Idén is lesz kárpátaljai induló a Magyarország étele 2021 szakácsversenyen

Pásztornyicki László ismét megpróbálja megfőzni a zsűrit.

Tavaly – az előzetes várakozásokat túlszárnyalva – Gasztronómiai különdíjat nyert a Magyarország étele szakácsversenyen az Ungvidék íze fantázianevű ételkölteményével Pásztornyicki László és segítője, aki egyben a felesége is, Mondok Bernadett. Az idén is a Kristálykanál nevű csapat képviseli Kárpátalját a rangos megmérettetésen, amelyet már negyedik alkalommal rendeznek meg. A versenyre nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat, és kötelezően tartalmaznia kell három alapanyagot: vadhúst, Naszálytej, Fittej írót, valamint bármelyik Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket.

Szabó Sándor

– A tavalyi remek szereplésünknek köszönhetően, rögtön az idei verseny döntőjébe kaptunk meghívást – magyarázza Pásztornyicki László étteremtulajdonos. – Ahogy az elmúlt alkalommal is a világ minden tájáról, kiemelten a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából várják a csapatok jelentkezését a Magyarország étele szakácsversenyre. 2020-ban első alkalommal szállhattunk harcba a Magyarország étele címért, ami óriási megtiszteltetés volt számunkra. Végül a szakmai zsűri döntése alapján Gasztronómiai különdíjat nyertünk. Hatalmas elismerése ez munkánknak, és az is büszkeséggel tölt el minket, hogy egész Kárpátalját képviselhettük a versenyen.

Nagyon erős mezőny volt, nívós séfek mérettették meg magukat, ami igazán felértékeli ezt a díjat.

Komoly kihívást jelentett számunkra a tavalyi verseny, ugyanis igazából nem tudtuk, milyen körülmények között kell majd főznünk. Most már tapasztaltabbak vagyunk, sokkal felkészültebben, magabiztosabban vágunk bele az idei versenybe. Tavaly egyszerű étellel neveztünk be, főleg tálalásban próbáltunk kitűnni. Az élőmunkás melegkonyhai szakácsverseny témájául a nemzeti összetartozást választották, és kötelező volt a piros, fehér és zöld színű alapanyag. Ennek alapján álmodtam meg az Ungvidék íze (paprikával, sonkával göngyölt sertés vargányamártással, túrós-kapros burgonyával) névre keresztelt fogást, amit a versenykiírás szerint egy erre az alkalomra gyártott tányérra kellett szervírozni.

A Magyarország Étele 2021 szakácsverseny témája az „Egy a természettel” szlogen lett. Minden, versenyre nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat, és kötelezően tartalmaznia kell három alapanyagot. (vadhúst, Naszálytej, Fittej írót, és bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket. Utóbbi kiváltható bármilyen eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termékkel és/vagy élelmiszerrel.). A pályamunkákkal szemben elvárás még, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.

– Mindenképp szeretnénk eredeti étellel előrukkolni idén a június 5-i versenyen, amely helyszíne most is a felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola lesz – nyilatkozta lapunknak a szürtei Italia Snack & Pizza étterem tulajdonosa.

– Igyekszünk majd játszani az ízekkel, textúrákkal és különböző elemekkel. Úgy tervezzük, hogy mindenképpen belecsempészünk egy olyan elemet az ételbe, amely tükrözi Kárpátalja gasztronómia sokszínűségét.

László elmondta, hogy már összeállt a fogás receptje, gyakorolja az étel elkészítését, tökéletesíti az ízesítést és az étel tálalását, amit idén is az erre az alkalomra készített tányéron kell felszolgálni.

– Annyit talán elárulhatok, hogy négylábú állat húsa lesz a fő alapanyag – tért ki a fogásra a séf. – Szarvas- vagy őzhúsból készül az étel. Bár Kárpátalján inkább az apróvad a jellemző, ám a vad szárnyasok húsa komoly odafigyelést kíván.

Mivel vadászom, így a vadhússal való munka és a vadas ételek nem állnak távol tőlem.

Ebből kifolyólag gyakran készítek vadas ételeket. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ez előnyt jelent majd, hiszen ez egy szakácsverseny, itt a gasztronómiai tudást díjazzák.

Pásztornyicki László végül kitért arra is, hogy a pandémia korlátozó intézkedései nem tették lehetővé a tavalyi ételük bemutatását a vendéglőjükben. Ezt mindenképpen pótolni szeretnék még a következő verseny előtt. És remélhetően a tavalyi és az idei étel is bekerül a menübe.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó