A badalói Sárközi Gyula és neje, Margit 61 éve él együtt boldog házasságban. Ők a falu legidősebb házaspárja. Mondani sem kell, mennyi mindenen ment keresztül a nyolcvanas éveiben járó bácsi és neje, mégis azt vallják, azok voltak a szép idők…
– Nyolcvannégy éves vagyok, a cseh érában születtem 1934-ben, aztán, a Horthy-időben magyar állampolgár lettem, az oroszok bevonulásakor ugye szovjet, aztán ukrán, az alkalommal élve visszahonosíttattam magam, így újra magyar lehetek – kezdte beszélgetésünket könnyeivel küszködve Gyula bácsi. Az idős ember irigylésre méltó módon emlékszik vissza gyermekkorára. – Nekünk még volt gyermekkorunk, nem úgy, mint a mai fiataloknak. Rengeteget játszottunk, barátokkal, a két testvéremmel. Iskola után a parkokban, az utcán töltöttük az időt, kricceltünk, tekéztünk, bújócskáztunk, billiárdoztunk.
A mai gyerekek már nem is tudják, mekkora élményt jelentenek ezek az egyszerű játékok.
Később, suhanc korunkban is sokkal nyugodtabb életünk volt, mint a mai tinédzsereknek.
Gyula bácsi édesapja hadirokkantként tért haza a Don-kanyarból, ezért ő nagyon fiatalon, 17 évesen kezdett el dolgozni a kolhozban: ökörfogatot hajtott, a muzsalyi és a benei szőlőhegyeken is sok időt töltött munkával. Összesen 46 munkaévet gyűjtött össze. Katonaszolgálatát Kalinyingrádban töltötte, ott szerzett jogosítványt. Később a Munkácsi Mezőgazdasági Technikumban tanult, hosszú évekig volt agronómus, brigadéros.
Beszélgetőpartnerem fiatalon esett szerelembe. Ő 22, míg felesége, Margit 19 éves volt, amikor összekötötték az életüket.
– Hála Istennek Gyuszi mindig jó férj volt. Persze előfordultak viták, hol nincsenek, de már több mint hatvan éve élünk együtt, ami azért csak jelent valamint – kapcsolódott be a beszélgetésbe a feleség. – A minap még köszöntöttem névnapja alkalmából, derelyét kért, hát azt készítettem neki. Én azt mondom, ha a két gyermekünk is úgy éli le az életét, mint mi, már nincs hiba.
– Úgy tudom, az unokák mellett már dédunokáik is vannak…
– Igen, négy unokánk és egy dédunokánk van, a másik nemsokára fog megszületni – mondta Margit néni. – A fiamékkal élünk egy portán, a lányunk Gecsébe ment férjhez. A fiaméknak két lányuk van, sajnos mindketten a messziségben élnek, de a lányomék lányának családja is távol, Sopronban telepedett le, a kilencéves dédunokával, Tibikével. Ezért csak ünnepek alkalmával látjuk őket.
Fiatal korában Margit néni is a farmon kezdett dolgozni fejőnőként, tudtuk meg tőle, aztán férjhez ment, és már asszonyként Gyuszi bácsival együtt a gázolaj-töltőállomáson helyezkedett el.
Ma már természetesen nem megy olyan könnyen a munka, de ő még süt-főz, Gyula bácsi pedig a kertben tevékenykedik. Elmondták, nem bírják ki, hogy ne vessenek, ne palántázzanak, a szőlőt is lemetszi az idős ember. Ha ihletet kap, akkor verseket ír. Ilyen tehát a szép időskor, példaértékű és szeretetre méltó.
Hegedűs Csilla
