Juhász Ferenc, egy letűnt korszak utolsó „túlélője”
A Kárpáti Igaz Szó nemcsak Kárpátalja legnagyobb múltra visszatekintő sajtóorgánuma, de az egyedüli magyar szerkesztőség, ahol egykoron ólomszedéssel készült az újság. A régi nyomda épülete évtizedeken át a Korjatovics téren, mindössze néhány sarokra volt a Duhnovics utcai szerkesztőségtől. A kifutók vitték a géppel írt kéziratokat a nyomdába, a betűk halmaza itt nyerte el végleges formáját. A második szinten az ólomszedők, a tördelők és a korrektorok vállvetve csiszoltak a lap küllemén. Aztán 1984 végén a nyomda a Gagarin utca legvégére egy új, akkor modernnek tűnő épületbe költözött, majd két évre rá a szerkesztőség is követette a városszéli sajtópalotának nevezett szocreál betonmonstrumba. A kifutókat a nyomdai csőposta váltotta fel. A fejlődésaz ólomszedést sem kímélte, megjelent az ofszetnyomás. A kárpátaljai lapok, így a KISZó is, átálltak a számítógépes tördelésre. Ma már ott tartunk, hogy az újság a Munkácsi utcai szerkesztőségből – mivel majd két éve mi is költöztünk – két kattintás után – egy másodperccel később – már a 260 kilométerre lévő ternopili nyomda számítógépére kerül . Juhász Ferenc mindezt testközelből élte át.
Feri bácsival eredetileg a nyomdában terveztük a találkozót, de mivel december végén teljesen leállították a nyomtatást senkin nem léphet be az utánozhatatlan nyomdaszaggal átitatott termekbe. Mindenkit azonnali hatállyal elbocsátottak. Igaz az utóbbi években alig egy tucat dolgozója volt az egykor nyüzsgő nyomdának. Régi lapokkal körülvéve a szerkesztőségben ülünk le. A nyomdásszal 2007 szeptemberében, első ügyeletességem alatt ismerkedtem meg, de 13 év ismeretség után most először meséli el, milyen kalandos úton került 24 évesen, 1979-ben az ungvári nyomdába.
– 1978-ban ismerkedtem meg későbbi feleségemmel, akinek néhány hónap udvarlás után megkértem a kezét – kezdi egy szerelmi történettel. – A lány nevelőapja, aki nagyon konzervatív volt, két feltételhez kötötte a frigyünket.
Az egyik, hogy levágatom a hosszú hajamat, a másik pedig, hogy normális munkát – egy állami élelmiszerraktárban dolgoztam – keresek magamnak.
Konkrétan arra gondolt, hogy jelentkezek a nyomdába. Ugyanis ő a Karmeljuk utcai könyvkötészeten dolgozott, így én is oda kerültem.
Tanoncként az öreg nyomdászok eleinte többnyire a boltba küldözgették ezért-azért. 1979 végén Marija Melnicska javaslatára, aki látott fantáziát a tanulékony és szorgos fiatalban, átvezényelte a Korjatovics téri újságnyomdába. Itt a nagy öreg, Keszler Józsi bácsi keze alá került. A nyomda egy kétszintes épületben volt, a második szinten történt a gépszedés és az újság tördelése, és itt székelt a korrektúra is. A földszinten voltak a magasnyomású nyomdagépek. A szedőterembe lépve az embert rögtön megcsapta az ólomgőz illata.
280 Celsius-fokra hevített folyékony ólomból öntötte ki a szedőgép a matricák negatív betűképét, majd pozitív képet adva készítette el az egybeöntött betűsort.
– A szedőgép sorgyűjtő „hajójáról” mi, tördelők vettük kezelésbe az ólomsorokat, hogy azokból összeállítsuk az újságoldal hasábjait. Keszler Józsi bácsi, akit mindenki csak Tatának becézett, az 1. és a 2. oldalt tördelte. Azért, mert ezeken voltak a pártbizottságokról szóló beszámolók, pártközlemények és politikai tudósítások. Az enyém volt a 3. és a 4. oldal. Később az utóbbit az utánam érkező Spisák Béla kapta meg. Kaluja István, Vojnár Jóska bácsi, Katkó Ambrus, Maszkalik László és Kiss Béla voltak a gépszedők. A lehúzott oldalakat a korrektoroknak adtuk. A korrektor gondosan átolvasva a levonatot, és a hibás sorok újraszedésére visszaadta végett a gépi szedőnek. A kijavított oldalról a tördelő ismét levonatot készített a korrektor számára, aki újra átfutott a sorokon, hogy az újraszedett és kicserélt sorok mentesek-e a hibáktól.
A korrektorok a tördelőterem mellett voltak, három külön helyiségben. A szerkesztőségből futár hozta a kéziratokat a nyomdába. A tördelők az adott oldalról mindig kaptak egy tükröt, más szóval makettet, ez alapján kellett összeállítaniuk és elrendezniük a szöveget és a fotókat az oldalon. A címeket kézzel szedték ki, árulta el Feri bácsi. Ha hosszú volt, akkor keskenyebb betűtípust kellett választaniuk, ha pedig rövid, akkor vastagabbat.
Itt készült a Kárpáti Igaz Szó, a Zakarpatszka Pravda ukrán és orosz változata, a Mology Zakarpattya (Kárpátontúli Ifjúság) és az ungvári járási lap, a Kommunizmus Fényei.
– A nyomdában 12 órától kezdődött a munka, telente én korábban jártam be, ugyanis pluszbérért én fűtöttem be a kályhákat. A szerkesztőségből mindig jött egy ügyeletes szerkesztő, és volt egy friss fej, aki már csak a nyomdába kerülő lenyomatot nézte át. Előfordult, hogy talált benne hibákat és akkor állhattunk neki újra az egésznek. Persze így is előfordult, hogy becsúsztak hibát.
Emlékszem, egyszer a címlapon a szovjet politika helyett, szovjet poliklinika szerepelt.
De ez nem volt gyakori, mert a magyar korrektúrában nagyon alapos munkát végeztek – jegyezte meg a nyugdíjas nyomdász.
Az oldalakat a tördelő asztalról egy kocsira pakolták, majd liften vitték le az első emeletre, a nyomdai részlegre. Itt aztán a megöntendő szedésformáról hidraulikus préssel 1-1,5 milliméter vastagságú lágy kartonból papírmatrica készült. A matricát az öntőműbe helyezték, amelynek öntőpalackja 280 Celsius-fokú folyékony fémkeveréket tartalmazott, ami elöntve a formamatricát annak minden pórusát tömítette és pillanatok alatt merevedve felvette a forma képét. Ezek kerültek be a nyomdagépbe.
Volt olyan, amikor 40 ezer példányszámban jelent meg a Kárpáti Igaz Szó.
Minden nap dolgoztak vasárnap kivételével, ha épp nem volt pártkongresszus, akkor kora estére elkészült a lap, viszont a pártesemények kemény túlórákat jelentettek. Gyakran éjfélig vagy még tovább kellett maradni, ugyanis folyamatosan jöttek a poprávkák, a módosítások. Amíg Moszkvában nem zárt be a TASZSZ és a RATAU szovjet hírügynökség, addig az ólomszedő gépeket is fűtötték. Előfordult, hogy egyetlen szó miatt újra kellett tördelni egy teljes oldalt.
– Keszler Jóska bácsi mindig megvárta az újságot, ott állt a nyomdagép mellett, megnézte, hogy minden rendben van-e majd szólt nekem, hogy ragasszam ki a nyomda bejáratánál lévő hirdetőtáblára a friss lapot. Így aki este arra sétált, már értesülhetett a friss hírekről.
Juhász Ferenc kiemelte, hogy az igazszós szerkesztőség volt a legoperatívabb és a legprecízebb az összes közül.
Általában a „kisújságokkal” – a Kárpátontúli Ifjúság, a Novini Zakarpattya, a Kommunizmus Fényei – kezdődött a nyomtatás, ezután következett a Kárpáti Igaz Szó és végezetül a Zakarpatszka Pravda.
– 1984 nagy változást hozott a nyomdászok életében, ugyanis ekkorra készült el az új nyomda épülete a Gagarin utca végén – emlékezett vissza az akkor már kétgyermekes apuka.
– A Kárpáti Igaz Szó volt az első újság, amit itt nyomtattak, méghozzá szenteste napján, december 24-én.
Nem volt egyszerű, hisz a tördelés még sokáig a Korjatovics téri épületen zajlott, így autóval szállították a nehéz lenyomatokat a két nyomda között. 1986-ban fejezték be a kiadó kilencszintes irodaházának az építését, ekkor költöztek ide a szerkesztőségek. A kéziratok csőpostával érkeztek a szerkesztőségből a nyomdába, a kifutói munkakör megszűnt. Itt már Kovács Károllyal dolgoztam együtt a Kárpáti Igaz Szón. Itt már nem öntötték a nyomóformákat, hanem fényérzékeny lemezre kerültek az újságoldalak.
A technikai forradalomnak köszönhetően egyik napról a másikra a számítógépek kiszorították az ólomszedést is.
– Most is tisztán emlékszem, hogy 1991. júliusában elmentünk a családdal pihenni a tengerre. Amikor két héttel később visszamentem dolgozni,
azzal fogadtak, hogy a tördelés számítógépen történik, az én munkám feleslegessé vált.
Ezt követően egy kis ideig a könyvkötészeten, a színes nyomáson dolgoztam, majd 1994-től a nyomda decemberi bezárásáig lemezmester voltam. A Kárpáti Igaz Szó volt az első lap, amit a Gagarin utcai nyomdában nyomtak, és majdhogynem az utolsó, ugyanis a decemberi utolsó szám után már csak néhány napot működött a nyomda, míg végül mindenkit elbocsátottak, a nyomdát pedig bezárták. Én ott voltam az első és az utolsó újság nyomásánál is.
Nem volt veszélytelen az ólomgőzben dolgozni, ezt támasztja alá az a szomorú statisztika is, hogy sokan a nyugdíjkorhatárt sem élték meg a kollégái közül. Már csak ő és Spisák Béla maradt abból a csapatból. A veszélyes munkakör miatt, 9 éve 55 évesen vonult nyugdíjba.
– Keszler bácsival úgy ettük a szendvicset, hogy nem vettük le róla teljesen a szalvétát, nehogy a festékkel és ólommal átitatott kezünk hozzáérjen a kenyérhez.
Hétfőtől vasárnapig dolgoztunk, az ünnepnapokon is be kellett mennünk. Emlékszem arra, hogy a május 1-i felvonulásokon úgy küldtek minket a térre, hogy délre vissza kellett érnünk a nyomdába. Míg a város ünnepelt, mi akkor is dolgoztunk.
Feri bácsinak egy különleges gyűjteménye is van: összes olyan lapnak őrzi az első példányszámát, ami a keze alól került ki az elmúlt 40 évben. Több mint kéttucat újságból álló kollekcióról beszélünk. Természetesen legtovább a Kárpáti Igaz Szón dolgozott.
Szabó Sándor
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
