Menyegző a munkácsi várban – Felidézték Zrínyi és Thököly esküvőjét

A hagyományoknak megfelelően a munkácsi várban idén is megidézték Zrínyi Ilona és Thököly Imre menyegzőjét, amelyet 1682. június 15-én tartottak az erődítményben – számolt be az eseményről a Mukachevo.net.

A 338 évvel ezelőtti események rekonstrukciója lakodalmas menettel vette kezdetét. A vendégek a vár kapujában várták a főszereplőket – Ilonát és Imrét, akik gyalogosan érkeztek udvartartásukkal, majd a népek kíséretében bevonultak a vár udvarába. Ezután következett az esküvői ceremónia.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos karantén-intézkedések miatt a korábbi évekhez képest most sokkal kevesebben követték a helyszínen az eseményeket, ezért a szervezők az egész napos programsorozatot élő online adásban közvetítették. A modern technikának köszönhetően sokkal többen láthatták az eseményt, mint eddig bármikor.

A fesztivál résztvevőit különböző színes programokkal, lovagi tornával, kelta zenével és tánccal, mesterkurzusokkal várták, ahol el lehet sajátítani többféle kézművesség fortélyait, de korabeli ételeket is kóstolhattak az érdeklődők.

 

 

 

Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó