Tizennyolc évesen került a Kárpáti Igaz Szóhoz, ahol, saját bevallása szerint, élete hét meghatározó évét töltötte. Azóta is szeretettel és nosztalgiával gondol egykori kollégáira. A lapnál végigjárta a ranglétrát, rovatvezetőként feltámasztotta a fiataloknak szóló ifjúsági magazint, majd egyszer csak úgy döntött, áttelepül az anyaországba. Elvégezte a Bálint György Újságíró Akadémiát és a Magyar Rádióban helyezkedett el, ahol a Kossuth Rádió Határok nélkül és a Petőfi Rádió Más-Sáv műsorait szerkesztette. Majd újabb váltás következett… Külön érdekesség, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségének jelenlegi épülete az ő dédnagypapája, Pálfy István portáján épült fel. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Illényi Éva újságíró, a Függetlenek a Pozitív Szenvedélyekért Közhasznú Egyesület elnöke.
– Mi vitt rá annak idején, hogy elmenj Kárpátaljáról?
– Nem volt tudatos. Még Igaz Szó-s koromban elkezdtem tudósítani az ungvári rádiónak, ahol Petykó Ágnes volt a mentorom. Neki köszönhetően vettem részt egy pannonhalmi médiatalálkozón, ahol megismerkedtem a Magyar Rádió akkori alelnökével, Juhász Judittal. Megkérdezte, nincs-e kedvem tanulni a rádió médiaiskolájában. Gondolkodtam a dolgon, s miután lediplomáztam az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar szakán, felhívtam. Mondta, hogy mehetek, de állást nem tudnak garantálni a tanfolyam elvégzése után. Belevágtam, s egyidőben végeztem el a Magyar Rádió Médiaiskoláját és a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiáját.
– Hogy lettél rádiós?
– Még Ungváron éltem, amikor első interjúm (Szakács Emillel, a Cantus kamarakórus vezetőjével készült) lement a Petőfi Rádió Zeneközelben a hallgató című műsorában. Majd a budapesti tanulmányaim idején felkérést kaptam a rádiótól, Gecse Géza újságíró történésztől. Kipróbáltam magam, és hét évre ottragadtam. A Petőfi Rádióban csütörtökönként szerkesztettem és vezettem a Drogér(i)a című műsort, amely drogkérdésekkel foglalkozott. Dr. Zacher Gábor ismert toxikológus Például az egyik állandó vendégünk volt. Így kerültem kapcsolatba a témával, s amikor otthagytam a rádiót, jött az ötlet, hogy elvégezzem a drogpreventori képzést.
– Jelenleg egy közhasznú egyesület elnöke vagy, mely pozitív szenvedélyeket propagál. Mit is takar pontosan ez a tevékenység?
– Amikor elvégeztem a Sziget Droginformációs Alapítvány drogpreventori képzését, felkértek, hogy legyek az Életvezetési Központ vezetője. Itt trénerként kezdtem dolgozni egy mozgó osztályteremben. Különféle programok keretében tartottunk felvilágosító előadásokat (drog, szexuális, médiaértés stb.) az óvodásoktól a szakiskolásokig minden korosztálynak. De rossz érzést keltett bennem, hogy a droggal hoztak párhuzamba bennünket. Tudni kell, hogy akkoriban Magyarországon a drogpreventorok elsősorban egykori fogyasztók voltak, viszont én soha nem használtam kábítószereket. A gyerekek sokszor kérdezték, hogy beszélhetek a drogokról, ha nem próbáltam ki azokat. Mondtam nekik, hogy a gyilkost játszó színész sem öl embereket… Ezért aztán tíz évvel ezelőtt néhány velem azonosan gondolkodóval megalapítottuk a Függetlenek a Pozitív Szenvedélyekért Közhasznú Egyesületet. Ma már nem a drogok hatásairól és összetételéről beszélek, hanem arról, miért nem érdemes rászokni és mit adhatunk helyette. Egyesületünk tagjai között van pszichológus, óvodapedagógus, médiaszakember, coach (személyiségfejlesztő), testnevelő tanár stb. Programjainkkal tavaly a kárpátaljai iskolákat is meglátogattuk.
– A körülöttünk élő emberek többsége rosszkedvű, morcos, mindig morog, elégedetlen. A te jelszavad, amit közösségi oldaladon is megosztottál, a vidámság, a móka, a kacagás, s hogy az élet szép. Mindig így volt, vagy tudatosan döntöttél a pozitív életszemlélet mellett?
– Ez még a rádióban ragadt rám. Egykori kollégáim a mai napig úgy köszöntenek fel szülinapomon, hogy ne feledd Évi, vidámság, móka, kacagás… A pozitív életszemléletet akkor tudatosítottam magamban, és teszem azóta is, amikor megalakítottuk az egyesületet. Arra biztatjuk az embereket, hogy ne azon keseregjenek, mi miért nem sikerül, hanem vegyék észre az élet apró örömeit.
– Olyan korban élünk, amikor az emberek kénytelenek több lábon állni. Úgy tudom, neked is van más elfoglaltságod.
– Igen, immár öt éve együtt dolgozom a Váci Dunakanyar Színházzal. Orosz tolmácsként kerültem oda, a rendezők munkáját segítem. A színház révén sok fesztiválon vettem részt Ukrajnában, Erdélyben, Fehéroroszországban, Lengyelországban. Szeretem csinálni, hisz egészen más közeg. Volt szerencsém együtt dolgozni két kárpátaljai színésszel, Tarpai Viktóriával – legutóbb Csehov Ványa bácsijában ő volt az egyik főszereplő –, és Ivaskovics Viktorral, aki nem mellesleg osztálytársam volt az ungvári középiskolában. Jelenleg a Nemzeti Tehetség Központban vagyok főállásban.
– Mivel foglalkozol, amikor nem dolgozol?
– Szabadidőmben szeretek túrázni, főleg tavasztól őszig. A Duna-kanyar és a Balaton a kedvencem. A téli hónapok inkább otthonülősek. Ilyenkor színházba járok és olvasok.
– Mit tudhatunk a családodról?
– Édesapám már elhunyt. Édesanyám kétlaki életet él: Ungváron és Budapesten. Van egy bátyám, aki Pilsenben lakik. Nagy családban nőttem fel – édesanyámék tízen voltak testvérek. A Pálfy nagymamám nagyon meghatározó szerepet töltött be az életemben. Tizenöt unokatestvérem lévén én is elmondhatom, hogy nagy családom van.
– Honvágy?
– Több mint húsz év után, egy felépített egzisztenciával már nem tudom elképzelni, hogy visszatérjek Ukrajnába. De valahányszor hazamegyek Kárpátaljára, mindig nagyon jól érzem magam.
– Mi az, amit ma meg tudsz tenni, de tavaly még nem voltál rá képes?
– Megtanultam nemet mondani.
– Hogyan állítanád fontossági sorrendbe a következő szavakat: pénz, boldogság, hírnév, szerelem, egészség?
– Egészség, boldogság, szerelem, pénz, hírnév.
– Egyetlen mondatban megfogalmazva: ki vagy te?
– Olyan ember, aki próbál pozitív lenni és a nehézségeket kihívásként felfogni.
– Miről szeretnél ismert lenni?
– A „#csak pozitívan” szlogenről.
– Ki mellett érzed magad jobban a bőrödben?
– Nem egy személyhez kötném, hanem a stabil baráti körömhöz.
– Mi a legfontosabb számodra a barátságban?
– Az őszinteség, a bizalom és a megbízhatóság.
– Mit gondolnak rólad mások, ami nem igaz?
– Hogy mindig elégedett vagyok az életemmel, holott nekem is meg kellett küzdenem számos nehézséggel.
– Mi az, amit senki sem vehet el tőled?
– Az optimizmusom.
– Ha lenne egy üzeneted a világ számára, mi lenne az?
– Találja meg mindenki azt a pozitív szenvedélyét, ami segít átvészelni a nehéz pillanatokat, vagyis: #csak pozitívan!
– Mi az, amiről egészen más véleményen voltál öt évvel ezelőtt?
– Nem biztos, hogy mindig mindenkivel érdemes őszintének lenni.
– Közeljövőbeni tervek?
– Nekem mindig új impulzusokra van szükségem. A kiégés szindróma sok emberre jellemző, csak nem mindenki mer váltani. Én ilyen szempontból bátornak tartom magam. Most például, 45 évesen újra elkezdtem tanulni, beiratkoztam egy grafikus képzésre. Pont azért, mert nincs kizárva, hogy egyszer újra tördelőszerkesztő leszek, mint egykor a Kárpáti Igaz Szóban is. Ezenkívül szeretném méltóképpen megszervezni az egyesületem jubileumi ünnepségét.
Magyar Tímea
