Közeledik a Kárpáti Igaz Szó centenáriuma, 2020. január 31-én lesz száz éve annak, hogy megjelent a legrégebbi kárpátaljai újság első száma, akkor még más néven, Munkás Újság címmel. Ebből az alkalomból sajátos visszaszámlálást indítottunk, még október 24-én, stílszerűen 100 nappal a jeles esemény előtt.
Hétről hétre valami érdekes, különleges olvasnivalóval rukkolunk elő, amihez páratlanul gazdag laptörténetünket hívjuk segítségül. A KISZó hallatlanul izgalmas, változásokkal teli évtizedekkel a háta mögött közelít a centenáriumához, s fontosnak tartjuk, hogy méltó módon tudjunk visszaemlékezni arra a 100 évre, ami e tekintélyes lap mögött áll. Az elmúlt öt hétben mozaikszerűen felelevenítettük a múltat, 1945-től indulva, amikor Kárpáti Igaz Szó lett a Munkás Újságból, s eljutottunk egészen a mai időkig.
Sorozatunkat az elkövetkező hetekben jelenlegi és egykori igazszósok visszaemlékezéseivel folytatjuk. A sort Timkó Ilonával, a szerkesztőség „Ilus mamusával” kezdtük, most pedig Magyar Évával folytatjuk, aki egész életében a KISZó mellett kötelezte el magát, 33 éven át – 2002-es nyugdíjba vonulásáig – segítette szorgalmas munkával az újságot. Íme, az ő vallomása:
„
Azt szokták mondani, hogy az ember életében az első és az utolsó munkahely a legjelentősebb. Nos, nekem a Kárpáti Igaz Szó az első és egyetlen munkahely volt: 33 éven át dolgoztam ott. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy az egyetem befejezése után a KISZó-hoz kaptam a kinevezésemet. Ugyancsak meglepődtem és egyben féltem is, hogy mit fogok én ott csinálni. Senkit sem ismertem, de hamar beilleszkedtem.
Több munkarészleg kipróbálása után sürgősen bedobtak a mélyvízbe: tördelőszerkesztői feladatot kellett ellátnom. Hamar megszerettem azt a kirakattervezői munkához hasonló feladatot. Közvetlen kollégáim és az általam nagyra tartott főszerkesztőnk, Balla Laci bácsi, mindig segítő kezet nyújtottak, ha bármilyen gondom támadt. Nyugdíjba vonulásomkor az olvasószerkesztői teendőket láttam el.
Imádtam az Igaz Szót. Kis közösség voltunk, mindegyikünknek voltak rigolyáik, jó és rossz napjaink, bosszúságaink és örömeink, de kiismertük egymást, tudtunk együtt gondolkodni, jobbító szándékkal vitatkozni. Annyi év távlatából szeretettel gondolok vissza volt kollégáimra – Márkus Csabára, Zékány Miklósra, Tóth és Guthy Évára, Medve Emilre, Bornemissza Eszterre, Kovács Elemérre – akikkel a munkahelyi gondokon túl, a magánéletünk zökkenőit is mindig megvitathattuk.
A Kárpáti Igaz Szó több, mint munkahely, életem szerves része volt, ahol barátokra találtam.”
Magyar Éva
