Nehéz körülmények várják az ukrajnai menekülteket Európában

Egyre nehezebben találnak menedékhelyet az ukrajnai háború elől menekülők Belgiumban – írta meg a The Brussels Times. A lap arra hívja fel a figyelmet, hogy nem Belgium az egyetlen, amely kapacitáshiánnyal küzd, Európa-szerte is egyre több ukrán menekült szembesül a helyhiánnyal. A De Morgen riportja egy meg nem nevezett, háromgyermekes ukrán család történetét is ismertette, […]

USA: Oroszországnak ezer milliárd dollár jóvátételt kell fizetnie az ukránoknak

Oroszországnak felelnie kell a háborús bűnökért és a hadereje által Ukrajnában okozott pusztításokért. Mindezért 750-1000 milliárd dollár jóvátételt kell fizetnie – jelentette ki William Taylor, az Egyesült Államok Békeintézetének alelnöke. “A bűncselekmény és az agresszió büntetendő, Oroszországot el kell ítélni” – mondta az amerikai diplomata, aki 2006 és 2009 között az Egyesült Államok ukrajnai nagyköveteként […]

Az év végére 30 százalékos lehet a munkanélküliségi ráta

A gazdasági minisztérium becslései szerint Ukrajnában az év végére a lakosság mintegy 30 százaléka munkanélküli lesz. „Az év végére meglehetősen magas – akár 30 százalékos – munkanélküliségre számítunk” – közölte Julija Szviridenko első miniszterelnök-helyettes az 5. német-ukrán üzleti fórumon. Megjegyezte: jelenleg a kormány egyik legnagyobb kihívása az emberek foglalkoztatása és a háború miatt külföldre menekült […]

Felmérés: nincs esély az orosz–ukrán tárgyalások folytatására

Az ukránok túlnyomó többsége (86 százalék) szükségesnek tartja a háború folytatását az infrastruktúra bombázása és a számtalan halálos áldozat ellenére is – számolt be az Ukrinform a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet által végzett felmérés eredményeire hivatkozva. A válaszadók 86 százaléka támogatja az Ukrajna és Oroszország közt dúló fegyveres harcok folytatását. A megkérdezettek mindössze 10 százaléka […]

Szünetelni fog a gázszolgáltatás több kárpátaljai településen

Novemberben ideiglenesen felfüggesztik a gázellátást a Mezőkaszonyi és a Bátyúi kistérség néhány településén, olvasható a kistérségek közösségi oldalán. Karbantartási munkálatok miatt november 9-től november 24-ig Barkaszón, Szernyén, Bótrágyon és Haranglábon, Mezőkaszonyban, Zápszonyban, Beregsomban, Rafajnaújfaluban, Csonkapapiban, Hetyenben, Kispapiban és Vadastanyán (Kastanovo) nem lesz gázszolgáltatás. Információink szerint hasonló lépésre készülnek a Tiszapéterfalvai kistérség településein is.

gyalogos

132 gyalogost bírságoltak meg Kárpátalján

Pénzbírságra számíthatnak azok a járókelők, akik megsértik a közúti szabályokat, írja pmg.ua. Az elmúlt hét folyamán, október 17. és 23. között a kárpátaljai járőrök 132 gyalogos ellen indítottak eljárást, mivel nem tartották be a közlekedési szabályokat. A járőrszolgálat munkatársai arra figyelmeztetnek, hogy sok esetben a gyalogosok is hibásak a tragédiával végződő gázolásért, balesetért. Aki nem […]

Scholz német kancellár: egy emberöltőig tarthat Ukrajna újjáépítése

Egy egész nemzedékre szóló feladat lesz Ukrajna újjáépítése, amelyet úgy kell végrehajtani, hogy a jövendő EU-s tagország az egységes belső piac részévé válhasson – mondta Olaf Scholz német kancellár hétfőn Berlinben. A kormányfő az 5. német-ukrán üzleti fórumon kiemelte, hogy “minél koordináltabb és átláthatóbb” lesz Ukrajna újjáépítésé, annál nagyobb lesz a magánvállalatok hajlandósága arra, hogy […]

Közúti ellenőrzés közben gyulladt ki egy autó (Videó)

Gyorshajtás miatt állítottak félre egy Peugeot vezetőjét az Ungvári járási Baranya (Baraninci) belterületén, miután 115 kilométer/órás sebességgel száguldozott, olvasható a szolgálat közösségi oldalán. A helyszíni bírság kiszabása után a szabálysértő folytatta volna útját, amikor füst és láng csapott fel motorház alól. A járőrök azonnal a sofőr és utasa segítségére siettek. Egy poroltóval próbálták meg eloltani […]

Ukrenergo: Messze vagyunk az apokaliptikus forgatókönyvtől

Az áramhálózatot működtető Ukrenergo vezetője szerint az ország energiarendszere továbbra is stabil és kontrollált, egyelőre nem kell tartani hetekig tartó áramkimaradásoktól – írta a Korrespondent.net. – Az ukrán energiaszektor még messze van az apokaliptikus forgatókönyvtől – mondta az RBC–Ukrajinának adott hétfőn megjelent interjújában Volodimir Kudrickij, az Ukrenergo nemzeti energetikai társaság elnök-vezérigazgatója. Mint fogalmazott, a jelenlegi […]

Két ittas sofőr is balesetet okozott Kárpátalján

Vasárnapra virradó éjjel két balesethez riasztották a közúti járőrszolgálat munkatársait – közölte a kárpátaljai közlekedésrendészet Facebook-oldalán. Az egyik szerencsétlenség Ungváron a Spenik Ottó utcában történt. A Volkswagen márkájú személyautó sofőrje letért az útról és fának csapódott. A helyszínelő rendőrök megszondáztatták a jármű vezetőjét, szervezetében a megengedett alkoholszint 13-szeresét mutatta a készülék. A másik eset, hajnali […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com