Enyhülhet a hadkötelesek határátlépési korlátozása?

ukrajna mobilizáció

Az ukrán parlamentben párbeszéd indult el a hadköteles férfiak határátlépési tilalmának részleges feloldása érdekében.

Erről a törvényhozás elnöke, Ruszlan Sztefancsuk számolt be. Elmondta, a képviselők között élénk vita zajlik erről, pro és kontra vélemények egyaránt vannak, ám mutatkozik törvényhozói szándék a szigorítás enyhítésére, de kész javaslat még nincs.

Kitért arra is, hogy csupán törvényileg nem lehet szabályozni ezt a kérdést, mert mindenki másként éli meg a háborút és az abból adódó kötelezettségeit. Emlékeztetett, vannak, akik nőnek öltöznek, mások dobozokban próbálnak elrejtőzni, egyesek dokumentumokat hamisítanak, akadnak, akik illegális módon tesznek kísérletet az ország elhagyására. Ugyanakkor olyan példák is akadnak, hogy külföldön élő és ott dolgozó katonaköteles férfiak térnek vissza hazájukba és vonulnak be a hadseregbe.

Sokan kritizálják a hadkötelesek hazatérését célzó törvénytervezetet

Mint ismert, már a háború első napján, február 24-én elrendelték a hadiállapotot és vele együtt az általános mobilizációt. Február 25-től pedig megtiltották a 18 és 60 év közötti férfiaknak, hogy elhagyják az országot. Kivételt csak némely kategóriák képeznek. Arról is lehetett hallani, hogy a hadiállapot eltörlése után szigorúan vizsgálni fogják az országba visszatérő férfiakat, hogy törvényes keretek között hagyták-e el Ukrajnát.

Május végéig érvényben marad a hadiállapot Ukrajnában

Forrás:
KISZó/Unian

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó