A rendvédelmi szervek korábbi munkatársai a járandóságuk rendezését követelték. A tüntetés mintegy 1000 résztvevője, akik az ország különböző vidékeiről sereglettek össze, azzal fenyegetőztek, hogy amennyiben nem teljesítik követeléseiket, augusztus 14-én a mostaninál jóval radikálisabb megmozdulást szerveznek. Az UNIAN tájékoztatása szerint az akció sem múlt el összecsapás nélkül. A nyugdíjasok elbontották a parlament épületét elzáró mobilkerítést, […]
Hónap: 2021 július
Biztos, hogy Kárpátalján is megjelent a delta vírus
A megyei infektológiai kórház június 24.-én Kijevbe továbbította annak a négy személynek a mintáit, akiknél a koronavírus delta mutánsára gyanakodtak. Kijevből egy európai laboratóriumba küldték a mintákat, mely mai jelentésében két személynél megerősítette, valóban az új mutáns vírus volt a szervezetükben. A másik két személy mintáiról még nem érkezett értesítés, erősítette meg a sajtónak Polyák […]
Döntött az Alkotmánybíróság: minden rendben van a nyelvtörvénnyel
Ukrajna Alkotmánybírósága szerdai határozatában kimondta, hogy a jelenleg hatályos nyelvtörvény alkotmányos, annak elfogadásakor nem került sor formai szabálysértésre – jelentette a Szlovo i gyilo hírportál az alkotmánybíróság sajtószolgálatára hivatkozva. A közlemény szerint 51 ellenzéki képviselő korábban azzal kapcsolatban nyújtott be beadványt a taláros testülethez, hogy a törvény alkotmánysértő és elfogadása a házszabály egyes szabályainak megsértésével […]
Gázrobbanás volt egy népszerű orosz üdülőhelyen
Egy ember meghalt és öten megsebesültek, amikor gázrobbanás történt az oroszországi Gelendzsik egyik szállodájában. Gázrobbanás történt egy népszerű orosz fekete-tengeri üdülőhely, Gelendzsik egy hotelépületében kedden. A robbanásban egy ember meghalt és öten megsebesültek, köztük egy gyerek is. A sebesülteket égési sérülésekkel szállították kórházba. A robbanás az orosz város központjában található háromcsillagos Azaria Hotel egyik földszinti […]
Utazási korlátozás: az Európai Unió felvette Ukrajnát a biztonságos országok listájára
Ukrajna esetében feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt utazási korlátozásokat az Európai Unió Tanácsa – közölte az UNIAN hírügynökség Rikard Jozwiakra, a Szabadság Rádió újságírójának Twitter-bejegyzésére hivatkozva. Az Európai Unió tagországainak 27 nagykövete szerdán megállapodott abban, hogy felveszik Ukrajnát a biztonságos úti célokkal rendelkező országok listájára. Jozwiak posztjában megjegyezte, hogy az új országlistát július 15-én, csütörtökön […]
Az államfő megnevezte a belügyminiszter utódját
Július 13-án Arszen Avakov belügyminiszter hivatalosan is benyújtotta lemondását. Az államfő Denisz Monasztirszkijt jelöli a posztra – tájékoztatott a zn.ua. A kormány erős emberének tartott Avakov a Jacenyuk-, a Hrojszman- és a Honcsaruk-kormányban is vezette a belügyi tárcát. Távozásának körülményeiről David Arahamija elmondta: „a belügyminiszter saját elhatározásából válik meg a tisztségtől”. A Nép Szolgája parlamenti […]
Milliós bírságok és 11 év börtön vár a csempészekre
Ukrajnában milliós bírságot vagy tizenegy év szabadságvesztést kaphat az, aki csempésztevékenységgel foglalkozik. A Legfelső Tanács első olvasatban 255 szavazattal elfogadta a csempészet bűncselekménnyé nyilvánításáról szóló törvénytervezetet. A dokumentum a zárjegyköteles jövedéki termékek csempészetét szankcionálná a legszigorúbban, ezért 340-680 ezer hrivnya bírságot javasol vagy háromtól hat évig terjedő börtönbüntetést, amennyiben az illegális termék értéke 56,75 ezer […]
Drogtesztre küldené a honatyákat egyik képviselőtársuk
Irina Gerascsenko, az Európai Szolidarítás parlamenti frakciójának társelnöke azt javasolja, minden parlamenti képviselőt vessenek alá drogtesztnek. Szerinte hallatlan, hogy az elmúlt két hét folyamán A Nép szolgája két képviselőjét is illuminált állapotban és kábítószer hatása alatt közlekedési szabálysértésen érték. Azt javasolja, minden parlamenti bársonyszék tulajdonosát teszteljék, hogy nyilvánvalóvá váljon, kik ülnek a parlamentben. Eközben bírálta […]
A rezsitámogatást kérők több mint felét elutasították
Ukrajnában idén négy hónap alatt 368 ezer háztartás igényelt rezsitámogatást, ám mindössze 172 ezernek ítélték meg. A parlamenti egyeztető tanácskozás idején Oleg Kulinics parlamenti képviselő felvetette, hogy számos háztartás maradhat szubvenció nélkül, mivel nem felel meg egyik vagy másik elvárásnak. A járási közigazgatásokhoz tartozó szakbizottságokat pedig, melyek elbírálták a vitás kérvényezőket, mára likvidálták. Például, ha […]
Népzene-, néptánc- és sporttábor Nagydobronyban
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központjában két tehetséggondozó tábor nyílt a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében. Bara Tünde A IV. Ung-vidéki Népzenei és Néptánctábort Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője nyitotta meg. Kiemelte, a táborra 40 gyerek jelentkezett. Az alapítvány számára nagyon fontos, hogy minden gyermek megtalálja […]