Feltárták a kocsányos tölgyesek pusztulásának lehetséges okait.
Nemrég olvashattak lapunkban Demeter Lászlóról, aki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa. Az interjúban említést tett a csapatával legutóbb elért nagy áttörésükről, amit 6 év kemény munkának, több száz tudományos cikk elolvasásának, jó pár hónap terepmunkának, és a koronavírus-járványnak köszönhetnek. Utóbbinak természetesen csak képletesen, ugyanis a Covid-bezártság mindössze arra volt jó, hogy végre feldolgozzák az eddig összegyűjtött adatokat és eredményeiket összefoglalják egy tanulmányba. Az alábbiakban arról olvashatnak, miért is pusztulnak a kocsányos tölgyesek szerte Európában és mi köze van ehhez az Ázsiából érkezett kórokozó gombafajoknak.
Simon Rita
Az Ázsia trópusi vidékeiről behurcolt, gyűjtőnéven lisztharmatnak nevezett (Erisyphe) gombafajok tölgycsemetéket megbetegítő és elpusztító rejtett tevékenységét tárta fel a kárpátaljai származású Demeter László erdőökológus által vezetett magyar, román és szerb kutatókból álló csapat.
– Miben nyilvánul meg a tölgyesek pusztulása?
– A kocsányos tölgy Európa-szerte elterjedt fafaj. Bár számos tájban vannak jelentős állományai, de igazán öreg, természetközeli kocsányos tölgyesek alig maradtak. Mint amilyen például a Nagyberegi-erdő Atak nevű erdőrésze vagy a Rafajnai-erdő néhány része. Ezek a tölgyesek mindenhol azzal a problémával küzdenek, hogy egyrészt elpusztulnak/száradnak bennük az öreg egyedek, ugyanakkor nincsenek fiatal csemeték, amik pótolhatnák őket.
Gyakran tapasztaltuk, hogy egy bő makktermés után rengeteg magonc kel ki, ám ezek kivétel nélkül mind elpusztulnak a harmadik év végére. Kutatásunkban arra koncentráltunk hová is tűnnek ezek a fiatal tölgyegyedek.
– A legnagyobb probléma az, hogy a lisztharmat gátolja a természetes utánpótlás túlélését és felnövekedését.
Számos tényező közrejátszhat a fiatal csemeték tömeges pusztulásában. Sok tájban a rengeteg nagyvad egyszerűen lerágja a csemetéket. Máshol úgy tartják, hogy a túl száraz talaj az oka. Mi viszont rámutattunk arra, hogy az egyik, ha nem a legfontosabb tényező a tölgylisztharmat károkozása.
– Mennyire jelentős ez a tölgypusztulás?
– A kocsányos tölgy Európa síkságain alkot kiterjedt erdőségeket. Mára kivétel nélkül minden ilyen erdőben jelen van és gondokat okoz a lisztharmat. Viszont nem minden évben egyforma erősséggel lép fel a fertőzés. A gomba a friss hajtásokat támadja. De csak addig képesek fertőzni, amíg a hajtások zsengék. Amint a levelek megerősödnek, már sokkal kevésbé tudnak behatolni azok sejtjeibe. Ha azonban a gombának sikerül bejutnia, onnantól nincs visszaút. A kórokozó többek között elvonja a tápanyag jelentős részét a levelektől, fizikailag roncsolja a sejteket, így végül azok pusztulását okozza. Ezenkívül kitakarja a napfény nagy részét, gátolva ezzel a tápanyag előállítását. A kocsányos tölgy csemetéire jellemző, hogy évente 2-3 alkalommal is növesztenek új hajtásokat, amelyek év végére megerősödhetnek. A liszharmattal fertőzött hajtások viszont alig növekednek, év végére nem érnek be és a tél folyamán elfagyhatnak.
A fiatal egyedek túlélését leginkább azokban a természetes erdőkben gátolja a lisztharmat, ahol nincs emberi gazdálkodás, az erdőrezervátumokban. De jelentősen megnehezíti az erdészek dolgát is a gazdasági erdők vágásterületein is.
Az 1900-as évek elején ütötte fel a fejét először a járványos lisztharmatbetegség, amely villámgyorsan elterjedt egész Európában. Az a legnagyobb áttörés ebben a tanulmányban, hogy rámutatott, a lisztharmat nem egy őshonos gombafaj, hanem egy Ázsiából érkezett fajcsoport. Mai napig a legtöbb erdész és erdőökológus azt gondolja, hogy a tölgylisztharmat mindig is itt élt az erdőinkben, pedig ez nem így volt. A tanulmányunkban arra is felhívjuk a figyelmet, hogy a lisztharmat súlyos károkat okoz a csemetéknek, ezzel pedig az egész erdőnek. Ezt a jelenséget már a 20. század elején is észrevették, amikor a gomba megérkezett a kontinensre. Élénk vita folyt az erdészek között erről, viszont később ez valahogy eltűnt a köztudatból. Az elmúlt 20-30 évben főleg a nagyvadakat és a klímaváltozást okolták azért, hogy a fiatal tölgycsemetének nem sikerül felnövekednie. Ezt a gombafajt számításba se vették.
Az ökológia teljesen figyelmen kívül hagyta ezt a jelenséget, mi viszont ismét rá irányítottuk a figyelmet.
– Erősíti a kutatásukat, hogy sok szakterület tudását foglalja össze.
– Miért is nem fedezhették fel ezt eddig? – szokták kérdezni. Azért, mert az erdészeket nem az érdekeli, hogyan működik egy természetes erdő. Ők főleg a csemetekertekben nevelt csemeték elültetésével nevelnek erdőt. A növénykórtan-szakértők pedig azt vizsgálják, hogyan hat egyes csemetékre a lisztharmatfertőzés, hogyan működik a tápanyag-elszívás. Ők nem gondolkodnak az erdő szintjén. Az evolúcióbiológusok azzal foglalkoznak, honnan jött a lisztharmat, és hová tart. Az erdőökológus az, akinek a teljes rendszerben kell gondolkodnia. A csapatunkban van növénykórtan-szakértő, több ökológus, és erdész is. Így minden megvolt ahhoz, hogy a különböző szakterületek tudását összefoglaljuk a kocsányos tölgy és a lisztharmat kapcsolata terén. És ilyen nem volt idáig. Ezért alkothattunk újat. Nagyon büszke vagyok a gárdára.
– Talán azért nem foglalkoztak ezzel a témával, mert nem volt annyira jelentős a tölgypusztulás?
– Az erdészszakma az idős tölgyek pusztulására koncentrál. A tölgyesekben csak elvétve alkalmazzák a természetes újulásra alapozott gazdálkodást, inkább vetik, ültetik, mintsem a magról kelt csemetéket gondoznák. Azért kerülhette el a figyelmüket a jelenség, mert ők a vágásterületre figyeltek, ahol rengeteg csemetét ültetnek és a fiatalosokat ápolják. Az ilyen fiatalosokba a csemeték sok segítséget kapnak így nem olyan látványos a lisztharmat hatása.
Ám képzeljünk el egy olyan erdőt, ahol a csemeték nem kapják meg ezt a segítséget, ott sokat számít, hogy meg tud e küzdeni a csemete a nehézségekkel. Itt a legjelentősebb a lisztharmat pusztítása.
– Gyakori probléma az alapkutatásokkal, hogy megszületik a tudás, viszont a gyakorlatba nem kerül át. Azonban most az önök kutatásai hatására kezdődött el egy terepvizsgálat.
– A tanulmányban rámutattunk arra, hol van tudáshiány, milyen kérdésekre kellene választ adni, hogy hatékonyan tudjunk védekezni. Az elsődleges célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a problémára, kezdjenek el szisztematikusan adatot gyűjteni, hasonlítsák össze más tényezőkkel, például a vadpusztítással.
Örülök, hogy nem csak ráböktünk a problémára, hanem a megoldást is igyekszünk megkeresni.
A Kiskunsági Nemzeti Park vagyonkezelésében lévő Peszéri-erdőben indítottunk el egy kísérletet. Helyi szakértők a mi közreműködésünkkel a lisztharmat természetes közegben való viselkedését fogják vizsgálni az elkövetkező öt évben. Már az elsőn túl vagyunk és beigazolódni látszik az elméletünk. Ám csak 5-10 év múlva tudunk majd biztosabbat mondani.
– Néhány területen permetezéssel védekeznek a lisztharmat ellen. Önök inkább a természetes módokat helyezik előtérbe. Milyen megoldások jöhetnek szóba?
– Kemikáliákkal, gombaölőkkel lehet hatékonyan védekezni. Ilyeneket használnak is Romániában, Szerbiában, Horvátországban vagy Lengyelországban. Viszont felmerül a kérdés, hogy szintetikus, nem környezetbarát anyagokat mennyire jó ötlet kijuttatni a természetbe? Ezért más alternatívákon kell gondolkodnunk.
Viszont attól el kell tekintenünk, hogy emberi beavatkozás nélkül a probléma megoldódik, ugyanis a gomba már itt van száz éve, és köszöni szépen, jól van, tetszik neki az éghajlat.
A következő években az ökológus, természetvédelmi és erdész szakma összefogására lesz szükség, hogy a hatékony természetbarát megoldást megtaláljuk.
– A tölgypusztulás megakadályozása, mérséklése nem számít emberi beavatkozásnak? Talán ez egy természetes folyamat az erdőkben…
– Vitaindító kérdés. Úgy gondolom, a problémát saját magunk idéztük elő, a lisztharmat emberi tevékenység hatására érkezett meg Európába Dél-Kelet-Ázsiából. Nagy valószínűséggel egy mangószállítmánnyal hurcolták be Európába. Éppen ezért azt gondolom, nekünk kell mérsékelni az előidézett kárt is. Attól ódzkodom, hogy valamilyen radikális módszerrel avatkozzunk be újra, ami a talajban élő közösségnek is ártana. Mert a legtöbb permetszer nem válogat.
Fotók forrása: Eötvös Loránd Kutatói Hálózat
