245 napja keserű a lelkünk. Nyolc hónapja már, hogy ránk tört az orosz agresszió, s vele együtt a háborús lidércálom… Sajnos nem álom, nagyon is valóságos és pusztító, ami körülöttünk zajlik. Akik az első napokban elmenekültek, úgy tervezték, hogy csak kis időre mennek, pár hét múlva biztosan hazatérhetnek. A remélt kis időből aztán hónapok lettek, ma már gyerekeik másutt járnak óvodába, iskolába. Sokan azon kapják magukat, hogy észrevétlenül tervezik új, biztonságosabb életüket. Több millióan vannak…
Mi, akik itt maradtunk, kitartunk. Akármennyire nehéz is. Nehéz az újságíró dolga, mert nem szabad a tolla. Nehéz a pedagógus dolga, mert a mindennapos iskolai szokásrend része lett a légiriadó, az óvóhely. Nehéz a tiszteletes dolga, amikor reményt kell öntenie a csüggedő szívekbe. Béklyóba van kötve a gondolatunk, kalodába van zárva a szabadságunk. Nehéz, roppant nehéz mindenkinek… Miközben a lelkünkig hatol a háborús stressz, érezhetően feszültebb mindenki, egyesek még provokációval is tetézik a bajainkat. De ilyenkor se feledjük az intelmet: embernek maradni minden körülmények között! Hozzászoktunk a légi szirénák süvítő hangjához, a menekültáradathoz, a gazdasági nehézségekhez, a materiális pusztításhoz, ám egyvalamihez képtelenség idomulni… Nem telik el úgy nap Kárpátalján, hogy ne érkezne gyászjelentés elhunyt földijeinkről. Megrendítő és felfoghatatlan. Miért? – mormoljuk a megválaszolatlan kérdéseket.
Lesz még béke a fejünk fölött? Visszakapjuk-e még valaha az életünket?
Nehéz manapság optimistának lenni, de hiszem: minden rossz után okvetlenül következnie kell valami jónak! A jónak a béke képében kell megtestesülnie. Mióta ránk tört a háború, új értelmezést kapott a probléma, a gond szó jelentése. Ám mi még ezzel együtt se panaszkodjunk, hiszen van hol álomra hajtani a fejünket, van otthonunk, családunk. Százezrek, milliók már ezt sem mondhatják el magukról. Korcs világ az, amiben az ember szemére vetik, amikor azzal fejezi sorait, hogy legyen béke… Jogos az ellenvetés, béke, béke, de milyen áron? Ezt a politikumnak, a diplomáciának kell megválaszolnia és megoldania. Hiszen éppen ez a feladata: a kiútkeresés, hogy megszabadítsák az embereket a szenvedéstől, elejét vegyék a további öldöklésnek. Épp ma jelent meg egy ukrajnai közvélemény-kutatás, amiben a válaszadók 86 százaléka támogatja a háború folytatását. Bizonyára bennem lehet a hiba, amiért én nem szeretném, hogy még többen haljanak meg. Legyen béke!
