„… amikor megkínált málnával, már tudtam…”

„Szerelem, szerelem, miért fájdítod a szívem?”. De vajon miért fájdítja sokszor nem csak a szívünket, de akár a fejünket is a társadalmilag sokszor túlmisztifikált szerelem? Vagy miért jelentkezik a „nem tudok élni nélküled” érzése? Riportalanyaimmal ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk.

Szilvási Boglárka és Béres Márk a Nagyberegi Református Líceumban lettek barátok, majd később egy pár…

Bogi emlékszel arra a pillanatra, amikor megfogalmazódott benned, hogy szerelmes vagy?

– Nem volt konkrét pillanat, az érzés kialakulását folyamatként éltem meg. A szembesítésről tudnék mesélni egy kicsit. Mikor bennem már nagyon erőteljesen jelen volt a tudat, hogy szeretem Márkot, elkezdtem figyelni, hogy vajon kölcsönös-e a vonzalom? Amikor megbizonyosodtam arról, hogy igen, nem igazán bírtam kivárni, hogy színt valljon. Próbáltam olyan mederbe terelni a beszélgetést, hogy szóba kerüljünk mi is, mint egy pár. És sikerült.

A tiétek tehát sikertörténet, de mit gondoltok, van olyan, aki egyszerűen nem képes szerelembe esni?

– Szerintem léteznek olyanok, akiknek a szükségletei között nem szerepel a szerelem, és itt nem azokra az emberekre gondolok, akik minden erejüket bevetve próbálnak szerelembe esni, sikertelenül. Az ő esetükben valószínűleg még nem jött el ennek az ideje.

– Ti hogyan írnátok le ezt az érzést?

– A szerelem két olyan dimenzióból áll, amelyek egy síkon futnak, sőt gyakran előfordul, hogy keresztezik is egymást. Az egyik dimenzió a mély érzelmeket, erős köteléket, szenvedélyt s a rózsaszín felhőben úszó boldog és emlékezetes pillanatokat tartalmazza. A másikban az én-ről való lemondás, kilépés a komfortzónából, s a másikhoz való alkalmazkodás, elfogadás található. Ezt a két dimenziót kell egyben tartani ahhoz, hogy boldog, hosszú távú és kiegyensúlyozott kapcsolatod legyen.

– Az ellentétek vonzzák egymást, vagy inkább a hasonló beállítottságú emberek?

– Úgy gondoljuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Ami hiányzik az egyik félből, nagy valószínűséggel jelen van a másikban.

– Szerelem első látásra. Erről mi a véleményetek?

– Mindketten egyetértünk abban, hogy a szerelemhez nem elég csupán a másik ember látványa. Ez eléggé sarkított megfogalmazás, amit leginkább költői túlzásnak vélünk.

A következő pár hisz „a szerelem első látásra” csodájában. Doszev Attila és párja, Demeter Ágota annak ellenére, hogy egy lakótömbben éltek, mégis egy Messenger-hozzászólás által ismerkedtek meg. Szerintük nincs olyan, hogy valaki nem képes szerelembe esni, maximum azt tudják elképzelni, hogy egyesek nem mernek nyitni mások felé, elfedik érzéseiket. Arra a kérdésemre pedig, hogy inkább az ellentétek vagy a hasonló emberek vonzzák-e egymást, ez volt a válaszuk:

– Mindkettőt reálisnak tartjuk, de pozitívum, ha az érdeklődési körük hasonló, így sok közös pont lesz a kapcsolatukban.

Eddig az első látásra történő szerelemről igencsak eltérően nyilatkoztak az általam megkérdezett párok. Ezt a helyzetet harmadik riportalanyom sem igazán változtatta meg. Nála ugyanis a szerelem „második látásra” történt.

– Ez igen érdekes és romantikus történet. Teológusként önkéntes szolgálatra mentem Őrbottyánba, ahol épp ott voltak a diakónus képzőre járó növendékek is. Itt kiszúrtam magamnak egy szép lányt. Első este kint az intézmény udvarán ült egy padon. Nem voltam egy nagy dumás, de mivel láttam, hogy a lány valamit csipeget a markából, megkérdeztem, mit eszik. „Málnát” – mondta, és ezzel bekapta az utolsó szemet. Én természetesen rávágtam, hogy „Jó… és nekem nem is hagytál.” Valahogy így kezdődött a beszélgetés. Másnap, mikor vége volt a munkának, fáradtan léptem ki az épületből, ő gyümölccsel a markában szembe jött velem, mondván, „ezt neked szedtem”. Hát, bármennyire furcsa, amikor megkínált málnával, tudtam, hogy ő lesz a feleségem – meséli az őrbottyáni lelkész, Szabó Gábor, aki 38 éve él boldog házasságban a gyümölcsevő lánnyal.

– Hogyan írná le a szerelmet?

– A szerelem az, mikor az ember arcába tolul a vér, a fülei lángolnak, mintha alágyújtottak volna, a szíve hevesebben ver és a vele való találkozáskor olyat érez, amit mással nem.

– 4 gyerekük született, és 38 éve férj és feleség. Van a jó házasságnak titka, és ha igen, mi az?

– Erre nincs recept. A házasság két ember kölcsönös vonzalma egy életen keresztül. Testközelben éppen úgy, mint nagy távolságok esetén, az Apostol együttes szavaival élve: „Nem tudok élni nélküled…” Úgy élek, mint ha mindig mellettem, mögöttem állna, és mindent látna a másik. Szintén fontos dolog az elfogadás. Úgy, ahogy van, mert ő az enyém. Isten ajándékaként kaptam, és az ajándékot nem illik visszaadni. A legfontosabb szeretni, szeretni, szeretni…

– A szerelmet érzelmi hullámvasútnak is tartják, ahol eufória, energikusság, heves szívverés jelentkezik étvágytalansággal, akár fejfájással. Ezzel egyetért?

– Hiba lenne csak arról beszélni, hogy minden tökéletes. Az életben, így a házasságban is előfordulnak mosolyszünetek, de mint a zenében, a szünet elválaszt dallamokat egymástól, ami után van folytatás.

– Kutatások bizonyítják, hogy a szerelem nem fenntartható és nem folyamatos, valamikor lángol, valamikor alábbhagy, vagyis elveszik a szikra. Ezzel mennyire ért egyet?

– Theodor Bovet írja az egyik könyvében, hogy a szerelem átalakul szeretetté. Ezzel egyáltalán nem tudok azonosulni. Például az almából sem lesz soha körte. A szikra megmarad és a szerelem nem múlik el. Vagy van, vagy nem is volt soha.

– Van olyan, hogy valaki egyszerűen nem képes szerelembe esni?

– Mindennek rendelt ideje van, mondja a Prédikátorok könyve. Lehet, hogy a szerelem nem érkezett el az emberhez ma, de talán elérkezik holnap. Optimálisan az az isteni akarat, hogy mindenki megtalálja a hozzá illőt. Persze mindig vannak olyanok, akik egyedül élik le az életüket és mégsem boldogtalanok.

Dobán Vivien,
a KISZó médiatanfolyamának résztvevője

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó