Közvetlen, barátságos, de egyúttal határozott, a munkáját tekintve maximalista. Igyekszik következetes vezető lenni, hisz a csapatában, a jó együttműködés erejében. Szabad idejében szeret kirándulni, a turistáknak bemutatni gyönyörű szép vidékünket. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Varga Éva, a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója, a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke.
– Hogyan emlékszik vissza, milyen gyerek volt?
– A beregszászi járási településen, Mezőváriban születtem és nevelkedtem. Véleményem szerint jó gyerek voltam, az időm nagy részét olvasással töltöttem, de sok barátom volt, akikkel sokat játszottunk, futkároztunk, bicajoztunk, a Borzsára jártunk fürödni. Egyszóval nagyon jó és szép gyermekkorom volt, szívesen emlékszem vissza azokra az időkre. Szerettem tanulni, az iskolában kiváló alapokat kaptam, nem volt kérdés, hogy tovább fogok tanulni.
– Mikor jött a gondolat, hogy a könyvtárosi pályát választja?
– Már egészen kisgyermek korom óta nagyon szerettem olvasni, és édesanyám azt mondta, aki ennyire szereti a könyveket, az olvasmányokat, annak könyvtárosnak kell lennie. Elgondolkodtam a hallottakon, és úgy véltem, nem is rossz ötlet, hiszen akkor valóban kedvemre olvasgathatok, így kilencedik osztály után felvételiztem az Ungvári Közművelődési Szakiskola könyvtáros tagozatára, három évig tanultam ott a szakmát.
– Hol kezdte el a munkát?
– Elsős voltam, amikor felajánlották nekem a megyei könyvtárban, hogy lenne-e kedvem félállásban dolgozni. Örömmel tettem eleget a felkérésnek, így a könyvtár magyar és idegen nyelvű osztályán bontogattam a szárnyaimat tizenhat évesen. Nagytudású szakemberek között dolgoztam, ami sokat jelentett számomra, a munkát szívvel-lélekkel folytattam, ott váltam igazi könyvtárossá.
– Később hol folytatta tevékenységét?
– Egy ideig Ungváron maradtam, aztán 1998-ban családot alapítottam, gyesig a Beregszászi járási könyvtárban dolgoztam, majd 2002-től néhány hónapig a mezővári könyvtárban. 2003 februárjától vagyok a Beregszászi Járási Központosított Könyvtárhálózat igazgatója.
– Mennyiben változtatta meg a munkakörét az, hogy immár vezető lett?
– Nagyon fiatalon, 26 évesen lettem igazgató, és bizony nagyban megváltozott minden. Nagy kihívás volt ez számomra, sokkal több lett a feladatom, hamar rájöttem, hogy a szakmai tudás mellett képben kell lennem a jogi, közgazdasági kérdésekkel is. Így a kedvenc irodalmi könyvek mellé kerültek a jogi és egyéb kiadványok, amelyeket tanulmányoztam. Ennek ellenére is eleinte voltak hibák, de azoknak köszönhetően az évek során nagyon sok tapasztalatot szereztem, amit mind a mai napig kamatoztatok. De úgy hiszem, ami egyértelműen sikeressé teszi egy vezető tevékenységét, az, hogy milyen csapattal dolgozik együtt. Ugyan hosszú évek munkája eredménye, de elmondhatom, hogy igen jó csapatot sikerült kialakítani úgy a járási könyvtárosok kollektívájában, mint a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületében. Tehát ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen, jó csapatot kell maga mögé állítani, akik segítik a munkáját. És mi mindannyian azon fáradozunk nap mint nap, hogy bebizonyítsuk, a könyvtárakra igenis szükség van, mindig nagy szeretettel és kitárt karokkal várjuk a hozzánk betérőket.
– És vannak betérők?
– Hála Istennek igen. Pár évvel ezelőtt volt egy rövid időszak, amikor hirtelen mindenkit elkapott az internet őrület, de szerencsére ez nem tartott sokáig, örömmel tapasztaljuk, hogy minden korosztály képviselteti magát a bibliotékákban. Az elmúlt hónapokban sajnos a koronavírus-járvány miatt zárva voltunk, és most megint az odaszoktatás időszakát éljük, mert bizony tenni kell azért, hogy az emberek szeressenek könyvtárba járni, hogy akarjanak könyvet venni a kezükbe.
– Említette, hogy nagy kihívás volt önnek a vezetői állás. Úgy vélem, hogy a megfeleléshez határozottságra is szükség van.
– Bár sok mindent el lehet érni mosollyal, kedves szóval, mégis valóban úgy van, hogy sokszor muszáj határozottnak is lenni, de úgy hiszem, a következetesség a legfontosabb. Egyszóval kell néha egy kis szigor, de én inkább szép szóval próbálom a kialakult helyzeteket kontrollálni.
– Pontosság?
– Igyekszem pontosnak lenni. Néha persze van, hogy megcsúszom, de ez azért van, mert sokszor többet vállalok, mint ami a napi 24 órájába beleférne. Bevallom őszintén, mindenhol szeretnék helyt állni, jól teljesíteni, ezért csúsznak néha a dolgok.
– Tehát halogat?
– De csak amit lehet, és ameddig lehet. Amikor már látom, hogy idő van, nekilátok az elvégzendő feladathoz, és ameddig be nem fejezem, fel sem állok, akár a munkaidő lejárta után is dolgozom.
– Szépen, türelmesen?
– Igen. Úgy vélem, ebben a hivatásban, de akár másban is éppen annyira van szükség a türelemre, mint a szakmai tudásra. Én eléggé temperamentumos, pörgős ember vagyok, de egyúttal türelmes is, ha úgy látom, azt igénylik a kolléganők, hogy meghallgassam őket akár nem szakmai kérdésekben is, megteszem, mert biztos vagyok benne, hogy ez jólesik nekik. Mindannyian különbözőek, és éppen a minap olvastam, hogy a gyerekek olyanok, mint a virágok, van, amelyik a napfényt szereti, egy másik az árnyékot, valamelyiket öntözni kell, a másik kevesebb vízzel is beéri. Körülbelül ilyenek a kollégák is, ezért meg kell találni mindegyikkel a közös hangnemet, ezt pedig türelem nélkül nem lehet elérni.
– De gondolom, azért az alkalmazkodás oda-vissza kell, hogy működjön.
– Természetesen. Éppen ezért nagy szükség van a folyamatos kommunikálásra. Mindig arra kérem a kollégáimat, hogy mondják ki, ami a szívüket nyomja, mert csak így lehet konstruktívan együttműködni.
– Mindehhez nélkülözhetetlen a jó emberismeret is.
– Korábban nem voltam túl jó emberismerő, de az élet „megtanított”, viszont úgy hiszem, még mindig vannak olyan emberek, akik meglepetést tudnának okozni, akár jó, akár rossz értelemben. Tehát még most sem nevezném magam jó emberismerőnek, ezért ha csalódom, azt a lelkem megviseli. És azok ütik a legnagyobb sebet a lelken, akiknek esetleg már segítettem, vagy azt hittem, hogy közel állnak hozzám. Éppen ezért nemigazán engedek magamhoz közel sok embert, eléggé bizalmatlan vagyok, és sokszor okkal.
– Vannak olyan barátai, akikben feltétel nélkül megbízik?
– Szerencsére igen. Nem sok, de azok valóban olyan igaz barátok, akikben teljes mértékben megbízom, és számíthatok rájuk.
– Még a beszélgetésünk elején elárulta, hogy fiatalon megházasodott, gyermeket szült. Azóta a gyermek felnőtt.
– Igen, nagyon gyorsan elrepült az idő, a lányom, Alexandra már 21 éves felnőtt nő. Szakácsnak tanult, az volt minden vágya. Két éve egy debreceni étteremben dolgozik, nagyon szereti a munkáját, én pedig büszke vagyok rá. Mindig nagyon jó volt a kapcsolatunk, szinte barátnők vagyunk, ezért soha eszembe sem jutott, hogy befolyásoljam a szakmaválasztásban. Sok szülő presztízskérdést csinál abból, hogy a gyermeke milyen egyetemeken szerez diplomát. Én viszont boldognak szerettem volna látni, mert tudtam, az minden álma, hogy szakács legyen. Az viszont egy kicsit elszomorít, hogy nincs mellettem, a személyes együttlétet semmi nem helyettesíti, de ez az élet, a legfontosabb az, hogy ő jól érezze magát.
– Gondolom, amikor itthon van, átveszi a konyha irányítását.
– Gyakorlatilag már tizenévesen bebizonyította, hogy a sütés-főzés a mindene. Még mindig tisztán emlékszem, mindössze 12 éves volt, amikor a munkából arra értem haza, hogy a lányom töltött káposztát készített. Óriási meglepetés volt ez számomra, azóta is emlegetjük. Most már ott tartunk, hogy a csirke tanítja a tyúkot, a leginkább azt szeretem, ahogyan a húsokat készíti, szinte lehet mondani, hogy húsokból készült kompozíciókat tesz az asztalra, én és édesanyám pedig csak ámulunk, bámulunk.
– Ketten élnek az édesanyjával?
– Igen, mindmáig Mezőváriban élek, ketten édesanyámmal. Nagyon jó, hogy ő is van nekem, nagyon sok házimunkát elvégez, sok feladatot levesz a vállamról. De az én kezemből sem esik ki semmi, univerzális vagyok, párommal, Kálmánnal, bármilyen munkába belefogok, azt mondják, a kezünk alatt ég a munka.
– Mit csinál, amikor pihen? Mivel tud kikapcsolódni?
– Talán nem mondok újdonságot, hogy nagyon szeretek olvasni, most éppen Kovács Sándor könyveit kezdtem el olvasni. Emellett egy jó mulatságban is fel tudok töltődni. Sajnos az idén kevés lehetőség volt a táncolásra, mint ahogy a kirándulásokra, ami nagyon hiányzott. Az idegenvezetések is nagyon hiányoznak, mert ha a szabadidőm engedi, szívesen járok-kelek csodálatos vidékünkön turistákkal, a Tisza forrásától az Uzsoki hágóig. De kedvenc helyeim is vannak, a Vereckei hágó, a Munkácsi vár. Ezeknek a helyeknek lelke van, a táj gyönyörűsége pedig leírhatatlan. A legjobb kikapcsolódás és feltöltődés, amikor együtt a család, a közös családi programok.
Hegedűs Csilla
