Ungvár „megfulladhat” – 30 ezer menekült költözött a városba

Meneküláradat Ungváron

Kárpátalja székvárosa megtelt. Ungváron 30 ezer menekült tartózkodik – közölte Denisz Man megyei képviselő.

Tájékoztatása szerint ötezer háborús menekültet különböző intézményekben szállásoltak el, több helyet egyszerűen már nem tudnak kialakítani. Huszonötezren a magánszektorban találtak menedéket. Jelenleg már képtelenség kiadó lakást találni. A megyei tanács korábbi alelnöke arra szólította fel a kistérségek vezetőit, alakítsanak ki a településeken ideiglenes ellátóhelyeket, mert Ungváron és más nagyobb városokban erre már nincs mód.

A kárpátaljai megyeszékhely lakossága a háború előtt körülbelül 110 ezer főt tett ki, de ez a szám alig két hét alatt gyakorlatilag a harmadával nőtt. Félő, hogy a város működőképessége belerokkanhat.

Viktor Mikita is megszólalt a téma kapcsán. Korábban a nyerészkedőket szólította fel önmérsékletre, most pedig azt kérte a menekültektől, akik saját járművel érkeztek ide, hogy tegyék le gépkocsijaikat és gyalogosan közlekedjenek, mert Ungvár „megfullad” a hatalmas járműáradattól.

Menekülthullám: Kárpátalján elszabadultak az ingatlanárak

Kárpátalja előzetesen 50 ezer menekült elszállásolására készült, de ennek többszöröse érkezett és a hullám még nem ért véget. A kaotikus helyzet könnyen vezethet társadalmi feszültségekhez is, vélik szakemberek.

Háborús élő hírfolyamunkat itt találja:

ÉLŐ, 17. nap – Kárpátalja több településén megszólaltak a szirénák

Forrás:
KISZó/Fotó:Szerhij Hudak
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó