A járőr a város forgalmas utcájában az embereket figyelte: vajon ki az, aki rosszban sántikál. Ezen a késő délután minden csendesnek tűnt. A következő pillanatban azonban minden megváltozott. Mintha a földből nőtt volna ki, ott termett mellette egy tagbaszakadt alak. Jól gyomorszájon ütötte, s míg a rendőr levegő után kapkodott, ő kikapta a közeg pisztolytáskájából a szolgálati Makarovot, és a következő pillanatban már el is tűnt az egyik mellékutcában.
Amikor a megtámadott és szolgálati fegyverétől megfosztott egyenruhás magához tért a döbbenetből, a távrecsegője után kapott. Azt szerencsére nem vitte el a bandita. Izgatott hangon közölte, hogy mi történt. A támadás olyan váratlan volt, hogy még személyleírást sem tudott adni. Azt azonban még látni vélte, melyik udvarra kanyarodott be az illető.
A rendőrt ért támadás, a most már felfegyverzett bandita híre talpra ugrasztotta a városi kapitányság teljes vezérkarát, és az éppen hadra fogható személyi állományt is riadóztatták. Az összeült törzskar kieszelt valamilyen tervet, készenlétbe helyezték a kommandósokat. Elvégre nem lehetett tudni, mi mindenre képes az elkövető, akinek ráadásul fegyvere is van és a zsákmányolt szolgálati Makarov tárában hat darab lőszer.
A mozgósított különítményt felfegyverezték, ellátták golyóálló mellénnyel és minden szükséges dologgal, amit a szolgálati szabályzat előír az ilyen rendkívüli esetekre. Ennek jegyében adták ki az utasítást a Sziréna és a Mennydörgés fedőnevű rendőri művelet megkezdésére. A legények elindultak abba az irányba, amerre a lefegyverzett kollégájuk irányította őket.
Az egy szál fegyveres bandita ellen egész hadsereget vetettek be, legalább hatvan főt.
Lezárták a Fő utca veszélyesnek kikiáltott szakaszát, elterelték a forgalmat, és abba a mellékutcába sem mehetett be senki, amelyikben az elkövető elrejtőzött. Mert hát alapos volt a gyanú, hogy az elvetemült személy valahol ott húzta meg magát, és bizonyára túszokat is ejtett, akiknek veszélyben forog az életük.
Szóval, jókora volt a felhajtás. Miközben a fegyveres különítmény az egyén rejtekhelyét kereste, aki akár orosz diverzáns is lehetett, a háttérmunka is gőzerővel zajlott. Mivel a rendőri munkának ez a része titkosított, nem tudhatjuk, de ha tudnánk, akkor sem árulhatnánk el, milyen úton-módon sikerült azonosítani a banditát. Amikor bekerítették az épületet, amelynek alagsorába bevette magát, már azt is tudták róla, hány védőoltása van, és hogy hívják a szeretőjét.
Elkezdődött az egyezkedés. Hivatalos túsztárgyalót is bevetettek.
A pincében elbújt férfi szabad elvonulást és pénzt követelt.
Különben azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit halomra lő. Ezt hogyan képzelte hat tölténnyel a tárban? Az akciót vezető tisztek azonban csak látszatra egyeztek bele. A szolgálati Makarov eltulajdonítását követően még egy óra sem telt el, amikor egy füstgránát repült be a pinceablakon. Másodpercek múlva kivágódott az ajtó, majd heves köhögés és nyögdécselés közepette előjött a bandita. Hárman vetették rá magukat. Leteperték és megbilincselve az előállt rabszállítóhoz taszigálták.
Persze, az illetőnek semmi baja nem esett, a lopott stukker is csak vaktölténnyel volt megtöltve. Az egész csak afféle játék volt. Az ungvári rendőrök ugyanis azt gyakorolták, miként kell cselekedni, ha élesben történne meg hasonló incidens.
Az eseményt követően összeült a törzskar, és mindenki nagyon boldog és elégedett volt, mert a legénység szerintük jelesre vizsgázott. Magukat sem felejtették el megdicsérni, elvégre mesteri tervet szőttek a fegyveres bűnöző elfogására. A jelentésükben az áll, hogy Ungvár lakossága teljes biztonságban van, a megreformált rendőrség ura a helyzetnek.
Balogh Csaba
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
