A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola minden évben megemlékezéssel méltatja az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját. Az Ukrajna ellen indított háború nem teszi lehetővé nagyobb rendezvények megtartását, így idén csendes koszorúzással adóztak az ’56-os hősök emléke előtt Beregszászban, a vasút melletti kopjafánál.
Hegedűs Csilla
Orosz Ildikó beszédében elmondta, jelképes ez az emlékmű, amit a beregszászi konzulátus jóvoltából sikerült itt felállítani, és a hely is, hiszen 1956. október 23-án egy olyan rozsdás világból, mint amilyen ez a kopjafa egyenesedett ki az ifjúság, a jövő, majd november negyedikén keresztbe törték.
– A kárpátaljaiak a magyar nemzet részeként akkor is szolidárisak voltak, az akkori generáció próbált sok mindent elkövetni. Ha nem is akkor, de később a nagybirodalom megroppant, és ennek köszönhetően állhatunk ma mi is itt – hangsúlyozta a Pro Cultura Subcarpathica elnöke.
Orosz Ildikó hozzátette, nekünk példaként kell felnézünk az olyan bátor fiatalokra,
mint a nagyszőlősi Milován Sándor és csoportja, a gálocsi Molnár László és csapata, illetve a kaszonyi fiatalok, akik megpróbálták a kommunista uralmat a 20. században megtörni:
fellázadtak a kommunizmus ellen, és ez volt az első lépés abba az irányba, amely végül oda vezetett, hogy a ’90-es években felbomlott a Szovjetunió, és a világ egy új irányba mozdult el.ú
Marosi István görögkatolikus főiskolai lelkész kifejtette, az ’56-os forradalom a görögkatolikus egyház újjáéledésére is hatást gyakorolt.
– Legújabb kutatásokban több olyan dokumentumra találtunk, miszerint a görögkatolikus papok viselkedését is külön megfigyelték 1956 kapcsán – fejtette ki a lelkész, majd imát mondott azokért a hősökért, akik a vérüket adták a mi szabadságunkért is.
A megemlékezésen részt vett Stifter Ádám, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki elmondta, 1956 az egész magyar társadalomnak határoktól függetlenül egy nagyon fontos dátuma, ezért megtisztelő számára, hogy részt vehetett a beregszászi koszorúzáson. Kihangsúlyozta, fe1emelő itt lenni, és a magyar közösséggel együtt megemlékezni erről az eseményről.
Végül a megjelent társadalmi szervezetek, az ungvári főkonzulátus és a beregszászi konzulátus képviselői és a vendégek elhelyezték a tisztelet koszorúit az emlékműnél.