A minap munkába menet a Petőfi Rádiót hallgattam. Gyakran előfordul, hogy erre a frekvenciára esik a választásom, hiszen legtöbbször számomra is érdekes, aktuális témát feszegetnek. Az idősávban épp a Talpra magyar című műsort sugározták. Őszintén bevallom, előfordul, hogy nem figyelek a műsorvezetők minden szavára, ám Harsányi Levente és Bikfalvi Tamás tesznek azért, hogy felkeltsék az érdeklődésemet.
A tematika, ami megfogott, hisz napjainkban különösen aktuális: hogyan érdemes élni? Ezt a kérdést tették fel a hallgatóknak, akik üzenetben küldték el véleményüket, válaszaikat. Tudom, nem minden fekete vagy fehér, ám két opció került megvitatásra.
Az egyik, miszerint a 20-30-as éveinket „Egyszer élünk!” mottóval, nem gondolva a jövőre, lazán, fesztelenül érdemes elütni, majd középkorú felnőttként (40 éves kor után) megkomolyodni és a megmaradt – jó esetben még ugyanennyi – időnket lehiggadva, a közösségi normák betartásával tölteni.
A másik opció a már fiatal korban felkészült, előre megtervezett életvitel, biztos munkahely és stabil háttér kialakítása, a megkeresett pénz megfelelő beosztása, és a majdhogynem laposnak, egysíkúnak látszó létezés.
Mindezt elolvasva és összehasonlítva a többségnek nagy valószínűséggel az első változat a tetsző. Hiszen – mint ahogy a műsorban is elhangzott – roppantul nehéz lehet nemet mondani a barátok meghívására, egy jónak ígérkező bulira, sőt, bármilyen közösségi összejövetelre. Ha pedig belegondolunk, ez mind pénz- és időigényes.
Ám nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy mikor, ha nem fiatalon lépjünk ki a komfortzónánkból, próbálgassuk szárnyainkat és hozzunk meggondolatlan döntéseket. Igaz, ezek – az utóbbi kivételével – némi megfontoltság mellett kivitelezhetőek.
Nem szeretnék senkit befolyásolni, ám személy szerint én is a második csapat táborát erősítem. Tény, néha talán kikacsintgatnék(ok) a mókuskerékből, ám egy percig sem bánom, hogy a 20-as éveim elején álltam munkába, azóta pedig – talán – némi érett gondolkodásmód is ragadt rám. Na persze van még mit elsajátítanom az élet nagy dolgairól.
Ukrajnában, és napjainkban szinte az egész világon, mindkét kategória képviselőit megviseli a koronavírus-helyzet. Hiszen mit tegyen a napról napra élő, mindig a szembejövő lehetőségeket megragadó egyén? És a folytonosan előretervező, a kezei közül kicsúszó irányítás miatt szinte a fejét falba verő személy?
A választás valamennyiünk számára adott. Érdemes megtalálni a sokat emlegetett arany középutat, hiszen felvetődik a kérdés: lehetséges a hangzatos első változat kivitelezése? Esetleg a kevésbé kellemesnek tűnő, egyesek számára szinte unalmas második alternatíva a befutó?
Nem tudhatjuk, hogy mindenkinek beválik-e a carpe diem…
