A gyermekágy mellől árulta a kábítószert

A 28 éves kárpátaljai nő metamfetamint értékesített a lakásában. A kábítószert a gyermekágy mellett tartotta. A megyei rendőrség tájékoztatása szerint az illetékes rendfenntartók birtokába jutott az információ, miszerint drogárusítás folyhat az egyik ungvári járási lakásban, ugyanis az ott lakót gyakran látogatják kábítószer befolyása alatt álló személyek. A rendőrségnek később sikerült megerősíteni a gyanút, a nőt […]

Russia Ukraine conflict

Orosz–ukrán üzengetés: hogy lesz ebből béke?

Miközben Moszkvában és Kijevben is a kelet-ukrajnai helyzet békés, diplomáciai úton való rendezését hangsúlyozzák, a gyakorlatban ennek ellenkezője történik. Oleg Nikolenko, a kijevi külügyi tárca szóvivője önmérsékletre és tárgyalásos megoldásra szólította fel Moszkvát, ám közben az ukrán védelmi erők drónokkal lövik az ellenséges állásokat. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a normandiai négyek felújítását szorgalmazza, de közben […]

Kijevben már a lélegzés is kockázatos

Az ukrán főváros levegőjének szennyezettsége a háromszorosa a megengedett határértéknek. Kijev ismét a világ 10 legszennyezettebb levegőjű városának sorában van. A november 1-i mérések szerint a fővárosban a légszennyezettség szintje elérte a 148-at azon a skálán, melyen a még megengedett határérték 50. A szakemberek azt javasolják a légúti megbetegedésben szenvedőknek, hogy zárják otthonaik ablakát, a […]

Hogyan számolják ki a csernobili nyugdíjakat?

Ennyivel emelkedett a csernobili rokkantak járandósága. Ukrajnában emelkedett a csernobili atombaleset következtében megrokkant személyek nyugdíja. Ezen kategória minimális rokkantnyugdíja a következő: I. kategória – 6000 hrivnya (eddig 2780 volt); II. kategória – 4800 hrivnya (eddig 2317,50 volt); III. kategória – 3700 hrivnya (eddig 2039,4 volt); rokkant gyerekek – 3700 hrivnya (eddig 1854 volt). Több olyan […]

Kijevi aggodalom: Oroszország tovább csavart a gázcsapon

Tovább mélyülhet az energiaválság Ukrajnában. Oroszország egy hónap alatt 34 százalékkal csökkentette gáztranzitját az ukrán vezetéken keresztül. Az Ukrajna szempontjából egyre rémisztőbb helyzetről Szerhij Makogon, a tranzitvezetéket üzemeltető Operator GTS cég vezetője beszélt. A szakember elmondta, októberben a korábbi 109 millió köbméterről napi 86 millióra esett az orosz gáztranzit mennyisége, ami novembertől tovább csökkent, napi […]

Több ezer hrivnyát fizetnek a garázdaságért

Az elkövetők megbánták tettüket, az áldozatok megbocsátottak. A Munkácsi Városi-Járási Bíróság fejenként 17 ezer hrivnya pénzbírsággal sújtotta azt a két férfit, akik az egyik belvárosi étteremben ittasan, előre megfontolt szándékkal két látogatót is helybenhagytak. Bujdosó Ivett Vaszil B. és Vladiszlav G. először vitába szállt a kiszemeltekkel, majd sértegetni kezdték őket. Ezután minden erejüket bevetve a […]

Spájzba mindennel! – Főzünk és befőzünk

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora a novembert a befőzés hagyományaival kezdi. A zenei válogatásban szatmári falusi bandák muzsikálnak, archív felvételekről. A Kossuth Rádió a „Hajnali”-Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor november első hetében a gyümölcstartósítás egyik hagyományos, de máig közkedvelt módját, a befőzést mutatja be. A kerti és a vadon termő gyümölcsök […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com