Markóczi Evelin azt szeretné, ha minél több emberhez elérne az az érték, amit közvetít. A szépségversenyre nem hírnévszerzés céljából jelentkezett. Kárpátaljaiként olyan Nemzet szépe akar lenni, aki azt hangsúlyozza: légy önmagad!
Simon Rita
– A te fejedre került a korona a magyar alapítású, Miss Nation Hungary szépségversenyen. Hogyan készültél a versenyre?
– Az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmem a lehetőségre. Azért kezdett érdekelni, mert másnak tűnt, mint a legtöbb ilyen megmérettetés – kezdi beszélgetésünket a 26 éves beregszászi születésű lány. – A szervezők úgy hirdették, hogy a verseny célja egy olyan királynő megkoronázása, aki példaként szolgál a fiatal generáció és az egész nemzet számára. A kiírás értelmében nem jelentkezhettek 21 évnél fiatalabb, szépészeti, plasztikai műtéten átesett és tetovált lányok. Örültem, hogy van ilyen verseny, és a természetességre, illetve a tradicionális értékekre akarják felhívni a figyelmet. Manapság szerintem a szépségversenyek már sokban eltérnek attól, amiről eleinte szóltak. Döntő szereppel bírt, hogy nincs bikinis felvonulás, mert azt nem vállaltam volna be. Bár akkor még nem tudtam, hogy online lesz megrendezve a verseny, mivel javában a második hullám előtt jelentkeztünk, és azt tervezték, hogy a hagyományos módon bonyolítják le. Nagyon sokan jelentkeztek. A beküldött képek alapján kiválasztottak húsz lányt, akiket beválogattak az elődöntőbe. Majd el kellett készítenünk egy bemutatkozó videót, amelyben mindenki elmondta, mi motiválja. Így alakult ki a top 10. A fináléban már öt videót kellett készíteni. Angol tudásunkról kellett tanúbizonyságot tenni, el kellett mondani a természetességről alkotott véleményünket, illetve kértek jótékonykodással és sporttal kapcsolatos felvételt is.
Az egyikben pedig a lakhelyünk egy jellegzetes helyszínén egy olyan magyar hagyományt kellett felidéznünk, mely már-már feledésbe merült, de számunkra fontos, mi még őrizzük vagy emlékszünk rá.
Mivel én most Budapesten élek, ezért a Halászbástyánál rögzítettem a videót. A zsűri nagyon alaposan végignézte és kielemezte az összes anyagot, hogy a legmegfelelőbb személy képviselje a nemzetünket.
– Mi volt az a hagyomány, amit bemutattál?
– A szilvalekvár-főzést választottam. Elmeséltem azt, amit még a dédnagymamámtól hallottam. A dédszüleim ugyanis Viskről származnak, de a beregszászi nagymamám családja is ápolta ezt a hagyományt. Én is emlékszem még arra a nagyon sűrű, fekete lekvárra, amit egész éjszaka kevergettek, így igazán személyes lett számomra ez a videó. Az emberek azért, hogy ne aludjanak el, történeteket meséltek, énekeltek. Ez az emlék nagyon sok örömet és szeretetet idéz fel, és azt szerettem volna, hogy ez a videóban is átjöjjön.
Számomra nagyon fontos a hagyományőrzés, és büszke vagyok arra, ahonnan származom.
A nagyszüleim még Kárpátalján laknak. Én Beregszászban születtem, de hatéves korom óta Budapesten élek. Értelmiségi családban, keresztény szellemiségű neveltetésben részesültem. Azt akartam, hogy azt lássák meg a videókon keresztül, aki valójában vagyok, és ne gondolják azt, hogy azért jelentkeztem erre a versenyre, mert a szépségemet szeretném kihangsúlyozni. Sosem gondoltam erre, és a jövőben sem szeretnék a szépségiparban tevékenykedni.
– Mi volt a célod akkor a jelentkezéssel?
– Az, hogy magamnak és másoknak is bebizonyítsam: a valódi arcunkkal, az elveinkhez és az elképzeléseinkhez ragaszkodva is elérhetünk valamit a mai világban. Az önazonosság nem akadályoz meg a sikerek elérésében, sőt, ha egy olyan közegben bontakozol ki, ahol ezt értékelik, akkor ez csak előrevisz. Nem kell megjátszanunk magunkat, és nem kell görcsölni azon, hogy mindenhol érvényesülni tudjunk. Az a lényeg, hogy az ember a megfelelő helyen legyen, és ott próbálja meg a lehető legtöbbet kihozni magából. Ahogy a mondás tartja: ne szórjunk gyöngyöt a disznók elé – vannak olyan színterek, amelyek messze állnak tőlem, ott nem akarok bizonyítani. Szerintem ez a legnagyobb kihívása a mai kornak, hogy hogyan őrizzük meg az énünket úgy, hogy közben rengeteg ítélet, elvárás, nyomás érkezik a külvilág részéről, a közösségi médián és egyéb csatornákon keresztül.
Nem könnyű eltökéltnek lenni, és nem egy olyan képet mutatni, amit úgy gondolod, az emberek várnak, és ami „általánosan elfogadott” manapság, amivel szimpatikussá válsz. Én igyekszem felvállalni azt, aki vagyok, és másokat is erre bíztatok!
Korábban még sosem vettem részt szépségversenyen. Eldöntöttem, bármit várnak is tőlem, én tartom magam ahhoz az értékrendhez, amit belém tápláltak. A versenyre azért jelentkeztem, hogy nyerjek egy platformot, ahol elmondhatom ezeket a gondolatokat. Remélem lehetőségem nyílik arra, hogy hasznos ügyeket szolgáljak.
Úgy gondolom, nagyon sok energiát ölünk abba, hogy megfeleljünk másoknak, kialakítsunk egy olyan képet, ami széles körben „elfogadott”. A lányok nagyon sok figyelmet fordítanak a külsőjükre is, hogy versenyben maradjanak. Ám ha ezt a sok energiát, amit erre fordítunk, másra helyeznénk át, akkor rengeteg hasznos dolgot tudnánk megvalósítani. Az én üzenetem, hogy próbáljuk meg levenni a fókuszt arról, hogy milyennek látnak minket mások, és arra koncentrálni, hogy mi mit tudunk adni nekik. Szerintem ez sokkal fontosabb. Nagyon hálás vagyok azért, hogy Kárpátalján születtem, mert én ezt otthonról hoztam.
– Te hogyan fejlődtél az évek során?
– Megtapasztaltam azt, hogy milyen a nélkülözés, és sokkal hálásabb vagyok olyan dolgokért is, ami másnak itt teljesen természetes. A nehézségekből lehet a legtöbbet tanulni. A fejlődés elengedhetetlen, de nem feltétlen anyagi dolgokban kellene mérni ezt, hanem például a hitben, szellemi értékekben. Sosem akartam a külsőmből előnyt kovácsolni, most jutottam el odáig, hogy megértsem, a kettő megfér egymás mellett. Volt olyan időszak az életemben, amikor azt hittem, attól leszek közkedvelt és népszerű, ha olyanná válok, mint a többiek. Akkor váltam „egészségessé”, amikor elengedtem ezt az egészet, és a belső értékeimmel kezdtem el foglalkozni.
Rájöttem, nem az tesz széppé, ami kívül van, hanem a belső gondolatok formálnak.
A frusztráció, negatív gondolatok, az az érzés, hogy folyton változtatni kell valamit magamon, csak ront a helyzeten és felőröli az ember energiáit. Vallom, csak akkor tudsz segíteni másokon, ha előbb magadat rendbe szedted.
– Pszichológus akarsz lenni.
– Egy drámatagozatos gimnáziumba jártam, akkoriban színésznő szerettem volna lenni. Az érettségi előtt annyi minden érdekelt, hogy nem is tudtam, mibe kezdjek. Mivel a családunkban anyai nagymamám felmenői foglalkoztak gyógynövénytermesztéssel, agrármérnök lettem, környezetgazdálkodási karon kötöttem ki, gyógy- és fűszernövénytermesztés szakirányon. A művészetek iránti érdeklődésem ugyanúgy megmaradt, oda vagyok a versekért és az irodalomért, sokat olvasok. Emellett olyan elképzelésem is volt, hogy szívesen dolgoznék gyerekekkel, ezért végül egy magániskolában álltam munkába. Alternatív oktatási módszerekkel dolgozunk, nagyon élvezem. Roppant fontosnak tartom, hogy példamutatók legyünk, ezért kétszer is meggondoltam ezt a versenyt, mert nem szeretnék olyat tenni, amivel rossz példát mutatok a gyerekeknek.
Ha már kicsi korukban megtapasztalják, hogy értékesek, elfogadhatók, tehetségesek valamiben, akkor talán nem lesz később akkora kényszerük arra, hogy mindenképp megváltoztassák és „elfogadtassák” magukat, igazodni próbáljanak a világhoz.
Hosszú távú céljaim között van, hogy pszichológussá váljak. Nem akarok üres téziseket puffogtatni, ezért már most nagy hangsúlyt fektetek az önfejlesztésre. Olyan életet szeretnék élni, ami mások hasznára, javára válik!
