A minap még Budapesten látták sok-sok gyermek körében. Most meg ott áll a kilométeresre duzzadt sorban a Záhony–Csap határátkelőn a Tisza hídjának kellős közepén. Nem hagyhattuk ki, hogy megszólítsuk régi kedves ismerősünket. Mi újság Önnél, kedves Mikulás?
– Végre megint találkozunk. A múlt évben is itt vesztegelt a kocsisorban…
– Á, hát látja, ma már a Mikulásnak sincs tekintélye. Hiába rimánkodtam, hogy engedjenek át soron kívül. A magyar finánc egy négercsókért még intett, hogy mehetek. Ám ezek a betyár pidzsákosok nem hajlanak a szép szóra. Most állítólag a túloldalt sztrájkolnak, azért bénult meg a sor. Már másfél órája veszteglek itt. Nem tudom, mikor jutok el Csapra, Ungvárra, Beregszászba. A többi helyről nem is beszélve, ahol várnak a gyerekek.
– Nem látom a rénszarvasait…
– Azokat vonatra raktam. Azt tanácsolták, hogy így biztosabban átjutnak. Már úgy volt, hogy én is felszállok a csapi gyorsra. Ám az állomáson odajött hozzám egy mozdony szőke fiatalember, és azt mondta, ne álljak jegyért sorba. Ő átvisz ingyen az ukrán oldalra. Üres a határ, és hamarabb ott leszünk, mint a vonat. Én vén bolond hittem neki…
– Most milyen útlevéllel utazik?
– A magyar oldalon a magyart mutattam. Kárpátaljára meg az ukránnal fogok belépni. Mert hát tudja, ebben már van némi gyakorlatom. A nyáron beszereztem a biometrikus ukránt, így most majd nem kell azon rágódnom, hogy túllépem az itt– tartózkodás határidejét. Maradhatok, mint „gyidu moroz”, vagy mi is most a megengedett nevem. Aztán bejárom 19-én Ukrajnát, majd az ATO-ba, meg a Krímre is átugorhatok, na és az orosz gyerekekhez is. Az ellenkező irányba nem biztos, hogy működne a dolog. Sajnos e téren vannak kellemetlen tapasztalataim. Amikor a rövidebb úton, Oroszország felől jöttem, nem akartak átengedni a határon. Azt mondták, rajta vagyok a tiltólistán, mert előzőleg megfordultam a Krímen és a Putyin családnak is vittem csomagot. Most Zelenszkij kap tőlem ajándékot. Egy láda Tibi csokit viszek neki. Biztosan örül majd. Valamilyen Roshen gyárban készült, állítólag jó ízű.
– Mit hozott a kárpátaljaiaknak?
– Nem értem, mi van itt. Azt hallom, egyre kevesebb a magyar gyerek. Mindenki tele van félsszel és panasszal, hogy kevés a fizetés, siralmas a nyugdíj, összevonják a járásokat, bántják a kisebbségeket, drágul a gáz. Felsorolni is nehéz a sok panaszt. A legtöbben mégis azt kérték, békét hozzak már ebbe az országba, és józan észt a többségi nemzetnek. Hoznék én, de ez nincs benne a munkaköri leírásomban.
Balogh Csaba
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
