Számos területet felölelő, felejthetetlen élményekkel teli nyári egyetemet szervezett a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) a Momentum Doctorandus szervezettel karöltve. Az négynapos rendezvényen – melynek a Tiszapéterfalvai Református Líceum adott otthont – komoly kérdéseket érintő oktatási, tudományos és művészeti előadásokon, irodalmi és sportprogramokon vehettek részt az érdeklődők.
− A Kárpátaljai Nyári Egyetem ötlete tavaly született meg alelnökünk, Fazekas Andrea fejében – kezdte a beszélgetést Kosztur András, a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezetének elnöke. – Akkor ősszel egy csapatépítő program keretében – a KMDFKSZ részvételével – összeállítottunk egy tervet a kivitelezéshez. Nagy szerencsénkre támogatókra találtunk, akik anyagilag és tettekben is segítették a rendezvény lebonyolítását.
Kosztur András a KISZó-nak elmondta, a legnehezebb a szervezés alatt a fizikai távolság leküzdése volt, de a csapat profi hozzáállása, közös akarata sikerre vitte a programot.
Az első nap hivatalos megnyitóval kezdődött. Ezután oktatási- és ifjúságpolitikai kerekasztal-beszélgetésre került sor a fiatalok lehetőségeiről a Kárpát-medencében témakörben. Az eszmecsere résztvevői a szülőföldön való boldogulásra, az itthon építkezésre hívták fel a hallgatók figyelmét, kiemelve azokat a lehetőségeket, melyek ezt elősegítik. Példaként említették a különféle pályázati lehetőségeket, cserediák- és ösztöndíj-programokat Leszögezték, a nemzetközi „vizeken” szerzett tudást érdemes és szükséges hazahozni.
A hallgatók reakciói alapján elmondható, készek élni a lehetőségekkel, hajlandóak a szülőföldön való továbbtanulásra. A diákok többsége egyetértett azzal a kijelentéssel, miszerint sokan nincsenek tisztában azokkal a pozitívumokkal, melyeket az itthonmaradás kínál, illetve félnek kihasználni az egyre gyarapodó esélyeket.
Élő Csenge Enikő, Dobai Edit és Fazekas Andrea, a magyarországi Oktatási Hivatal képviselői az anyaországi és ukrajnai ösztöndíjprogramokról,
a fiatalok pályaválasztásának nehézségeiről tartott beszámolójukban kitértek a motivációs kérdések problematikájára is.
A nap folytatásaként a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület tagszervezeteivel tartott kerekasztal-beszélgetést, melyen a fenti kérdéskört vitatták meg az egyetemisták, fiatal kutatók és doktoranduszok szempontjából. Az értékelésen hasonló következtetésre jutottak mint tapasztalt elődeik, hozzátéve, minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy a továbbiakban gyarapodjon a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók száma.
A nap lezárásaként Kárpát-medencei diák- és ifjúsági szervezetek, hallgatói önkormányzatok részvételével tartott workshop zajlott. Itt az ifjúsági szervezetek szükségességéről, a velük való kapcsolattartás fontosságáról esett szó. Az aktív érdeklődésnek köszönhetően hamar elfogytak a reklámajándékok is, így bátran mondható sikeresnek a tájékoztató.
A Csárdapark Hotel és Étteremben lebonyolított borkóstoló, melyet a Parászka Pincészet prezentált, illetve a Sodró Együttes táncháza a sűrű nap méltó levezetéseként szolgált.
A Kárpátaljai Nyári Egyetem második napján a tudomány kapta a főszerepet. Dr. Horváth Bálint egyetemi tanársegéd kreatív előadásában a 20. század filmjei alapján mutatta be a napjainkban sokakat foglalkoztató gazdasági problémákat, köztük az akkori ökológiai és társadalmi hozzáállást a témához.
Ezután egy újabb ötletes okfejtés következett a Kémiai Intézet és a Miskolci Egyetem tudományos munkatársától. Dr. Fiser Bélától megtudhattuk, környezetünkben hol vannak a molekulák. Mint kiderült, mindenütt. A hallgatók számára újszerűen elmondott tények sokak érdeklődését keltették fel.
Téma volt még az ukrán−magyar együttélés Kárpátalján, melyről dr. Ferenc Viktória értekezett a Tandem szociológiai kutatásra alapozva.
A nap második felében a Summa 2017 című kutatás eredményeit szívhatták magukba a hallgatók. A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóintézet Földrajztudományi Intézetének munkatársai több aspektusból közelítették meg a kárpátaljai magyar szórvány életét.
A nyári egyetem résztvevői két szekcióra válva folytatták az ismeretszerzést. A reáltudományok kedvelői az ELTE TTK Anyagfizikai Intézetének segédmunkatársától, Heczel Anitától hallhattak a kristályos anyagokról, míg a humán szekció érdeklődőit dr. Seremet Sándor kalauzolta el Kárpátalja hányattatott sorsának alakulásába.
Turányi Tatjána, a Scientia Denique tudományos folyóirat kiadásáért felelős szerkesztője arra biztatta a fiatalokat, éljenek a publikálási lehetőségekkel, tudatosan és felkészülten fogjanak bele kutatásokba, majd hasznos tippekkel látta el a hallgatókat.
Ha pedig valamit nem (így) tudtunk a kávéról, nem hagyott minket kétségek között Horváth Attila Blue Bird Roastery vezető barista, pörkölő.
Pszichológiai előadások, a test és a lélek harmóniájának tanulmányozása vette át a stafétát a nyári egyetem harmadik napján. Tabuk nélkül volt szó a szerelemről és a barátságról, illetve az önbizalom fejlesztéséről a testünk megismerése által. A diákok őszinte kérdéseikkel, míg Dobai Edit és Sárközi Andrea nyílt válaszaikkal segítették elő az eszmecsere sikerét.
A mozgás elkerülhetetlen része a fiatalok mindennapjainak. Ebből kiindulva sportolók tartottak élménybeszámolót és motivációs előadásokat. Kurtyák Ádám és Kinárov Krisztián 80 ezer lépést tett meg a Csornahora gerincén, Monyók Bence túrabakancsban járt hegyen-völgyön át, míg Simon Ádám a sport szerepét és jelentőségét elemezte az ember életében. Ezután párhuzamos szekciókban eveztek, slackline-oztak, illetve tanulhattak önvédelmet a résztvevők.
A bográcsfőző-versenyen öt kondérban rotyogott a különféle módon elkészített finomság,
majd Tóth Imre „Bruti” stand-up humorista fellépése nevettette meg a társaságot. Az est lezárásaként csapatépítő kalandtúrával lepték meg a bátor jelentkezőket.
A művészet térhódítása a negyedik napon hatalmasodott el. A Fekete Gabriella által működtetett kézműves sarok szappan- és ékszerkészítéssel csalogatta a jelenlévőket. Emellett az irodalomra fogékonyak Vass Norbert Indiáncseresznye című novellakötetének, és a Szépirodalmi Figyelő 2019/3-as számának bemutatóján vehettek részt. Ebéd előtt Élő Csenge Enikő és Neszlár Sándor kreatív írásórával pörgette fel a hallgatók agytekervényeit.
Az utolsó napon nagy érdeklődés övezte a kárpátaljai magyar média képviselőivel folytatott kerekasztal-beszélgetést,
melyen a regionális sajtó jelenét és jövőjét boncolgatták. Négy szempontot osztottak meg az előadók, akik között lapigazgatónk, Dunda György is ismertette álláspontját. Rajta kívül Badó Zsolt, a Kárpátalja hetilap újságírója, Pallagi Marianna, a Kárpátalja.ma főszerkesztője, illetve Kulin Zoltán, a TV21 Ungvár igazgatója vázolta fel gondolatait. A téma széles körű elemzése közben szó esett a média helyzetéről Kárpátalján, a kisebbségi tömegtájékoztatási eszközök célközönségéről, illetve a fejlődő online hírközlés melletti nyomtatott sajtó fenntarthatóságáról is.
A hallgatók érdeklődése megkérdőjelezhetetlen, özönlöttek a kérdések a fórum előadóihoz. Az észrevételek alapján megfigyelhető volt, hogy a fiatalok kritikus szemmel nézik és olvassák a médiában megjelenő cikkeket, alkotásokat, illetve tudatosan szűrik a számukra érdektelen vagy túlzottan negatív hangvételű riportokat.
Zsigmond Dezső történelmi filmje A Sátán fattya a képernyők elé vonzotta a nagyérdeműt. A vetítés után pedig a fiatalok kötetlen beszélgetés keretében kérdezhettek Tarpai Viktória színművésznőtől. Tóth Eszter megformálója beszélt a forgatás menetéről, valamint a nehéz szerepre történő felkészülés folyamatába is beavatta a közönséget.
− A célunk egyértelműen a fiatalok identitásának erősítése volt, amit már egyetemi éveik alatt igyekszünk táplálni.
A Kárpátaljai Nyári Egyetem újjáélesztésével arra törekedtünk, hogy megismertessük a diákokkal a szülőföldön való boldogulás lehetőségeit,
szakmai tudásuk bővítését, azok későbbi hasznosítását – nyilatkozta lapunknak Bence Norbert, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnöke. – Nem titkolt célunk volt továbbá, hogy a már felvételt nyert egyetemistákat közelebb hozzuk a diákszövetséghez, a későbbiekben pedig a doktoranduszok szervezetéhez.
Mint megtudtuk, hamar teltházat hirdettek a szervezők. Miután beteltek a helyek, várólistát állítottak fel a nagy érdeklődés hatására.
− Egy hét alatt mind az ötven kárpátaljai hely megtelt. Ezenkívül érkeztek hozzánk a Kárpát-medence különböző régióiból is. Akadt olyan nap, melyen a résztvevők száma elérte a száz főt is, stabilan viszont 80 hallgató volt jelen – mondta Bence Norbert. – Számomra nem mindennapi álom vált valóra. Sikerült olyan rendezvényt lebonyolítani, amely életre szóló barátságokat, emlékeket és élményeket ad a diákoknak.
A IV. Kárpátaljai Nyári Egyetemet a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület, a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület, a Rákóczi Szövetség, a Kárpátikum Alapítvány, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a Parászka Pincészet, valamint az EKO Service támogatta.
Csuha Ivett