„Egyszer te is hazatalálsz, egyszer én is hazatalálok” – énekelte Bódi László, közismertebb nevén „Cipő”, a Republic együttes alapító tagja, legendás frontembere a 67-es út című, örökérvényű dalában. Hétfőn avatták fel a 2013-ban, 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt rockénekes-dalszerző miniszobrát Ungváron, aki 1965-ben született a kárpátaljai megyeszékhelyen. A Függetlenség part és a Puskin tér sarkán álló bronzszobor Roman Murnik alkotása. A halhatatlan zenész ma ünnepelné 56. születésnapját.
Szabó Sándor
A szobor avatására sokan összegyűltek a folyóparti sétányon, a hangszóróból népszerű Republic slágerek szóltak. Az avatóünnepségen elsőként Fegyir Sándor idegenforgalmi szakember köszöntötte a jelenlévőket, aki kiemelte, hogy ezzel az alkotással 46-ra növekszik a miniszobrok száma Ungváron. Rámutatott, ismételten a város és a megye egyik közismert szülöttének állítanak emléket.
A turisztikai szakember aláhúzta, a megyeszékhely nem egy híres szülöttel büszkélkedhet. Emlékeztetett arra, hogy Bódi László kisgejőci származású és egy interjúban azt nyilatkozta a zenész, büszke arra, hogy kárpátaljai gyökerei vannak.
– Bódi László „Cipőt” nem kell bemutatni az én generációmnak, hiszen munkássága, zenei alkotása végigkísérte fiatalságunkat
– fogalmazott Kovács Attila, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja. – Sajnos nagyon korán távozott közülünk, ugyanakkor szellemisége és munkássága dalain keresztül, mint a 67-es út, a Szállj el kismadár és a Ha itt lennél velem, tovább él közöttünk.
Kovács Attila köszönetet mondott a szobrot állíttató Armada Karpat civil szervezetnek, s kihangsúlyozta, a miniszobor a következő generációnak is lehetőséget biztosít arra, hogy megismerje Bódi László örökségét, szellemiségét és zenei munkásságát.
Simon Erika „Cipő” ma is Kisgejőcön élő unokatestvére könnyeivel küszködve mondott köszönetet a jelenlévőknek, azért, hogy ilyen nagy számban eljöttek és ezzel tisztelegnek az elismert művész emléke előtt.
Telefonon jelentkezett be az eseményre Bódi Marica, a rendkívüli hatású zenész testvére, aki kifejtette, nagyon sajnálja, hogy ő és édesanyja nem lehet jelen az avatóünnepségen. Jeles, de számunkra szomorú eseménynek nevezte az alkalmat.
– Testvérem mindig nagy szeretettel gondolt gyerekkorunkban Kárpátalján a rokonoknál eltöltött napokra
– mondta elcsukló hangon Bódi László testvére. – Ezek az élmények meghatározó belső tartalékok lehettek, amelyek segítették őt a sok sikeres dal megalkotásában – fogalmazott, s hozzátette: bízik benne, hogy a szobor zarándokhellyé válik.
– Szervezetünk ezzel a szoborral folytatja a kulturális örökségünk megőrzését és ápolását, a jövőben is támogatjuk azokat, akik itt születtek Ungváron, Kárpátalján, azokat, akik itt élnek, vagy éltek – jelentette ki Roman Mehela, az Armada Karpat civil szervezet vezetője, a szobor kezdeményezője és támogatója.
A felszólalásokat követően a 67-es út című kultikus dal dallamaira leleplezték a szobrot, amelyet mi más, mint egy cipő takart. A szobrász a sajátos sapkájában, szemüveggel, hátán egy gitárral, meztelen lábakkal egy bakancson ücsörögve mintázta meg Bódi Lászlót.
Simon Erika, „Cipő” unokatestvére az avatóünnepség után a kiszo.net-nek nyilatkozva elmondta, nagyon jól esik a családnak, hogy a mai napig rengetegen megemlékeznek Cipőről:
– Köszönöm a rajongóknak, hogy nem felejtik el, hiszen itt született, úgymond ide tartozik, örülünk, hogy ezek után szobor is emlékeztet erre. Mostantól nekünk is lesz egy hely, ahol megemlékezhetünk Laciról
– mondta Bódi László rokona, aki csak egy nappal korábban értesült arról, hogy unokatestvérének szobrot állítanak Ungváron.
Erika – akinek édesapja Cipő édesanyjának a testvére volt – visszaemlékezett arra, hogy gyermekkorában Cipő nyaranta gyakran ellátogatott a kisgejőci szülői házba. Simon Erikát elkísérte Seszták László, aki másod unokatestvére volt Cipőnek.
Bódi László 1965. május 3-án született Ungváron, egyéves korában Kisvárdára költöztek. Zenei tehetsége hamar megmutatkozott, zenei általános iskolába járt, és zongorázni is tanult. A „Cipő” becenév a gimnáziumban alapított együttese kapcsán ragadt rá, az együttes neve ugyanis Cipőfűző volt. A gimnázium elvégzése után a Zeneakadémiára már nem felvételizett, úgy döntött, inkább dalokat ír. 18 évesen költözött Budapestre. A Republic zenekart 1990. február 23-án alapította többedmagával. Eleinte egy vidéki házban gyakoroltak, de hamar befutottak. Megalakulásuk évében már két lemezre szóló szerződést kaptak a Hungarotontól, az első, Indul a Mandula című albumról a Repül a bálna hatalmas sikert hozott, amit még rengeteg kiemelkedő dal követett. Bódi László Cipő kétszáznegyven dalt írt a Republicnak.
Egy az énekes-dalszerző halála utáni a Kárpáti Igaz Szóban megjelent riportban így emlékezett Cipőre egyik unokatestvére és egy valamikori szomszéd:
Cipő nyomában Kisgejőcön
Hétfő hajnalban távozott az élők sorából Bódi László Cipő, a Republic frontembere, akit szülőfalujában Kisgejőcön rokonok és ismerősök is gyászolnak
Egy dallam sok érzést és emléket idézhet fel. Sokan vannak, akik táncoltak a Szállj el kismadárra, könnyeztek a Ha még egyszer láthatnám hallatán vagy tomboltak a Repül a bálnára.
„A csend beszél tovább, helyettem O mondja el, a csend beszél tovább, helyettem Ő énekel.” (A csend beszél tovább)
Hétfőn délelőtt a községben megkondult a lélekharang. Az ott lakók a híradásokból értesültek arról, kit is búcsúztat. A falu szülöttje, a szívbetegségben szenvedő Bódi László három hétig volt kómában, szervezete ezen a napon végleg feladta a harcot. Este a református templom mellett gyertyagyújtással és imával adóztak a zenész emlékének. A jelenlévők elénekelték a 67-es út című dalát.
– Édesanyja és az én édesapám testvérek voltak – mondja megrendültén Hanicsné Hadar Mária a zenész unokatestvére. – Egyéves volt, amikor a család Kisvárdára költözött. Ám évente legalább egyszer hazalátogatott a nagymamájával. Már akkor zárkózott, visszafogott volt. Keveset láttuk egymást, de találkozásaink során mindig akadtak közös témák. Pályafutásáról és sikereiről nem szeretett beszélni, egyszerű hétköznapi ember volt. Soha nem tagadta: mindig büszke volt származására. Többnyire a múltról, gyerekkoráról sztorizgattunk és a zenéről társalogtunk. Utoljára tizenkét éve Magyarországon a szülei házában találkoztam vele, akkor több közös felvétel is készült, még egy koncertjén is ott lehettem. Szeretett hazajárni, ám sajnos az elmúlt években az ideje nem nagyon engedte, hogy ellátogasson hozzánk. Azt terveztem, hogy a közeljövőben felkeresem. Nos, ez már nem fog bekövetkezni. Sajnos az anyagi nehézségek és a vízumkötelezettség miatt valószínű a temetésre sem tudunk eljutni.
Mária előveszi a nagy becsben tartott felvételeket. Az emlékek hatására többször is elcsuklik a hangja és könnyek szöknek a szemébe. Hosszú percekig csak a vele készült fényképeket nézi. Az elmúlt hetekben a zenész édesanyjával szinte naponta beszéltek a Laci állapotáról, mondja. Bíztunk abban, hogy felépül. Az egész családot megrázta a halála, annak ellenére, hogy gyerekkorától tudtuk, súlyos beteg.
„…Őrizz engem ezen a világon, fényes utakon engedj szabadon járnom…” (Erdő közepében-Fényes utakon)
Felkeressük a pillanatnyilag üresen álló szülői házat is. Az unokatestvér visszapörgeti az idő kerekét, és azokra a pillanatokra emlékezik, amikor még Cipő idejárt haza.
– Már gyermekkorában kitűnt zenei tehetségével. Egy időben lelkésznek készült, így meg is lepett minket, amikor a zenei pályát választotta. Jól döntött – hangsúlyozza Makkai Szilvia, a valamikori szomszéd. – Büszkék voltunk rá, figyelemmel kísértük a pályafutását. Ha a rádióban szóltak a dalai, akaratlanul is felhangosítottuk a készüléket. Magyarországi utazásaim alkalmával nemegyszer megkérdezték a határőrök, honnan jövök. Amikor meghallották, hogy Kisgejőcről, mindig hozzátették, hogy ott született Cipő is. Én pedig büszkén kiegészítettem azzal, hogy méghozzá a szomszédomban.
…Köszönöm azt, hogy itt voltál velem, Csak ennyi volt az életem.
Csak ennyi volt, és nincs tovább,… (Ha mégegyszer láthatnám)
– Az elmúlt években többször is felmerült, hogy szülőfalujában adna koncertet a zenekar, de Cipő egészsége miatt ez meghiúsult. Néhány hónapja ismét szóba került a fellépés, ám ez már soha nem valósulhat megjegyzi meg szomorúan az unokatestvér.
Több mint 20 éven keresztül dalaival és koncertjeivel hűen szolgálta rajongóit. Kárpátalján többször is felléptek. Legutóbb 2011-ben a péterfalvai Kárpátaljai Könnyűzenei Képzőművészeti és Táncfesztiválon csendültek fel az örökzöld dallamok.
Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél zúg, a nap nevet, elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány pillanat… (A csend beszél tovább)
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
