Ljasuk Dimitry készülő filmjével szeretne hozzájárulni a pozitív változásokhoz.
Kárpátalján járt és döbbenetes felvételeket készített a tiszai hulladékproblémáról egy természetfilmes, az anyai ágon magyar, apai ágon ukrán származású Ljasuk Dimitry. A folyó nagy szerelmese, több filmet is forgatott már a legmagyarabb folyóról, sőt korábban szemétszedési akciót is szervezett a Tisza mentén. A megszállott természetvédő most figyelemfelkeltő kisfilmet készít, amivel szeretne hozzájárulni a pozitív változásokhoz.
Telefonon sikerült utolérni a természetfilmest, aki lapunknak elmondta, a film alapötlete körülbelül egy éve egy szemétgyűjtő akció során fogalmazódott meg benne. Komoly előkészítő munka előzte meg az egyhetes forgatást.
– Hatvan önkéntessel nagyjából másfél tonna szemetet szedtünk össze tavaly a Tisza-tónál, és sikerült úgy megvalósítani mindezt, hogy a település vállalkozói, az önkormányzatok támogatták az egészet – fogalmazott. –Elindultam ezen az úton, szerveztem újabb akciókat, résztvevőként bekapcsolódtam mások kezdeményezésébe. Meggyőződésem, hogy a szemétgyűjtés során amellett, hogy megtisztítjuk a környezetet, a fejekben is rendet teszünk.
Mert ha valaki a természetben találkozik ezzel a szeméttel, és órákon át szedi, csak azután szembesül azzal, hogy az ő hűtőszekrénye és kamrája is tele van ilyenekkel, és a legtöbb ember elgondolkodik azon, hogy ez nem jó.
Már a vásárlás pillanatában szemetet veszünk, ami nagyon gyakran a természetbe kerül. Ez nemcsak Kárpátalján probléma, hanem Magyarországon is. Viszont az utam során azt tapasztaltam, hogy mi körülbelül 20-30 évvel Ukrajna és Kárpátalja előtt járunk e téren. De ehhez a skandináv országok ugyanennyi évvel járnak mielőttünk. Nyugaton még magasabb szinten van a hulladékkezelés mint intézmény, és a hozzáállás is más. Míg Magyarországon és Ukrajnában is eldobják a cigarettacsikket, addig Dániában szinte nem dohányoznak az emberek. Ez köthető az oktatáshoz, az anyagi helyzethez. Visszakanyarodva a témához, amikor tavaly a gyűjtést szerveztem, nagyon sok ukrajnai és romániai szemetet találtunk.
– A takarítás során sokan nem épp hízelgő jelzőkkel illették az ukránokat – emlékezett vissza Dimitry. – Nekem ez rosszul esett, hisz félig ukrán vagyok. Édesapám Rivne megyéből származott, sajnos már meghalt, egyébként nagyon-nagy Tisza-rajongó volt, és milyen fura az élet, épp horgászás közben állt meg a szíve. Számomra nagy löketet ad, hogy tovább vihetem az ő szeretetét és szenvedélyét a Tisza iránt. Ez a rossz összkép engem nagyon zavar, hisz ez egyben minősíti az ukránokat és a kárpátaljai magyarokat is.
Sajnos az volt a tapasztalatom, hogy a szemét eldobása nincs nemzethez kötve, teljesen máshonnan ered a probléma.
Szerettem volna megfejteni, ezért mentem ki. Közel egy évig kutattam az interneten olyan emberek után, akik Kárpátalján felvették a harcot a fullasztó hulladékproblémával.
A közösségi médiának köszönhetően talált rá a beregszászi Bucsinszkij Viktorra, a Színes Tartályok hulladék-újrahasznosító központ alapítójára és Francz Bélára, aki Kőrösmezőn vette fel a harcot a szeméttel. Ők már nem az első, hanem a sokadik lépést is megtették.
– Megdöbbentem azon, hogy ez a két fiatalember milyen körülmények között küzd – mondta a természetfilmes. – Fillérekből létesítettek saját szelektív átvevő és feldolgozó udvart. Ők ketten láttak vendégül és vezettek be a forrásvidék szeméthelyzetébe. Elképesztő dolgokat láttam, azt például, hogy Rahó fölött és alatt a folyó menti fákat hosszú kilométereken keresztül nejlonzacskók borítják, amelyek az áradások során akadtak fenn, és mint a zászlók, úgy lobognak a szélben.
Dimitry elmondása szerint a filmmel nem ítélkezni szeretne, hanem megérteni, miért történik mindez, és megpróbál megoldásokat találni a problémára. Ennek érdekében helyiekkel beszélgetett, és több Viktorhoz és Bélához hasonló, tenni akaró emberrel.
– A korábbi filmjeimhez hasonlóan ez sem dokumentalista stílusban készül, hanem történetmesélés, ahol végig ott van velem a néző – fogalmazott. – Bemutatom a kőrösmezői iskolát, ahol a gyerekeket már erre nevelik, találkoztam ukrán aktivistával, aki prospektusokat készít és iskolákban oktat. Találkozunk helyi emberekkel. Voltunk a Rahó melletti hegynagyságú szeméttelepen, ami alig néhány méterre fekszik a Tisza medrétől.
Nem hiszem el, mindezt, ha nem a saját szememmel látom. Szerintem sehol a világon nem adnának engedélyt egy ilyen telepre.
Természetesen benne lesznek a szép felvételek, a gyönyörű Kárpátalja, a lehetőségek vidéke, és a szemét, amely beborítja a vidéket. A filmben bemutatom, majd, hogy a környező falvak, települések többségében nincs szemétszállítás, nincs is kultúrája ennek. Viszont egyik napról a másikra nem történik csoda. A film végén megmutatom azt a 2012-ben Makkosjánosiban átadott szelektáló üzemet, amely egy percig sem működött.
– A magyar dédapám Nagyszőlős mellett született, így kárpátaljai gyökerekkel én is rendelkezem. Ez az én misszióm is. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy ez a film Ukrajnában is bemutatásra kerüljön, ezért ukrán felirat is készül hozzá, ahogy angol, orosz és német, a filmet eljuttatom majd ukrán tévécsatornáknak.
Várhatóan március végére készül el a film, ám előtte még szeretne újra eljönni Kárpátaljára, ugyanis az ungvári és munkácsi szeméthelyzetet is be szeretné mutatni.
– Ha holnaptól működne a szemétfeldolgozás, és a fejekben is helyére kerülnének a dolgok, még mindig ott van az a szemét, ami az elmúlt 30 évben gyülemlett fel a természetben, amit valamilyen módon össze kell szedni – vélekedik.
– Ezeket a megoldásokat keresem majd a filmben, amely egyébként egy felhívással indul, amiről egyelőre nem beszélhetek. Nem rosszindulatúan közelítem meg a témát, minden filmemben a pozitív, optimista hozzáállást igyekszem bemutatni. A természetre oda kell figyelni, ugyanis a család mellett a természet a második olyan forrás, ami boldogságot ad és, ahol boldog lehet az ember. Semmiképpen sem a lejáratás a cél, ha picikét is hozzá tud ez a film járulni a változáshoz, akkor már volt értelme.
Szabó Sándor
