Önértékelési zavar, szeretethiány, magányérzet, kiégés, beilleszkedési gondok – felsorolni is hosszú azokat a nem fizikai problémákat, amelyek a mindennapjaink részei, és a tinik körében komolyabb pszichés problémák kialakulásához is vezethetnek. Hogyan vélekedik ezekről egy református lelkész?
– Mi okozza a legnagyobb gondot?
– A fiatalok leginkább kamaszkorban távolodnak el a szüleiktől – magyarázza Kacsó Géza, a Nagydobronyi Református Líceum lelkészigazgatója. – Jelentkezik náluk a tinédzserkori lázadás, nem értenek szót a szülőkkel, a saját korcsoportjukon belül pedig nem találják a helyüket. Azt keresik, ki az, aki elfogadja őket és milyen feltételekkel? Néhány társaság kritériumokat állít fel, miszerint csak akkor tartozhatnak hozzájuk, ha dohányoznak, ha alkoholt fogyasztanak, vagy ha vagányak, esetleg már létesítettek nemi kapcsolatot. Ez hatalmas nyomást helyez rájuk.
Mivel a szülőktől eltávolodnak, nincs, akivel megbeszéljék a problémáikat. Ritkán találnak erre alkalmas barátot.
Magányossá válnak, mert maguk körül mindenkit boldognak látnak. Az elszigeteltséget súlyosbítják a technikai kütyük is. Ülnek egymás mellett és mindenki a telefonját nyomkodja, pedig beszélgethetnének is. Akkor is egyedül érzik magukat, ha koruk beliekkel, osztálytársakkal vannak.
– Ezekből az apróságnak tűnő gondokból komolyabb betegségek is kialakulhatnak?
– Ez nagyon könnyen átcsaphat depresszióba, és akár öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok is megfordulhatnak a fiatal fejében.
– Ön szerint miben gyökerezhetnek e problémák?
– Ha nagyon mélyre ásunk, azt kell mondjuk, a bűn az, ami elszigeteli egymástól az embereket. A kezdetek kezdetén Ádám, Éva és Isten tökéletes harmóniában élnek egymással. Amikor a bűn megjelenik, elválasztja Istent az embertől, illetve egymástól. Isten jön és keresi az embert, aki elrejtőzik.
– Segítség az a fiataloknak, ha eljárnak hívő közösségbe, ifjúsági alkalmakra, hitmélyítő hétvégékre?
– Szerintem ez nagyon sokat segít. Találkozhatnak egy olyan csoporttal, ahová feltétel nélkül beilleszkedhetnek. Megnyílhatnak, ami manapság eléggé ritka. Előjönnek olyan témák, amik talán máskor tabunak számítanak: a család, a nemiség, a szexualitás, a vallás, a barátság. Ezen felül felnőtt példaképekre is rátalálhatnak, akiket követhetnek, akik előtt őszintén beszélhetnek, ha már a saját szüleik előtt nem mernek.
– Jellemző-e, hogy a tinik lelkészekhez és ifivezetőkhöz fordulnak a nehézségeikkel?
– Annak örülnénk, ha ezt gyakrabban tennék meg. Leginkább egymás között beszélik meg azt, ami nyomasztja őket, az interneten próbálnak tájékozódni. Úgy gondolom, a lelkipásztorok, ifivezetők, papok készek ezekre a beszélgetésekre. Persze a két fél között először a bizalomnak kell kiépülni, mivel senki sem fogja a komoly lelki problémáit elmondani az első vagy második találkozáskor.
Ha látják, hogy az illető ott él köztük, hiteles és megbízható, akkor szívesebben keresik fel.
– A gyerekek sokszor az elszakadás miatt, szégyenlősségből nem beszélgetnek a szüleikkel. Mégis, kiben találhatnak lelki támaszra, kit kereshetnek meg lelki ügyeikkel?
– Leginkább egymás tanácsaira számítanak, de a kortársak nem mindig tudnak segíteni. Jó, ha van egy idősebb testvér, egy barátként viselkedő szülő. Sajnos egyre jellemzőbb, hogy ők nem is tartózkodnak itthon. Egy tanár az iskolában, iskolapszichológus, lelki gondozó, ifivezető vagy lelkész jó lenne erre a feladatra, már ha a tinik megtalálnák őket.
– A szülők távolléte miatt is alakulhatnak ki ilyen jellegű problémák?
– Kárpátalján sajnos sokszor találkozunk ilyennel. Az egyik lelkész kollégám úgy nevezte el őket, hogy az Európai Unió árvái. A gyerek mindent megkap, amit akar. A szülők azt gondolják, ezzel teszik a legjobbat vele, holott leginkább szerető szülőkre lenne szükségük. Sajnos a gazdasági helyzet sokakat rákényszerít az ilyen életre, a nagyszülők pedig igencsak engedékenyek az unokákkal szemben. Az a tapasztalat, hogy a korlátok nélkül felcseperedett gyerekek úgy gondolják, később is megtehetnek bármit.
– A Biblia által táplálhatjuk a lelket, kigyógyulhatunk lelki problémáinkból…?
– A nagyszülőknek mindig is fontos feladatuk volt, hogy a gyermekeket Istenhez vezessék. Az én időmben is ők voltak azok, akik elvitték a kicsiket templomba, megtanították őket imádkozni. A szülők többnyire a munkával voltak elfoglalva, s ennek ára van.
A fiatal úgy gondolja, a templomba járás öreges dolog.
Amíg kicsi vagyok, elmegyek a nagymamával és majd legközelebb, ha megöregszem. Nagyon fontos a hiteles keresztény élet a fiatalok körében. Ha valaki ott van az iskolában, egyetemen, koliban, és hisz Istenben, akkor nyugodtan mutassa meg, lássák rajta, mutasson példát és világítson. Azért is, mert talán ezt most a szülőktől nem igazán tanulják meg a gyerekek.
Bara Tünde
