Ukrajnának rohamosan fogy a fegyverarzenálja, írta meg amerikai forrásokra hivatkozva a Strana hírportál. Volodimir Zelenszkij államfő ezért sürget azonnali fegyverszállítást hazájának, mert félő, hogy idővel már késő lesz. Úgy fest, Németország is hajlandó nehézfegyverzettel segíteni Ukrajnát.
A német igazságügyi miniszter szerint az olyan nehézfegyverek, mint például a harckocsik szállítása Ukrajnának, nem jelentene belépést az Oroszország elleni háborúba – állapította meg Marco Buschmann német igazságügyi miniszter a Welt am Sonntag című német lapnak adott, vasárnap megjelenő nyilatkozatában. A német politikát a konfliktus február végi kezdete óta az aggasztja, hogy milyen fegyvereket adjanak Ukrajnának, és milyen gyorsan szállítsák azokat. A nyomás közvetlenül Kijevből érkezett, ahol a vezetők sürgetik Németországot, hogy szállítson több fegyvert az orosz csapatok visszaszorítása érdekében. A nyomásgyakorlás céljából a héten Kijevben nem voltak hajlandók fogadni a szövetségi köztársaság elnökét.
Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár nem hajlandó elkötelezni magát a nehézfegyverek, például harckocsik, helikopterek és repülőgépek küldése mellett, noha balközép koalícióján belül egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek erősebb katonai támogatást sürgetnek.
A német igazságügyi miniszter az ominózus interjúban elmondta, hogy Németország az elsők között kezdte meg a szövetségi rendőrség és a főügyész bevonásával az esetleges ukrajnai háborús bűnök szisztematikus kivizsgálását, amit azonban ma még nehéz népirtásnak nevezni.
A népirtás jogi bizonyításához – ahogyan azt többek között Joe Biden amerikai elnök is állította – léteznie kellene olyan szándéknak, hogy teljesen vagy részlegesen elpusztítsanak egy nemzeti, faji, vallási vagy etnikai csoportot – magyarázta Buschmann. Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy van-e erre bizonyíték.
Visszatérve a hősiesen küzdő ukrán hadsereg felszereltségére, amerikai források szerint hamarosan elfogyhatnak az ukrán erők fegyverkészletei. Így már érthető, hogy a héten Zelenszkij elnök miért követelt nyugati partnereitől azonnali fegyverszállítást. Ugyanezt tette Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó is, a béketárgyalások egyik szereplője. A Strana értesülései szerint az ukrán seregek naponta több ezer tüzérségi lövedéket használnak, így az a 40 ezer darab, amit most kapnak az Egyesült Államoktól, alig egy hétre lesz elegendő. Félő, hogy az oroszok éppen azt várják, hogy kiürüljön az ukrán tartalék, s akkor indítják el legnagyobb offenzívájukat.
Kiderült, mi akadályozza az orosz csapatok megindulását Donbászon