Emléktábla őrzi a múltat ● Kárpáti Igaz Szó

Összetartozás-napi rendezvények a Beregvidéken. A Magyar Országgyűlés június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította, kifejezve, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Hegedűs Csilla Ennek szellemében Beregszászban több helyszínen is […]

Stroke: mennyit szánnak a betegekre? │KISZó-interjú

Június 3: az agyvérzés megelőzésének napja Ukrajnában. Ukrajnában minden év májusában kiemelten foglalkoznak az agyvérzés veszélyeire hívják fel a figyelmet és megelőzésének fontosságára. A stroke ugyanis jelenleg a fejlett országokban a harmadik, Ukrajnában a rosszindulatú daganatok mellett vezető halálok, évente több mint 120 ezer esetet regisztrálnak. Ha figyelembe vesszük, hogy az első számú kockázati tényező […]

Elköteleződés, odaadás, a magyar népművészet szeretete │KISZó-interjú

35 éves a téglási Rózsa Népdalegyüttes. 1986-ban gondoltak egy merészet az Ungvári járásban, és az akkori Népek Barátsága Kolhoz támogatásával megalapították a Rózsa Népdalegyüttest. A társaság első vezetője az ukrán anyanyelvű Vaszil Kobal volt, két évvel később Kolozsvári Zoltán vette át a stafétát. 1988-ban megkapták a Népművészet Ifjú Mestere címet, melyet azóta is sikeresen megvédenek. […]

Magánvélemény: Ljudmila Deniszova tényei

Van dolga bőséggel a parlament emberi jogi biztosának. Csupán az elmúlt két hónapban többször szólalt meg az ukrán polgárok jogainak védelmében. Mindannyiszor ugyancsak fájó problémákat érintett. 2020-ban 123 fiatalkorú végzett magával. 2021 négy hónapja alatt már 126 ilyen esetet jegyeztek fel. Erről Ludmila Deniszova, az Ukrán Legfelső Tanács emberi jogi biztosa számolt be. A parlament […]

Az Interpol körözte, Ukrajnában fogták el

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kémelhárítása őrizetbe vett egy orosz állampolgárt, aki ellen 2020 decemberétől nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. A férfit bűnszövetkezetben elkövetett súlyos törvénysértésekért körözte az Interpol. A gyanúsított Ukrajnában sem „tétlenkedett”, az itt elkövetett bűncselekményért eljárást indítottak ellene. A bíróság határozata értelmében az orosz állampolgárt előzetes letartóztatásba helyezték. A korrespondent.net emlékeztet: korábban az […]

„Az alkotás ellazít, kikapcsol” │KISZó-portré

Uszta Adetta nem festő, tanárnő, ám a festészet nagyon közel áll hozzá. A Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskola informatika- és ukrántanára elmondta, szereti a munkáját, a gyerekek oktatását, nevelését, terelgetését, de amikor hazaér egy-egy hosszú és fárasztó nap után, mintegy lazulásként, szívesen leül a festőállvány elé, és hozzálát az alkotáshoz. Hegedűs Csilla – Mióta […]

Szerbiából lopott Land Rovert próbált az országba csempészni

Szerbiában még 2020-ban ellopott Land Rover személygépkocsi jelentkezett belépésre a Beregsurány–Asztély ellenőrző ponton. A jármű dokumentumainak ellenőrzése során jelzett az Interpol adatbázisa. Kiderült, a 2018-as autó szerepel a nemzetközi körözési listáján. A gépkocsi 33 éves vezetője német állampolgár. A határőrök tájékoztatták az Interpol kijevi irodáját, amely megerősítette, hogy a szerb rendőrség keresi az autót. A […]

KISZó-kérdés: Felveszi a magyarországi oltást?

Amint arról korábban már hírt adtunk, a Magyarországon élő külföldiek és a TAJ-számmal nem rendelkező, külföldön élő és külhoni magyarok is jelentkezhetnek az oltásra. Múlt heti online felületünkön ezzel kapcsolatban kérdeztük olvasóinkat, vajon élnek-e a lehetőséggel és felveszik-e a magyarországi oltást? Magyar Tímea Alternatív reakciógombos szavazásunkon a többség nemmel válaszolt született, ami arról tanúskodik, a […]

Belgának adta ki magát az ukrán határsértő

Szlovákián keresztül indult az Európai Unióba az az ukrán állampolgár, akit a szobránci határrendészek fogtak el. A férfi belgának adta ki magát. Az ukránt a szlovákiai Bezsovce faluban vették őrizetbe. Útját térfigyelő kamerák rögzítették. A fogvatartott kijelentette, hogy belga állampolgár. Az Interpol központi irodáján keresztül próbálták ellenőrizni az adatait, ám azokat nem találták. A szlovák […]

Újra büntethet az adóhatóság

Az illetékes adóhivatal ezentúl bírsággal sújthatja azokat a jogi személyeket, amelyek megsértették a devizaügyletekre vonatkozó rendelkezéseket. A Miniszteri Kabinet erről szóló határozatát a kormány honlapján tették közzé. Az első ilyen esetben a törvénysértőt a szabálytalanul véghezvitt tranzakció 25 százalékának megfelelő összeg befizetésével sújtják. Ismételt szabályszegés esetén ez az összegének 50 százalékra emelkedik. A büntetések a […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com