Az anya, az igazi anya a legcsodálatosabb ember a világon. Ő az a tündérhang, aki jó éjt kíván neked, aki, ha beteg vagy, az ágyadnál virraszt, kinek karjaiban megtalálod a legbiztonságosabb helyet a világon. A közelgő anyák napja alkalmából riportalanyaimmal a legszebb hivatás örömeiről és az oda vezető kitartó útról beszélgettem.
A tiszapéterfalvai Karmacsi Viola és férje, István 15 évnyi várakozás után váltak szülőkké, természetes úton nem lehetett gyerekük, de ők nem adták fel.
– Hogyan döntöttetek a mesterséges megtermékenyítés mellett?
– A szüleim biztattak, aztán 2017-ben a reformáció 500. évfordulója alkalmából kaptunk egy lehetőséget, pénzbeli támogatást a református egyházaktól, illetve egy nagyon jó ungvári klinika címét, és belevágtunk. A legutolsó beültetés után két hetet vártam a fogantatásra, ezután analízist adtam le, hogy megtudjuk, terhes vagyok-e. Az a 2 nap, amíg vártunk, borzasztóan telt el, de az eredmény csodálatos volt – meséli az anyuka.
– Milyen érzés volt először a karjaidban tartani a gyermeked?
– Harminchetesen bekerültem Nyíregyházára a kórházba nyitott méhszájjal, öt hét múlva pedig megszültem a gyermekem Könnyedén, fájdalmak nélkül ment, viszont mivel koraszülött volt a kisfiunk, István, el kellett volna vinniük tőlem, de miután beírták az adatokat, az egyik nővér – mivel tudta, hogy régóta tervezett gyerekről van szó – megkérte a kolléganőjét, hadd öleljem magamhoz egy pillanatra a fiunkat. Ezt én isteni csodának fogtam fel. Az a pár másodperc a világot jelentette nekem.
– Számodra mi az anyaság?
– A világ legcsodálatosabb dolga. Addig nem volt teljes az életünk. Most 15 év elteltével van igazi értelme. Van kiért küzdeni, dolgozni, harcolni. Amióta hárman vagyunk, teljes lett a családunk.
– Nem kis út az, amit ti megtettetek a sikerért. Mit üzennél a hasonló sorstársaidnak?
– Nem szabad tabuként kezelni a témát. Ha minket valaki megkeres, nagyon szívesen segítünk, a klinikát is jó szívvel ajánljuk. Ide nagyon sokan járnak, a várótermek mindig tele vannak különböző korosztályú párokkal, de itt senki nem néz a másikra rossz szemmel, hiszen mindenki ugyanazzal a problémával küzd. Vannak, akiknek megadtuk a címet és már másfél éves a gyerekük.
Mi igazán tudjuk, hogy az elindulás nagyon nehéz, és nagy anyagi megterheléssel jár, de ha az ember már benne van, onnantól könnyebb a folyamat. Küzdeni kell, és nem szabad feladni!
Orosz Beatrix és férje is ezt igazolja, hiszen a gyermekáldásig nekik is 19 évnyi út vezetett.
– Mindenféle érzés kavargott bennem. Nagyon meglepődtem, de persze nagyon örültem ám volt bennem egy pici félsz is. Már nem vagyok olyan fiatal, ezért tartottam attól, hogy vajon jó anya leszek-e? Mégis honnan fogom tudni, hogy annak az apró gyermeknek épp mire van szüksége? – mesél kétségeiről a tiszapéterfalvai nő.
– Milyen érzés volt, mikor megszületett a kisfiad, Erik?
– Elmondhatatlan öröm volt a karjaimban tartani, megélni azt a csodát, amiről addig csak álmodtam – mondja mély érzelmek hatása alatt az újdonsült anyuka.
– Mi volt az az erő, ami téged hajtott?
– Már-már elfogadtam a tényt, hogy nekünk nem lesz gyerekünk, de aztán az Úr megmutatta az ő kegyelmét nekünk. Bízni kell benne, mert nagy hatalma van. Reménykedni, imádkozni és türelmesen várni.
Dobán Vivien,
a KISZó médiatanfolyamának résztvetője
