Véletlenül akadt meg a szemem a minap egy nemzetközileg méltatott napon, az elmúlt hétvégén tartották a tisztes munka világnapját. Utánanéztem vajon pontosan mit is értenek alatta a kiötlői.
Kiderült, a szakszervezetek által életre hívott akciónap célja, hogy felhívja rá a figyelmet: munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen feltételekkel, embertelen körülmények között, illegálisan. Mert a tisztes munka az egyének szintjén abban nyilvánul meg, „hogy az embereknek lehetőségük van produktív munkavégzésre, amely fair jövedelmet biztosít számukra; a munkakörülmények biztonságosak; a szociális védelmi rendszerek megfelelő garanciát nyújtanak a munkavállalóknak és családtagjaiknak; a munka esélyt ad a személyes fejlődésre és a társadalmi integrálódásra; az emberek részt vehetnek a rájuk vonatkozó döntések meghozatalában, kifejezhetik véleményüket és szabadon szervezkedhetnek érdekeik megvédésére”, fogalmaz a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet.
Ha figyelembe vesszük a tisztességes munka hiányára utaló jeleket – ha egy országban magas a munkanélküliség és a munkalehetőség hiánya miatt különösen nagy a szegénység, tömegesen és folyamatosan megsértik a munkavállalók jogait, hiányzik az alapvető jövedelembiztonság, a munkahelyeken bizonytalanság és félelem uralkodik, akadályokba ütközik a szakszervezeti vagy munkáltatói szervezkedés, a tisztségviselők félnek a retorzióktól stb. –, talán nem túlzok, ha a fentebbiek mentén azt mondom, idehaza nem túl rózsás a helyzet e téren. Igazolásképp csak néhány tény.
A februárban kitört teljes körű invázió óta hivatalosan ötmillió ukrajnai vesztette el a megélhetését biztosító állását. S ugyan a hivatalos szervek azt bizonygatják, hogy a munkanélküliség szintje a tavalyi évhez képest csökkent, sőt a bérek is visszatértek a háború előttire, ezek az állítások valójában igencsak sántítanak.
Az állami Nyugdíjalap honlapján fellelhető adatokból nyomon követhető az átlagbérek alakulása. Február 24-ig az országos átlagkereset 14 133 hrivnya volt. Áprilisra ez 12 082 hrivnyára csökkent, majd júniusra 13 958 hrivnyára emelkedett. Ennek alapján valóban úgy tűnik, hogy a munkavállalók fizetése ismét a háború előtti szintű. Viszont ha a számok mögé nézünk, a háború előtti és utáni 14 ezer hrivnya között igencsak nagy a különbség, hisz időközben hatalmasat esett a nemzeti fizetőeszköz értéke – február 10-én a dollár árfolyama 27,98, június 30-án 32,18, szeptember 10-én már 40,50 hrivnya volt – és magasra kúszott mind a termékek, mind a szolgáltatások ára. Magyarán, míg az év elején az átlagfizetés 505, júniusban már csak 434, ma pedig mindössze 370 dollárt ér.
Az elmúlt időszak inflációján túl érdemes figyelembe venni azt is, hogy a háború kirobbanása óta eleve jóval kevesebben jutnak hozzá bérükhöz. A foglalkoztatási központ optimista jelentései szerint rendkívül alacsony a munkanélküliség aránya. Január és április között 559,9 ezer személy fordult hozzájuk segítségért, ami 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbiál. Hogy mi nem stimmel ezzel az adattal? Nos, mindössze az, hogy egy szó sem esik benne azokról a milliókról, akik elhagyták az országot. S ezáltal nem is ronthatták a kimutatási adatokat. Hivatalosan is elismerik, hogy a munkahelyek 30 százaléka megszűnt, ami legalább ötmillió megélhetés nélkül maradt embert jelent. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet szerint 5,6 millióan tartózkodnak ideiglenesen külföldön, de csupán 1,2 millió ember talált munkát idegen földön…
Sajnos a közeljövő sem túl kecsegtető. A Legfelső Tanács határozata alapján összevonták a Társadalombiztosítási és a Nyugdíjalapot. Ez a háború miatt eddig elbocsátott 8500 közalkalmazotton túl újabb ötezer szakember elbocsátását jelenti.
Nemhogy tisztes, de munka terén is kétségbeejtő a helyzet.
