Háromszoros élvezet, sajttorta, különféle diabetikus finomságok – ezekkel várják a vendégeket Mezővári első kézműves cukrászdájában. Kiss Gabrielláék családi vállalkozása sokaknak szerez örömöt a környéken.
– A legtöbben elköltöznek innen, ti azonban visszajöttetek. Mi motiválta ezt a döntést?
– Mindig is tudtam, hogy haza akarok jönni – kezdi beszélgetésünket a huszonhat éves mezővári fiatal. – Miután 2018 februárjában befejeztem a tanulmányaimat, nyáron úgy döntöttünk a férjemmel, Károllyal, hogy hazajövünk. Budapesten tanultam élelmiszermérnöknek. Nagyon szerettem Pestet, sokat formált, nagy élmény volt. Mindenkinek ajánlom, hogy vágjon bele a felsőoktatásba, mert a tanulás, attól függetlenül, hogy később a szakmájában helyezkedik-e el az illető vagy sem, gazdagít, más látásmóddal áldja meg az embert. Amikor befejeztem, gondolkodtam, mihez is kezdjek.
Ott is találhattam volna jó munkát, tetszetős fizuval, de nem leltem a helyemet, úgy éreztem, semmi hasznom. Most viszont teljesen feltölt, hogy itthon hiánypótló tevékenységet folytatok.
A környéken csak kocsmák vannak, mi viszont olyan helyet tudunk biztosítani a fiataloknak, kismamáknak, anyukáknak, ahol nincs cigifüst vagy alkohol, ellenben gyerekbarát, és nyugodtan tudnak beszélgetni egy finom süti mellett. Ez volt az álmom, és amikor megvalósult, nagyon boldog voltam, hogy sikerült olyan helyet teremtünk, ami másoknak is tetszik. A szomszédos falvakból is átjárnak, főleg vasárnaponként.
– Mióta érdekel a sütés?
– Édesanyámtól lestem el a fortélyokat. Anyukám sem tanulta ez a szakmát, de cukrászdában dolgozott és sok tanfolyamon vett részt.
Otthon foglalkozott ezzel, én pedig tizenéves koromtól ott tettem-vettem mellette, és nem csak porcukor, de tudás is ragadt rám.
Éveken keresztül kiskukta voltam. Tizennyolc évesen azonban elkerültem Budapestre, és azok alatt az évek alatt háttérbe szorult a cukrászkodás, csak nyáron tudtam besegíteni. Viszont folyamatosan foglalkoztatott a téma.
– Decemberben nyílt meg a Mazsi kézműves cukrászda.
– Szerencsénk volt, mert a falu lelkésze, Zán Fábián Sándor püspök épp felújított egy helyiséget, de nem talált rá bérlőt. Édesapám akkor kérdezett rá, mi lenne, ha kivennénk. Hirtelen kellett döntenünk, ami nagyon jól sült el. A püspöktől 2 évre bérmentve kapjuk az ingatlant. Ezzel támogat minket és folyamatosan segít a felújításban. A szüleink, anyukám és az anyósom is segít a torta- és süteménykészítésbe.
Már a cukrászda megnyitása előtt is voltak rendeléseink, viszont sosem gondolkodtunk nagyüzemben, mivel mi házi süteményeket kínálunk, nem szeretnénk „nagyiparosodni”.
Csak annyit sütünk, amennyinél még megmarad a kézműves jelleg, nem akarjuk, hogy minden egy kaptafára készüljön.
– Ettől vagytok egyediek.
– Pontosan. Minden sütemény más, de a házias ízek megmaradnak. Azt vettem észre, hogy az emberek nem mindig fogékonyak az újra. Én szeretem a browniet, de másokat valahogy nem fog meg. Ha nem látnak krémet, azt hiszik, nem is sütemény… Sok mousse-tortát készítek, de inkább a jól bevált krémesekhez nyúlnak elsőként.
– Mit terveztek még?
– Tavasszal kezdünk bele a bővítésbe.
Károly szeretné, ha pizza is lenne az étlapon.
Hátul van egy nagy kert, ott teraszt és játszóteret alakítunk ki. Eleinte aggódtunk, hogy egy 3500 lelkes falu, ahonnan sokan külföldre mentek, vajon képes-e eltartani egy cukrászdát. Mivel azt gondolná az ember, hogy nem erre van igény elsősorban, illetve a cukrászdába járás inkább a városokban „menő”. Meg is lepődtünk, amikor megrohamoztak minket, és most is folyamatosan sikerül szinten tartani az üzletet. Jön a nyár, a fagyiszezon, változatos kínálattal várjuk a vendégeket, lesznek shake-ek, frappék, így talán még többen jönnek majd. A falusi turizmus Váriban is jelen van, így vendégek is érkeznek. Bizakodók vagyunk.
– Mi fogy a legjobban?
– Eleinte alig győztem gyártani a sajttortát. Újdonságnak számított. Az emberek nem szívesen sütik otthon.
Nagyon szeretik a hagyományos dolgokat is, értékelik az ízletes főzött krémet, tudják, mindig friss és finom, amit nálunk kapnak.
Arra törekszem, hogy állandóan valami újdonsággal álljak elő. Azt hittem, be tudom majd osztani, hogy egyik héten ezt sütöm, másikon azt, és kiszámítható, könnyen beütemezhető lesz. De nem. Hamar ráuntam, a változatosságot szeretem. Épp ezért nincs is kedvencem. Háromszoros élvezet, snickers, badalói krémes (ezt szerintem csak nálunk hívják így) szinte mindig van a cukiban. Ezenkívül állandóan tele voltunk süteményrendelésekkel. Kapacitástól függően negyven tepsit tudunk vállalni anyuékkal. Az ünnepek előtt mindig sok a kérés, de néha az utolsó percben kapnak észbe, amikor már be vagyok táblázva.
Simon Rita