Porosenko nyelv- és oktatási törvénnyel megkoronázott regnálása alatt bizonyos kifejezések tabunak számítottak. Az autonómia, az önrendelkezés bármilyen formájának emlegetése felért egy orwelli gondolatbűnnel.
Zelenszkij hivatalos lépéseket ugyan nem tett elődje „nagytestvéri” rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése érdekében, viszont kijelentései, csapata tagjainak megnyilvánulásai arra engednek következtetni, hogy nem lesz folytatása a korábbi megosztó, kirekesztő politikának. Ahelyett, hogy erőltetett párhuzamokat vonnék, elméleteket gyártanék, emlékeztetek néhányra az utóbbi alig egy hét történéseiből.
Külföldi és ukrán források is beszámoltak arról, hogy Milos Zeman cseh államfő fogadta a Kárpátaljai Ruszinok Világtanácsa delegációját, s a megbeszélésen Kárpátalja nagyobb(?) autonómiájának kérdése is felmerült. A cseh elnök ígéretet tett arra, hogy a ruszinok problémáiról beszélni fog Volodimir Zelenszkijjel.
Ezek után joggal feltételezhetjük, hogy a két elnök eszmecseréjén (amennyiben valóban létrejön a találkozó) valóban terítékre kerül a téma. Arra viszont aligha lenne bölcs tett nagy tételben fogadni, hogy egy ilyen diskurzus után bármi is változna.
Az „autonómiázók” sorába beállt Vadim Prisztajko is. Sőt, a külügyminiszter már nem is lehetőségként, hanem megoldásként említette az önkormányzat e magasabb formájának megadását. Az ukrán diplomácia vezetője, miközben visszautasította a Steinmeier formulát, melynek ajánlásai között szerepel, hogy Ukrajna foglalja jogszabályba Donbász különleges státuszát, úgy fogalmazott, hogy a donecki és luhanszki szakadár régióban a helyzet a decentralizációval és az autonómiával rendezhető.
Ezek után joggal reménykedhetünk legalább abban, hogy elmúlik az ukrán politika autonómiafóbiája.
Következtetésként akár azt is levonhatjuk, hogy az autonómiával nincs semmi gond… amíg nem a magyarok emlegetik.
