A Kárpáti Igaz Szó centenáriuma és a Nemzeti összetartozás évében a szerkesztőségünk kicsi, de mindenre elszánt csapata arra vállalkozott, hogy meghódítja Ukrajna legmagasabb hegycsúcsát, a Máramarosi-havasokban található 2061 méter magas Hóvárat (Hoverla). A komoly kihívásnak ígérkező túrát a magyar államalapító Szent István király ünnepéhez időzítettük.
Egy nappal korábban érkeztünk Kőrösmezőre, ahol rövid séta keretében megtekintettük az egykori Budapest Szállót, amit az 1940-es évek első felében építettek a Mezőháti patak és a Fekete-Tisza összefolyásánál. A hotel most az Edelweiss nevet viseli. Az épületben ma is több helyen látható Budapest faintarziás címere. A központban tett séta során többen is felfigyeltek magyarul beszélő csoportunkra, volt, aki odajött és tört magyarsággal elmondta, bizony az ő szülei is magyarok voltak. Ez is jelzi, a tömbmagyarság központjától távol eső településen még mindig élnek magyarok.
A Kazah vendégházban eltöltött éjszaka után borongós reggelre ébredtünk. Volt B-tervünk is arra az esetre, amennyiben az időjárás meghiúsítja a csúcstámadást, de a reggelinél mindenki arcán rettentő nagy elszántság látszott. Bár lógott az eső lába, eredeti terveinktől ez sem tántorított el minket. Egy bérelt UAZ-452 összkerék-meghajtású kisbusszal indultunk el, a festői környezetben elterülő Hoverla és Mezőhát (Laziscsina) településeket átszelve jutottunk el a Kozmoska turistatelephez. Itt kezdődött a közel 8 kilométeres, közepes nehézségű, sárga jelzésű túraútvonal.
A fenyvesekkel övezett útvonal rögtön komoly emelkedővel „köszönt be”, Bíró András, kárpátaljai túra- és honismereti vezető, aki az erőpróba megszervezésében segédkezett, felkészített minket arra, hogy ez az út általában tapasztalt, kitartó túrázóknak ajánlott, hiszen több mint ezer méter szintkülönbséget kell legyűrni. Elszántságból nem volt hiány, talán valahol ezzel kompenzáltuk a tapasztalatlanságot. A meredek kaptatók, a nedves, csúszós talaj szinte „falta” erőtartalékainkat. Volt tartása a csapatnak, az akarat, az elkötelezettség vitt minket előre. Ahogy a munkában, a meredek hegyoldalon is igazi csapatként segítettük egymást. Hol biztató szavakkal, máskor segítő jobbot nyújtva haladtunk a vastag felhőkbe burkolózott csúcs felé.
A terep nagyjából 4,5 kilométer megtétele után vált valamelyest szelídebbé, ám olyan pára telepedett a hegygerincre, hogy a látótávolság 10-15 méterre csökkent. Nemhogy a csúcsot, volt, hogy egymást sem láttuk. Lassan elkoptak a fenyvesek, aztán a cserjékkel borított hegyoldalt, kopár gerinc váltotta. Sejtettük, közel járunk, ami újabb erőt adott a folytatáshoz. Ukrajna legmagasabb hegyének nyergében néhány másodpercre kitisztult az ég, ekkor mutatta meg magát először a Hóvár. Már több mint 4 órája voltunk úton. Az utolsó 750 méter hosszú, meredek, sziklás szakaszon, volt, akit már csak a szíve vitt előre. Kitartásunk gyümölcse fent várt minket. Ragyogó napsütés fogadta a csapatot, és elénk tárult a varázslatos táj. A látvány minden verejtékkel átitatott méterért kárpótolt. A hátizsákból előkerült a címeres zászló és a KISZó-lobogó. Sajnos a felvételek nem adják vissza azt a látványt, ami ott fogadja az embert – úgy érzi, a világ tetején van. Sokáig nem élvezhettük a panorámát, rövid pihenő után egy fantasztikus élménnyel a hátizsákunkban indultunk lefelé, ugyanis visszafelé is nyolc kilométer várt ránk.
E KISZó-túrával szeretnénk tisztelegni minden jelenlegi és egykori Kárpáti Igaz Szó-s kolléga kitartása előtt.
Szabó Sándor
Segítse Ön is a Kárpáti Igaz Szó munkáját!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
