A múlt század első felében szinte természetes volt, hogy a vidék településein önkéntes tűzoltó alakulatok tevékenykedtek. A szovjet érában ezek megszűntek, vagy a legények a kolhoz kötelékében küzdöttek a lángokkal. A rendszerváltást követően azonban ezek is becsődöltek, a rohamkocsik tönkrementek, az egységek a gazdasággal együtt széthullottak. Sok kárpátaljai község teljesen védtelen maradt, hisz a központi segítségnek a kátyúkkal tarkított utakon sokáig tartott eljutni a bajbajutottakhoz.
Az új évezred azonban hozott némi változást. 2005-ben Dercenben megalakult az első, és máig egyetlen egyházi önkéntes tűzoltócsapat, melynek Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese, a Derceni Református Egyházközség lelkipásztora lett a vezetője. A kezdetektől napjainkig eltelt közel másfél évtized alatt az egység legendás fogalommá nőtte ki magát.
– A tűzoltóság létrehozásának gondolata 1998-ra nyúlik vissza, amikor Kárpátalja-szerte hatalmas árvíz pusztított. A derceni református gyülekezet tagjaival Mezővári, Sárosoroszi, Csetfalva, Bótrágy, Visk és Tekeháza községekben próbáltunk segíteni a bajbajutottakon: építettünk gátakat, romba dőlt házakat bontottunk, majd részt vettünk az újjáépítésben, segélycsomagokat gyűjtöttünk, meleg ebédet készítettünk – emlékszik a parancsnok.
Az új évezred eddigi legnagyobb árvizénél is segédkeztek a mentésben és az újrakezdésben. Zsukovszky Miklós akkor gondolt egy nagyot, és hozzálátott egy tűzoltó laktanya létesítéséhez. Mert nemcsak a víz, hanem a tűz is sok bajt okoz a vidéken.
– Nagy öröm volt, amikor Tatabánya megyei jogú város önkormányzatától megkaptuk a Csepel márkájú rohamkocsit – folytatja beszélgetőpartnerem. – Akkoriban nem sokan hittek a dolog sikerében. Talán négy vagy öt fő állt a kezdeményezés mellé. Menet közben azonban belátták az emberek, mekkora szükség van ránk, és sorra keresték velünk a kapcsolatot. Mára 42 fősre gyarapodott az önkéntes legénység.
Az emlékezetes oltások közül a beregszászi diakóniai központ raktárában keletkezett tűzre és a mezőkaszonyi esetre emlékszik leginkább Zsukovszky Miklós. Utóbbi helyen egy illegális üzemanyag-lerakat lobbant lángra. Mint mondja, eddig talán ennek megfékezése volt a legbonyolultabb feladat. Nem volt akármi a Barkaszón történt szerencsétlenség sem, ahol egy autójavító égett a benne lévő négy gépkocsival. A járművek ugyan megsemmisültek, de a közeli lakóházakat sikerült megmenteni.
A csapat tagjai nem profik ugyan, de nem is dilettánsok. Hála a Magyar Tűzoltó Szövetségnek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek, valamint magyarországi tűzoltóságoknak, speciális mentőknek, illetve a hollandiai Zwollei Hivatásos Tűzoltóságnak és az IJsselmuideni Önkéntes Tűzoltóságnak – évente két-három alkalommal továbbképzőkön vehetnek részt, melyeken az életmentés, az árvízi védekezés és a tűzoltás technika elsajátítása a fő szempont. A legénység soraiba olyanok jelentkezhetnek, akik betöltötték a 18. életévüket, helybéli lakosok és vállalják a velük szemben támasztott elvárásokat. Előnyt jelent a C kategóriájú gépjárművezetői jogosítvány.
Az eszköztáruk külföldi adományokból állt össze. Ha valamiből többet kaptak a szükségesnél, a felesleget átadták a megyei állami tűzoltóságnak. Már több alkalommal védőfelszerelésekkel, modern feszítővágókkal ajándékozták meg hivatásos kollégáikat.
Az ukrán állam azonban egy huncut kopijkát sem áldozott rájuk. Háromévesek voltak, amikor végre hozzájárult az üzemanyag-szükségletük kielégítéséhez. A múlt esztendőben azonban ez is megszűnt.
– A mögöttünk lévő rövid működési idő alatt már több mint 422 esetben volt módunkban átérezni azt, hogy egy bajba jutott ember mennyire kiszolgáltatott és mennyire rá van utalva embertársa segítségére. Istennek hála, tudtunk segíteni, értékeket, egy esetben pedig emberi életet is menteni – sommázza az önkéntes tűzoltók parancsnoka.
Balogh Csaba
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
