Félő, hogy lassan nem lesz olyan falu Kárpátalján, ahol „egyesek” ne próbálkoznának meg valamilyen hangulatkeltő, megfélemlítésre irányuló megmozdulással.
Így beszélhetnek maguk között az emberek: „Hallottad, hogy meg akarták mérgezni Beregszász ivóvízhálózatát?”, „Az semmi, Szürtében hazaárulással vádolják a képviselőket, mert elénekelték a magyar Himnuszt”, „Na, Tiszapéterfalván meg azzal fenyegetik a magyarokat, hogy eljönnek értünk”, „Nevetlenfaluban meg traktorral hordanák a cigit Romániába… Ja, nem, ez most nem ehhez tartozik, bocsi fiúk”.
A viccet félretérve, szánalmas, amit művelnek. Először egy „álarcos videó”, aztán egy „patkányméreggel” fenyegetőző levél, falfirka, házkutatás, erőfitogtatás. Eközben Sztyopa meg hordja az ABC- határon (új vicces rövidítés az Alkohol, Benzin, Cigaretta szavakból) az árut éjjel-nappal.
Úgy élünk, ahogy tudunk. Csak az a baj, hogy egyre rosszabbul élünk. És ez, akarva-akaratlanul rányomja bélyegét a hangulatra, a gondolatokra, a cselekményekre.
Minél lejjebb csúszik ez az ország, annál több „bűnbak” kell – kifogás, ok, valami –, ami eltereli a figyelmet a valós problémákról.
Az oktatási törvény kapcsán kirobbant ukrán–magyar külpolitikai konfliktus már odáig fajult, hogy diplomatákat tiltanak ki Ukrajnából, és teljesen mással foglalkoznak, mint amivel valóban kellene. A végén már annak is örülni fogunk, ha rendeződik ez a helyzet, nemhogy még engedményeket tegyenek az oktatási törvényben a kisebbség számára… A cél: annyira bevigyenek az erdőbe, hogy örüljünk, ha még kitalálunk, nemhogy a gombát is kihozzuk, amit mi magunk szedtünk.
Ugyanez a cél a sok értelmetlen vegzálással, fenyegetéssel, megfélemlítéssel. Azt akarják, hogy senki se akarja mélyről jövő hanggal megkezdeni örömében a nemzeti imádságunkat. Szeretnék, ha minél kevesebb képviselőnk lenne, hogy az emberek csak legyintsenek, és inkább kihátráljanak, mintsem kitegyék magukat a sok támadásnak. Nyomást gyakorolnak ránk egészen addig, amíg már annak is örülni fogunk, ha békén hagynak, és vége szakad ennek a folyamatos ingerlésnek, nem fogunk még további (jogos) követeléseket megfogalmazni az állammal szemben.
A járvány tovább fokozta az amúgy sem rózsás helyzetet. Az országban egyre- másra hozzák a felelőtlenebbnél felelőtlenebb intézkedéseket. Karantén-szigorítás ekkortól, karantén-korlátozás akkortól, várjuk meg a karácsonyt, majd utána üljön otthon mindenki betegen és a többi és a többi…
Lesz-e valaha rend az országban? Tiszteletben tartják-e végre a kisebbségek jogait?
Nem a mi hatáskörünkbe tartozik ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása. A mi feladatunk annyi, hogy ne rettenjünk meg, végezzük továbbra is ugyanúgy a munkánkat, és higgyük el, hogy a végén mindig az Igaz győz.
