A kezdetektől hűséges választott szakmájához. Nagyon szereti a gyerekeket, több szakkört is vezet. Szabad idejében a legszívesebben gyöngyfűzéssel foglalkozik, vagy a családjával tölti az időt. Ha tehetné, szívesen bejárná Magyarországot, annak nevezetességeit. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Károly Erika, az Ungvári Járási Könyvtár részlegvezetője.
– Milyen gondolat alapján választotta ezt a hivatást?
– A nagynéném könyvtáros volt, s kislány koromban gyakran meglátogattam a munkahelyén, könyveket kölcsönöztem ki. Egyszer megemlítette, hogy nyugdíjba vonul, és látva, mennyire szeretem a könyveket, megkérdezte, nem lenne-e lenne kedvem a helyére állni. Végzős tanuló voltam akkor, de rávágtam, hogy igen, szeretnék. Tehát a középiskola befejezése után rögtön munkába álltam: immár tizenhét éve vagyok a szakmában. 2005-ig könyvtárosként dolgoztam, aztán kölcsönzési részleg vezetője lettem, azóta ezen a poszton tevékenykedtem. Közben elvégeztem az ungvári közművelődési szakiskolát.
– Milyen érzésekkel látott hozzá az új kihíváshoz?
– Tulajdonképpen rávezettek, valaki el kellett hogy vállalja. Én úgy, ahogy sok évvel ezelőtt tettem, erre is rábólintottam. Könnyebb abból a szempontból, hogy rendezvényeket kell szervezni, amit nagy kedvel végzek. Sokkal jobb és érdekesebb, mint a könyvtáros munkája. Nagyon szeretem a gyerekeket, néhány éve több szakkört is elindítottam. A Baba-mama zenés tipegő szakkörbe besegít Szikora Csilla, a fantázia kézműves szakkörön gyöngyfűzéssel és más érdekességekkel foglalkozunk, illetve van egy bábcsoportunk. Örülnénk neki, ha ebbe a gyerekek is bekapcsolódnának. Egyelőre mi, könyvtárosok állítjuk össze a műsort.
– Szeretik a gyerekek a felsorolt szakköröket?
– Igen. Jó, hogy közel van az iskola, így a napközis gyerekek sokszor ellátogatnak hozzánk. A nagyobbakkal kicsit bonyolultabb, mert tanítási időben nem jöhetnek, délután pedig a következő napra készülnek, így számukra marad a hétvége.
– Melyik korosztály a fogékonyabbak?
– A 8-12 évesek a legaktívabbak, a nagyobbak figyelmét már nehezebb lekötni. Sokszor tartok kézműves foglalkozásokat az iskolában, de rendezvényre is szívesen megyek, bárhová, ahová hívnak.
– Még csak néhány perce beszélgetünk, de már látszik, hogy tökéletességre törekszik. Maximalistának tartja magát?
– Azt nem mondanám, hogy maximalista vagyok. Mindig megcsinálom, amit rám bíznak, néha emiatt még el is halasztok dolgokat.
– Pihenésképpen mivel foglalkozik szívesen?
– Kedvelem a gyöngyhímzést, képet készítek, virágot vagy fát. Ilyenkor elvonulok a családtól, és készítem a szép dolgokat. Ez kikapcsol és megnyugtat.
– Mindezt a saját maga szórakoztatására teszi, vagy eladásra is készít ilyen gyönyörűségeket?
– Megtörténik, hogy kérnek tőlem egy gyönggyel kivarrt képet vagy valami mást, és én azt elkészítem. Persze elfogadható áron adom el, semmiért nem kérek csillagászati összeget.
– Van olyan munkája, amire büszke?
– Egyszer csináltam egy bonsai fát gyöngyből, ami elég nagyra sikeredett. Tavaly nyáron Szlovákiában voltunk egy rendezvényen, ott sikerült eladnom.
– Bemutatná a családját?
– Én szürtei születésű vagyok, a férjem téglási. Gyerekkorom óta ismertem. A gyerekszerelemből házasság lett. Férjemmel két fiúgyermeket nevelünk. Az idősebb, Erik tizenegy, öccse, Ádám hatéves. Korábban Erik segített nekem gyöngyöt fűzni, sokáig le tudtam ezzel foglalni, most már a tánc iránt érdeklődik. Szabó Tibor Ritmus táncegyüttesében szeretném majd beíratni, egyelőre a helyi kultúrházban táncol. Ádámot nem érdeklik a „lányos” dolgok. De az a lényeg, hogy jó gyerekek.
– Ön milyen gyerek volt?
– Egyke vagyok, és szerintem nem voltam sem jobb, sem rosszabb a többinél. Egy dologra mindmáig emlékszem. Úgy tizenkét éves lehettem, amikor baráti társasággal biciklizni mentünk. Egy kanyarban leestem, és a sárhányó szétcsapta a sarkamat. Annyira megijedtem, hogy nem mertem hazamenni, a barátnőm anyukája látta el a sérülésemet. Amikor hazaértem, akkor sem szóltam a balesetemről, de anyukám észrevette. Nem szidott meg, a vágás helye viszont ott maradt a sarkamon.
– Nap mint nap sok emberrel találkozik. Jó emberismerőnek tartja magát?
– Nem igazán. Úgy hiszem, ahhoz, hogy bárkiben is megbízzunk, előbb jól ki kell ismerni. Bár csalódás még nem ért e téren, úgy érzem, kell az óvatosság.
– Könnyen barátkozik?
– Igen. Bárkivel azonnal szóba elegyedek. Ha idegen helyre, vadidegen emberek közé csöppenek, perceken belül feltalálom magam, megtalálom a közös témát.
– Ilyenkor barátokat is szerez?
– Nincs sok barátom. Csupán egy-két ember van, akit annak tekintek. Ők viszont olyanok, akikre bármikor, bármilyen helyzetben számíthatok, és fordítva is igaz.
– Szereti a meglepetéseket?
– Igen, persze attól függ, milyen típusú a meglepetés. A kellemeseket szerintem mindenki szereti. Ha például kapok egy gyönyörű virágcsokrot, az nagyon jólesik.
– Szokott sportolni?
– Egy időben zumbázni jártam a fogyás érdekében, de az nem tartott sokáig, mert a többiek lassan lemorzsolódtak. Két-három hónap múlva a húsz emberből csupán ketten maradtunk. Mindenki azt hitte, hogy egy hónap alatt le lehet fogyni, holott az messze nem így van.
– A nők nagy többsége kedveli a szép ruhákat, szívesen shoppingol. Ön hogy van ezzel?
– Szívesen vásárolgatnék, ha megtehetném. Sajnos nem engedi a pénztárcám. Ennek ellenére a lehetőségeimhez mérten igyekszem követni az aktuális divatot, szeretem a szép ruhákat, az ékszereket. A fiaimat is szívesen öltöztetném menő cuccokba, de őket ez nem annyira érdekli.
– Aggódó anyuka?
– Igen, nagyon is. Édesanyám beteges, a kicsi fiamat ennek ellenére sokszor rá hagyom, ezért amikor munkában vagyok, mindkettőjükért aggódom.
– Türelmes?
– Sajnos hamar felkapom a vizet. Sokszor nem ártana, ha inkább számolnék háromig, mielőtt kimondom a dolgokat, ezen. Dolgoznom kell azon, hogy ne így legyen. Viszont hamar lecsillapszom, a haragom nem tart sokáig.
– Ha tegyük fel nyerne a lottón, hová utazna el legszívesebben?
– Engem mindig vonzott a természet, a hegyek, az erdő, a mező. Szeretem a Kárpátokat, ha csak átutazunk rajta, azzal is megelégszem. A tenger talán azért nem vonz, mert nem tudok úszni, a fiúk viszont inkább a víz felé húznak. Nem igazán voltunk még nagyon távol, ám én Magyarországot is szívesen megismerném, hiszen gyönyörű ország.
Hegedűs Csilla
