Minden téren rendhagyó ez a karácsony. A 21. század második évtizedének utolsó karácsonya, szökőévben, vírusválság közepette. Sok minden megváltozott, de az ünnep maradt. Ma már a lelki megélésére figyelek inkább, s nem a külsőségekre. A korral az ember mindent másképp lát. Bizakodással, egyben szeretteimet féltve nézek a jövőbe, a múltat a mindent megszépítő idő távlatából szemlélem – osztotta meg a KISZó-val dr. Ljáh Erzsébet nyugalmazott gyermekorvos.
Elmúltak a nagy havas, sziporkázó, fagyos karácsonyok, szentesték. Én faluban nőttem fel. Élénken élnek azok az emlékek, amikor az öcsémmel mentünk kántálni az Éger utcai, Hidi nagymamához. A hótól világos volt a falu, az utakon emberek nyüzsögtek, mint nappal, az udvarokról hallatszott a ,,Mennyből az angyal… „, ,,Leszállt az ég dicső királya… „, a ,,Kis karácsony, nagy karácsony…. ” Nagymamánál vártak az ajándékok – aranydió, aranyalma, kötött sapka, sál, zokni, kesztyű. 6 éves koromban kaptam egy rongybabát – királyi ajándék volt. Ma is őrzöm az unokáim csodálatára. Mikor már felcseperedtem, nagymamámmal mentem az szentesti istentiszteletre. Nagydobronynak csodálatos temploma van! A mai napig emlékszem arra a felemelő élményre, amit ott éltem át először. A rengeteg ember – még a padsorok között is álltak –, együtt énekelte a karácsonyi énekeket. És zengett, szállt az ének az újszülött Jézust dicsőítve, átélve a karácsony misztériumát.
A szemekben, a szívekben ott ragyogott a betlehemi csillag fénye. Ezt csak ott lehet átélni, azóta is hiányzik.
Az idén szerettem volna ott lenni a nagydobronyi templomban, mert hiányzik a feltöltődés. Nem sikerül, mert most minden másképp alakult. Nem járunk templomba, otthon imádkozunk, online veszünk részt az alkalmakon.
Idáig minden karácsonyt együtt ünnepeltem a gyerekekkel, unokákkal. Ám most elválaszt bennünket a vírus, a karantén. Most a lányom, Natika családjával leszek. Megsütöttem a mézeskalácsokat, a mákos, diós bejglit, megterveztem a szentesti vacsora és az ünnepi ebéd étrendjét. A gyerekek 24.-én feldíszítik a karácsonyfát, a lakást. Szépen megterítünk, megvacsorázunk. A televízióban meghallgatjuk az esti áhítatot. Jelenlegi lakóhelyemen, Vácon, a város 17 templomában megszólalnak a harangok. Nagyon felemelő. Meghallgatjuk Szabó Gyula kiváló művész egyedi, felejthetetlen hangján Ady Endre Karácsony című versét:
„Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.”
Közben az unokám elmondja: ,,Kis Karácsony, nagy Karácsony, adják ki az én kalácsom. Ha nem adják én nem várom, mert nagyon fázik a lábam.” Boldog karácsonyt kívánunk egymásnak. Aztán megszólal a kis csengettyű, felvillan a fény és elkezdődik az ajándékosztás, amit közben odacsempésztünk a fa alá. Ez annyira megható, szívet dobogtató pillanat kicsinek, nagynak. Aztán van öröm, ujjongás. Itt lesz velünk a legnagyobb unokám, Bettike is, és ennek különösen örülök.
Ilyennek látom a Karácsonyomat az idén, és kérem a Jó Istent, hogy így legyen!
Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! A gyertya pislákoló lángjába nézve gondoljunk azokra is, akik már nincsenek velünk, akik eltávoztak az örök világosság országába, gondoljunk gyermekeinkre, rokonainkra, barátainkra, hogy beteljesüljon Advent, szülessen meg és legyen minden ember szívében KARÁCSONY.!!!
