Egy palack természetesség │KISZó-interjú

Bereczky Istvánt úttörőnek is nevezhetjük. Tiszteli a hagyományt, a minőségre és az autentikusságra törekszik, viszont nyitott az új vívmányokra és halad a korral. Neje mindebben társa, partnere. Ezt támasztja alá az is, hogy kistermelő létükre nemrég megszerezték a bortermeléshez szükséges hivatalos engedélyt. Vallják, gyakran úsznak szemben az árral, számukra ez életstílus. A szőlészetet és borászatot csodálatos, alkotói folyamatnak tekintik, amely mindig tartogat meglepetéseket. Az elnöksége alatt működő Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesülete is meglepetésekkel rukkol elő újra és újra. Az interjúból kiderül, mi lesz az egyesület következő nagy dobása, illetve mennyi tőkével bővít a Bereczky család.

Simon Rita

– Debrecenből visszajöttek Kárpátaljára. Mihez kezdtek itt?

– A Nagymuzsalyi Középiskola elvégzése után Ungvárra mentem, majd egy év múlva Debrecenben folytattam tanulmányaimat matematika-informatika szakon – magyarázza Bereczky István. – Már a diploma megszerzése előtt sikerült munkába állnom. Programozóként dolgoztam egy cégnél, aztán egy amerikai vállalathoz kerültem. Debrecenben ismerkedtem meg a felségemmel. Gyakorlatilag mindenünk megvolt, amire manapság vágyik az ember, vagy ami miatt el szokott menni itthonról.

Egyvalami mégis megmagyarázhatatlanul hiányzott: a szülőföld. A párom is megértette ezt, és rövidesen hazatértünk az ősi birtokra.

Belekezdtünk a falusi turizmusba, mellette pedig, hobbi szinten, szőlészettel és borászattal is foglalkoztam. Örököltünk egy darabka földet a Kápolna-dűlőben, ahol mindig is szőlőt termesztettek, viszont nagyjából az 1990-es évektől parlagon hevert a parcella.

– A turizmus most parkolópályára került, több idejük van a borászatra koncentrálni. Hogy áll most a szőlészet?

– Most van lehetőségünk olyan lépéseket tenni, melyekre a „nagy hajtásban” nem lenne idő. Ám ez is csak akkor sikerül, ha van az embernek tartaléka. Jelenleg előkészítjük a terepet. 2 hektár új szőlőt telepítünk. Bő ezer tőkével indultunk, most van nagyjából 7300, a cél pedig az lenne, hogy összesen 20 ezer tőkénk legyen, ha a Gondviselő is úgy akarja.

– Tíz évvel ezelőtt az első szőlővesszőket Magyarországról hozta. Milyen fajtákat gondoz azóta?

– A feleségem Egerben született. Az egyetemi szobatársam pedig Tokajból származott. Mindkettő nagy múltú borvidék, gyakran jártam arrafelé. Nem is volt kérdés, hogy onnan hozok szaporítóanyagot. Ez hosszú távú befektetés, kellően meg akartam alapozni, ezért odafigyeltem a minőségre.

Szempont volt nálam, hogy azokat a magyar szőlőfajtákat hozzuk Kárpátaljára, amelyek korábban honosak voltak itt, mint például a furmint, hárslevelű, tramini stb.

Nyitottak vagyunk az újra, de azért tiszteljük a múltat. Nekem most a legtöbb a Kékfrankosból, az Ottonell muskotályból és Cserszegi fűszeresből terem. Vörös, fehér és rozé bort is készítünk. Még keressük a saját utunkat. Előnyben részesítem a száraz, félszáraz borokat. Az itteni közönségnek viszont ez nem mindig nyeri el a tetszését. Errefelé az édesebb borokat jobban értékelik. A 2018-as Merlot italunkat kiemelően finomnak tartják. Ez teljesen szubjektív, mindenkinek más ízlik.

– Mi a titok?

– A feleségemmel együtt készítjük a nedűket, közösen hozunk döntéseket is. A bor minősége rengeteg mindentől függ, az időjárástól kezdve számtalan apróságon elcsúszhat a dolog. De ez benne van a pakliban, ha élő szervezettel dolgozunk, és nem használunk konzerváló szereket. A tudást fokozatosan, tapasztalat révén és autodidakta módon sajátítottam el. Mi elsősorban a természetességre törekszünk. Ahogy a Jóisten megadta, úgy kell lennie.

Mi csak munkások vagyunk, asszisztálunk, és próbáljuk nem elrontani azt a folyamatot, amit Ő létrehoz.

– Ha elérik a húszezer tőkét, akkor is sikerül megőrizni a kézműves jelleget és a minőséget?

– Eddig kis mennyiségben próbálkoztunk különböző szőlőkkel. Most már erről határozottabb elképzelésünk van: nem szabad sok fajtával foglalkozni. Nem 1-2-re gondolok, de nem is feltétlen jó, ha 15-20 fajta van. Ezzel a 6-7 hektárnyi szőlővel még meg tudnánk birkózni. De ennél többet már nem vállalnánk. Nem akarunk gépesíteni, bár a hegyvidéken nem is tudnánk. Mindent a hagyományos módon művelünk meg. A három gyermekem és a szüleim ott segítenek, ahol tudnak. Idényszerűen néhány embert még alkalmazunk, de többnyire mindent családon belül oldunk meg.

Személy szerint kifejezetten értékelem azt a bort, ami a szőlész-borász által telepített, nevelt és gondozott szőlőből készült és került az asztalra.

– Mennyi bort tudnak felszolgálni?

– A bő 7000 tőkének a nagyobb része még fiatal telepítés, jelenleg nagyjából 1300 tőke terem. Ha sikerül 2 tonna szőlőt szüretelnünk, abból 1500 liter bor lesz. Előfordult, hogy helyi gazdáktól vásároltunk szőlőt, hogy kiegészítsük a sajátunkat, de a továbbiakban már nem szeretnénk ezt igénybe venni.

– Ezt a mintegy 2000 palackot eddig a turisták körében értékesítették. Most, hogy megvan az engedély (licenc), milyen lehetőségek nyílnak meg a pincészet előtt?

– Még nem tudjuk pontosan megmondani, az elején járunk. Nem olyan egyszerű ez a folyamat. Talán ezért is ódzkodnak ennyire ettől az emberek. Mi viszont úgy gondoljuk, ez a helyes út, meg kell szerezni mindenre az engedélyt, hogy hivatalosan működhessünk.

A licenc megszerzése óta Bereczky pincészet néven futunk, a Kishordó már csak nosztalgia.

Ha megérkeznek a zárjegyek, a címke, a vonalkód, akkor leghamarabb nyár közepétől megjelenhetünk bárhol Ukrajna területén. Nem szeretnénk, ha minden boltban ott lennénk, inkább vinotékákban, kisboltokban értékesítenénk a portékánkat. Az a lényeg, hogy annak, aki meg szeretné vásárolni, elérhetővé tegyük. Ha az új ültetvény is teremőre fordul, akkor pár éven belül bő tízezer palackot tudunk majd eladni. Van igény exportra is.

– Hogyan jött létre a Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesülete?

– 2018 elején alakult meg a Külhoni Magyar Borászok Egyesülete Magyarországon, amelynek más határon túli társaimmal együtt én is tagja lettem. Szakmabeliekkel beszélgettünk, tapasztalatot cseréltünk, az ő segítségükkel hoztam létre még az év folyamán a mi egyesületünket Kárpátalján. Ebben is érzem a Jóisten támogatását. Nagyon jó emberekre találtam, akik segítenek a szervezet működtetésében. Ha csak egyvalakit kellene kiemelnem, akkor az Barkaszi Levente lenne, de mindenki kiveszi részét a csapatépítésből.

Örülök annak, hogy az itteni magyar borászok is úgy gondolták, érdemes összefognunk és együtt haladunk előre. Az a célunk, hogy a kárpátaljai borok minősége, illetve a borfogyasztás kultúrája fejlődjön és visszanyerje a régi fényét.

Ehhez szemléletmódváltásra is szükség van, ám jó úton haladunk. A közösség erő – fontos, hogy ezt megértsük.

– Az egyesület hogyan funkcionál a gyakorlatban?

– Rendszeresen találkozunk, degusztációkat végzünk a borászoknál, illetve szakmai tanácsokkal, javaslatokkal látjuk el egymást. Jogi tanácsadással is próbáljuk támogatni egyesületünk tagjait, a licenc megszerzésében is segítünk. Az információáramlás mindenki számára hasznos, a kritika legtöbbször építő. Szakmai képzésekre is járunk, kiállításokat szervezünk. Most Munkácsra készülünk borkiállításra.

Itt fogjuk bemutatni az egyesület borát is. A húsz tag szőlőjéből készült el a közös kárpátaljai bor.

Hagyományt szeretnénk teremteni. hasonlót a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem programhoz.

Emese álma – a kárpátaljai borok más megközelítésben ● Kárpáti Igaz Szó

– Régi-új fajtákkal is próbálkoznak.

– A vidék alkalmas a bortermesztésre és ezt az istenadta lehetőséget nem szabad elpazarolni. Feladatunk továbbvinni és továbbörökíteni. Éppen ezért arra törekszünk, hogy az egyesületünk tagjai szőlőültetvényének területe bővüljön, ám úgy telepítsenek, hogy szem előtt tartsák a helyi őshonos fajtákat. Teszt jelleggel elültettük a Beregi rózsást, amit Linner Bertalan nemesített. Ezzel az a célunk, hogy visszahozzuk azokat a fajtákat, melyeket az őseink itt termesztettek, illetve ami perspektivikusnak tűnik. Ez rizikós dolog, ám mi szeretjük a kihívásokat.