Ukrajna nem tudja teljesíteni a kárpátaljai magyar kisebbségnek az oktatás nyelvére vonatkozó minden kívánságát – jelentette ki Olena Zerkal, európai integrációért felelős ukrán külügyminiszter-helyettes a Petro Porosenko államfő érdekeltségébe tartozó 5-ös ukrán hírtelevízió műsorában, amelyből kedden idézett részleteket a Zerkalo Tizsnya című hetilap internetes kiadása.
A diplomata szerint Ukrajna túl sok időt – a függetlenné válásától számítva 25 évet – vesztegetett el úgy, hogy nem oldotta meg a nyelvi kérdést, ami miatt ezt már „pszichológiai válság” nélkül nem lehet orvosolni.
„Tudjuk, mit akarunk elérni. Természetesen nem vagyunk képesek a magyar nemzeti közösségnek az általa megfogalmazott minden érdekét kielégíteni. Érdekeltek vagyunk az állam fejlesztésében, márpedig ez összefügg a nyelv fejlesztésével is. Minden állam a nyelvre, és nyelvének kultúrájára épül. Ezen minden ország keresztülment” – fogalmazott a miniszterhelyettes.
Kitérve arra, hogy Magyarország vétója miatt meghiúsult az Ukrajna–NATO bizottság védelmi miniszteri szintű találkozója, kifejezte meggyőződését: ha Kijev tovább folytatja az ország védelmi rendszerének reformját, akkor Budapest nem lesz képes megakadályozni Ukrajna közeledését a NATO-hoz.
Hogy pontosan miket is mondott rólunk Pavlo Klimkin tárcavezető helyettese, ide kattintva megtekintheti:
https://www.youtube.com/watch?time_continue=1705&v=LwvLrKc9dDs