Az ukránok egyharmada úgy véli, már átesett a koronavíruson

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet által végzett felmérésben részt vevők 29,1 százaléka vélte úgy, hogy már átesett vagy jelenleg vészeli át a koronavírus-fertőzést. A válaszadók 65 százaléka nem érezte magát betegnek.

A vírust észlelők közül azonban mindössze 17 százalék bizonyította teszttel a felvetését, 12 százalékuk csak tüneteket tapasztalt.

A saját bevallásuk szerint koronavírust átvészelők többsége az ország nyugati régiójából származik (34%), a központban 30%, keleten 27%, a déli megyékben 24% vallotta magát betegnek.

A legtöbb igennel válaszoló a 18-29 éves korosztályból került ki (36%), a 60 év felettiek mindössze 21 százaléka érezte magát betegnek.

PCR-teszttel az 50-59 évesek bizonyosodtak meg leginkább a betegségről, az ettől idősebbek alig végeztek hasonló ellenőrzést.

Volodimir Panyiotto, a felmérést végző intézet  főigazgatója szerint az eredmények azt mutatják, hogy

Ukrajnában legalább kétszer annyi beteg van, mint azt a hivatalos statisztika mutatja.

Hozzátette, a szociológusok április 15-én fejezték be a közvélemény-kutatást. Április 16-ig a John Hopkins Egyetem hivatalos statisztikája szerint Ukrajnában körülbelül 2 millió ember betegedett meg COVID-19-ben.

„Ha csak a PCR-tesztet elvégzőket vesszük  figyelembe, akkor a felnőtt lakosság körében 4,4 millió ember kaphatta el a fertőzést… Tekintettel arra, hogy a hivatalos statisztikában a 18 éven aluli személyek is szerepelnek, illetve hozzáadva azokat, akik mindössze úgy vélik, hogy koronavírusosak, és igazuk is van, úgy az országban a valós fertőzöttek száma a hivatalos statisztikák triplája is lehet” – fejtette ki Panyiotto.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó