Amíg a nagyok harcolnak, a kisemberek szenvednek, summázhatnánk a lényegét annak a háborúnak, mely jelenleg az egyre gyatrább szolgáltatásaitól elhíresült Ukrán Posta és a szociálpolitikai minisztérium között zajlik.
Minden azzal kezdődött, hogy az Ukrposta áprilistól 11 százalékkal emelte a nyugdíjkézbesítésért kiszabott díját. Mondván, a juttatások egy év alatt átlagosan 37 százalékkal nőttek, de emelkedett a postai dolgozók bére, az üzemanyag ára. Magasabbak lettek a bérleti és kommunális díjak is. A városokban 47-ről 53, a falvakban 63-ról 100 hrivnyára változott a kézbesítési díj, amit egyébként a Nyugdíjalapnak kell állnia. Az emelést rossz néven vette a szociális minisztérium, mely a Miniszteri Kabinetnél elérte, hogy hozzon egy határozatot, miszerint a posta csak szeptemberig kézbesítheti a juttatásokat, ez után majd az az intézmény foglalkozhat ezzel, amelyik pályázati úton a legkedvezőbb feltételekkel áll elő. A nyugdíjasokat arra kötelezik, hogy bankkártyát nyissanak, s ezentúl a bankautomatákból vegyék fel ellátmányukat, kivételt csupán az 1. kategóriájú rokkantak és a mozgáskorlátozottak képeznek, nekik a pályázat nyertese viszi házhoz az összeget.
Ám április végén Denisz Smihal miniszterelnök bejelentette, senkit nem lehet kényszeríteni bankkártya nyitására. Ennek önkéntes alapon, fokozatosan kell megtörténnie.
A posta vezérigazgatója, Igor Szmiljanszkij azonban azt hangoztatja, a Nyugdíjalap máris arra kényszeríti klienseit, hogy kössenek szerződést valamelyik bankkal, sőt, a rokkantakat sem kímélik. Mivel nem történt számára kedvező fordulat, gondolt egyet és válaszlépésként május 19-től betiltotta a posta fiókintézeteiben található valamennyi bankautomata működését. „Nálunk ezentúl csak a mi automatáink szolgálják ki a klienseket. Ahol nincs automatánk, készpénzben lehet majd felvenni a juttatásokat”, közölte. Szmiljanszkij ezenkívül forródrótos telefont hozott létre, melyen azok panaszát fogadják, akiket kényszerítenek a bankkártya kiváltására. Szerinte ez a büntető törvénykönyv 355. cikkelye értelmében jogsértés, és bírósággal fenyegetőzik.
No nem önérzetességből, büszkeségből ragaszkodik a posta a nyugdíjak kézbesítéséhez. Sokkal többről, konkrétan évi 2,5 milliárd hrivnyáról van itt szó, mely a vállalat bevételének az egynegyede, s ha elesne ettől, az hatalmas érvágást jelentene számára.
Míg a posta és a szakminisztérium között megy az adok-kapok, ismét csak az állampolgárok járnak pórul. Egyfelől az idős emberek számára, akiknek nagyobb hányada Kárpátalja sajátosságából kifolyólag vidéken él, rendkívül kényelmetlen a bankkártya használata. Többségük lakóhelyén nincs sem bankfiók, sem bankautomata, nem is beszélve arról, hogy koruknál fogva utóbbi használatát sem szívesen tanulják meg. Ha végül a szociális minisztérium nyer, törhetik a fejüket, kit kérnek meg rá, kire bízhatják, hogy a legközelebbi városból elhozza járandóságukat, esetleg hogyan jussanak el a legközelebbi bankfiókig. Ideális esetben mindenki maga dönthetné el, hogy továbbra is ragaszkodik-e a postáshoz, „házhoz menő pénzintézethez”, vagy a lakhelyéhez legközelebb eső bankot választja-e. Rosszul érinti a bankautomaták kitiltása a posta területéről azokat a munkaképes korú embereket is, akik számára ez volt a legkézenfekvőbb megoldás pénzügyleteik lebonyolítására.
Nekem más jutott eszembe mindezek kapcsán: milyen jó lenne, ha az ukrajnai nyugdíjasoknak nem azon kellene tépelődniük, hogyan jussanak hozzá soványka alamizsnájukhoz, hanem azon, hogy emberhez méltó körülményeket biztosító juttatásukat mire fordítsák. Utópia? Elismerem.
