2019. szeptember 15-én 50 éves találkozóra gyülekezett az Ungvári Állami Egyetem Filológiai Karának magyar tagozatán az 1969-ben diplomázott 19 végzős, akik annak idején boldogan vették kézhez a filológus, magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Örömmel foglaltunk helyet egykori tantermünkben, emlékeztünk ifjúságunkra. Köszönet a most Biológiai Kar ügyeletesének, aki kedvünkért vasárnap kinyitotta a tantermeket.
Az ungvári egyetemen 1963-ban kezdődött el a magyar szakos tanárképzés, mi voltunk a második kibocsátás. Azóta több mint 1000 magyar szakos kapott tanári oklevelet, tényként állapíthatjuk meg, hogy ők képezik a kárpátaljai magyar értelmiség gerincét.
Mindannyiunk nagy örömére szolgált, hogy tanáraink közül hárman, Lizanec Péter tanszékvezető nyelvész, Vaszócsik Vera irodalomtörténész, Kótyuk István nyelvész megtisztelték jelenlétükkel jubileumi találkozónkat. Leültünk egyik tantermünkben, beszámoltunk röviden az elmúlt évtizedekről, pontosabban az utóbbi tíz évről, mert ennyi telt el a 40 éves találkozónk óta. Jól szétszóródtunk a nagyvilágban! Jöttek évfolyamtársaink Magyarországról, Szlovákiából. Sajnos az Olaszországban és Izraelben élő évfolyamtársak nem tudtak eljönni. A 19 végzős közül 9-en voltak jelen (Balogh Margit, Vojnár Zsuzsanna, Hidi Valéria, Hurik Irén, Kiss Éva, Kiss Mária, Lakatos Éva, Máté Magdolna és jó magam), négyen eltávoztak közülünk, négyen betegség miatt maradtak távol, ketten (Czukor Katalin, Krón Erzsébet) a földrajzi távolság miatt nem jöhettek el. Eltávozott tanárainkra: Zékány Imrére, Gortvay Erzsébetre, Fodó Sándorra és évfolyamtársainkra: Bíró Saroltára, Nyíri Ilonára, Szabó Jusztinára, Lengyel Évára megrendűlten emlékeztünk. Juhász Gyula Emlék című verse szemléletesen fejezi ki az eltávozottak iránti érzést:
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Az életútról való beszámolók arról győztek meg mindannyiunkat, hogy a magyar nyelv, irodalom, kultúra életre szóló elkötelezettjei maradtunk, évtizedek tanári munkája van a hátunk mögött itthon Kárpátalján, más országokban és az anyaországban. Mindenki derekasan helytállt, családot alapított, gyerekeinket, unokáinkat kultúránk szeretetére neveljük. Örömmel hallgattuk tanárainkat, úgy éreztük, újból diákok vagyunk. Jó érzés volt a tudat, hogy vannak szép emlékeink, Balogh Margit meg is jegyezte, hogy életének legszebb 5 éve az egyetemen eltöltött idő volt. Ezekről az évekről Ady Endre szavaival elmondhatjuk, hogy táplálták bennünk az erőt “Szeretni az embert és küzdeni / S hűn állni meg Isten s ember előtt.”
Horváth Katalin
