegének módosulását számos tényező idézte elő. Ezek a társadalmi-gazdasági helyzetet is befolyásolják.
Hozzátette, a nemzetközi partnerekkel folytatott tárgyalások során figyelmeztetések hangzottak el az esetlegesen növekedő infláció veszélyeiről. Innen jött az ötlet, hogy az utolsó emelést a biztonság kedvéért halasszuk az év végére.
„Gazdasági szempontból azonban a minimálbér emelésének eredménye a kiadások és a bevételek szempontjából is kiegyensúlyozott. Fontos minden gazdasági résztvevő érdekének szem előtt tartása” – fejtette ki Marcsenko.
A pénzügyminisztérium vezetője szerint a növekedésről szóló végső döntést a jövő év közepén hozzák meg
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.