Önzetlen, lelkes, segítőkész. Mindenben a pozitívumot keresi. Már gyermekkorában eltökélte, hogy az egészségügyi pályát választja. Kitartása és szorgalma a nehéz időkben sem tántorította el céljától. A közel három évtized során lankadatlan buzgalommal és hozzáértéssel látta el feladatait. Vallja, bármilyen körülmények között emberségesnek kell maradni. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Halas Katalin, a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház nőgyógyászati osztályának ápolónője.
Bujdosó Ivett
– Az egészségügyben helyezkedett el.
– Mindig is vonzott az egészségügy, ugyanis szeretek segíteni az embereken. Édesanyám pedagógus pályára szánt, ám én kézzel-lábbal küzdöttem ez ellen. Végül elfogadta a döntésemet, így elvégeztem a Beregszászi Egészségügyi Koledzs ápolói szakát. 1994 januárja óta a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház nőgyógyászati osztályának ápolónőjeként tevékenykedem. A fizikai segítség mellett lelki támaszt is nyújtunk, ami sokszor megterhelőbb az előírt teendőknél.
– Az állami intézmények helyett sokan választják a magánklinikákat.
– Az évek során rengeteget változott a világ, igaz ez az egészségügy esetében is. Sokan választják a magánklinikákat, ám én ezzel nem értek egyet. Az állami intézményekben végzett műtétek során bármely specialista karnyújtásnyi – legfeljebb emeletnyi – távolságra van, így komplikáció esetén azonnal a páciens segítségére siethet. Lehet, hogy az állami kórházakban nem fénylik úgy a csempe, ám a szakemberek hozzáértése vitathatatlan.
– Az alacsony bér sem térítette el a céljától.
– Hosszú éveken keresztül nem emeltek az egészségügyi dolgozók bérén. Az anyagi megbecsülés hiánya azonban sosem szegte kedvemet. Szeretem a munkámat, így nem volt kérdés, hogy amit vállaltam, zokszó nélkül teljesítem. A háború előtt az egészségügyi reform hozott némi javulást a jövedelmek terén. Én nem a fizetés alapján döntöttem a hivatásom mellett, ezért nem is néztem sosem más szakma után. Úgy vélem, a legfontosabb, hogy bármilyen körülmények között emberségesek maradjunk.
– Meséljen a családjáról.
– A férjemmel, Mihállyal 24 éve kötöttük össze az életünket. Házasságunkból egy fiúgyermekünk született. Dávid egyetemista, magyar nyelv és irodalom szakos hallgató. Nem követett a pályán, bár megfordult a fejében az orvosi hivatás. Egyáltalán nem bánom, hogy így döntött, hiszen mindenkinek a saját útját kell járnia.
– Mivel foglalkozik szabadidejében?
– Nagyon szeretek kézimunkázni, régebben rengeteget hímeztem. Emellett az egyik kedvenc elfoglaltságom a rózsáim gondozása, egyszerűen nem tudok betelni a szépségükkel.
– Könnyen barátkozik?
– Kifejezetten nyílt természetű vagyok, számos barátom lett az egykori páciensek közül. Szeretem, ha jó emberek vesznek körül, igyekszem úgy megválasztani a barátaimat, hogy a nehéz időkben egymás támaszai legyünk.
– Határozott?
– Inkább megfontolt. Többször is átrágom magam az eseményeken, a lehetséges következményeken, a lépések sorrendjén. Meghallgatom a körülöttem lévőket, mérlegelem az elhangzottakat, ám a végső döntést én hozom meg.
– Könnyen elérzékenyül?
– Igen, hamar könnybe lábad a szemem. Az örömömet és a bánatomat is így fejezem ki. Igaz, az utóbbit leginkább akkor, amikor egyedül vagyok. Nem szeretem kimutatni a gyengeségemet, minden helyzetben próbálok erősnek maradni.
– Vallásos?
– Igen, valamiben hinni kell, én a Jóistent választottam. Sokszor kisegít a hitem, bizakodással tölt el, hogy van valaki, aki „fentről” támogat.
– Jó emberismerő?
– Előfordul, hogy kihasználják a jóhiszeműségemet. Igaz ez közeli és távoli ismerősökre egyaránt. Sajnos néha attól kapjuk a legnagyobb pofont, akitől nem számítottunk rá. Tudni kell megbocsájtani, ám ez nem megy varázsütésre.
– Sértődékeny?
– Nem jellemző rám, ám meg tudnak bántani. A tüskét sokáig hordozom magamban, emésztenek a történtek, időbe telik, hogy elfelejtsem a sértést. Haragot nem tartok, amennyiben én hibázom, igyekszem mihamarabb bocsánatot kérni. Úgy vélem, nem szabad hagyni, hogy bármilyen apró-cseprő vita miatt tönkremenjenek barátságok, rokoni kapcsolatok.
– Lobbanékony?
– Igyekszem türelmes lenni, ám nem mindig sikerül. Próbálom megfontoltan kezelni a konfliktushelyzeteket, azért megnézem, ki mondja, és úgy reagálok a szituációra. A családomért azonban bármilyen körülmények között kiállok. Dühít a hazugság, az igazságtalanság, a kétszínűség.
– Őszinte?
– Igyekszem az lenni. Amikor ez nem lehetséges, kerülöm az illetőt, hogy ne kelljen hazudni vagy félrebeszélni.
– Aggódó típus?
– Igen. Amikor nincs nyilvánvaló oka a nyugtalankodásnak, én addig töröm a fejem, hogy találok ürügyet az aggodalomra. Eszembe jut valaki, akiért biztosan aggódhatok. A férjem az ellentétem, ő mindig megnyugtat, és visszatérít a helyes kerékvágásba.
– Mik a céljai?
– Inkább reményeim vannak, hiszen a mai világban lehetetlen előre tervezni. Célomként a fiam talpraállítását tűztem ki. Bizakodó vagyok a jövőt illetően, remélem, mihamarabb véget ér a háború, és félelem nélkül élhetünk tovább szülőföldünkön.
