Érezte már úgy, hogy semmi sem sikerül, nincs értelme az életnek, kilátástalan a helyzete? Ha igen, Lach Tibor könyve önnek szól! A szerzővel saját tapasztalatairól, a könyv mondanivalójáról és az életről beszélgettünk.
Az Aranykútból az olvasó bizonyosan le tud szűrni valamilyen tanulságot, és valószínűleg egy-egy résszel azonosulni is tud. Nincs olyan ember, akinek mindig minden flottul menne az életében, és ne törne rá olykor a melankólia, ne kerítené hatalmába néhány negatív gondolat. Ki így, ki úgy küzd meg ezzel.
Tibornak az írás segített kilábalni a depresszióból. Annak ellenére, hogy úgy érezte, kiégett, nem süllyedt önsajnálatba, épp ellenkezőleg, az előnyére fordította a helyzetet és alkotott valami újat, tekintélyeset, értékeset.
– Mikor fedezted fel az íráshoz való hajlamodat?
– A nagyszőlősi magyar iskolába jártam. Egyszer azt a házi feladatot kaptuk, hogy készítsünk egy interjút. Nem annyira tetszett a dolog, mert a Szovjetunióban nem lehetett ám akárkiről írni – a munka hőséről kellett! Elkészítettem, aztán az osztály előtt olvastam fel, mert a tanárnak az enyém tetszett a legjobban. A tanulók megtapsoltak. Annyira boldog voltam, olyan jól esett, hogy talán ez adta az első löketet ahhoz, hogy elkezdjek írni, és bízzak magamban.
Az érettségi után Észtországba akartam felvételizni, mert akkoriban Kárpátalja után az volt a második legjobb hely…
Nem jött össze, így a katonaság után Ungvárra jelentkeztem. Fizika szakon végeztem. Már ott is próbálkoztam az írással, de csak kedvtelésből. 1990-ben, ahogy megszereztem a diplomát, kimentem Magyarországra. Feleségül vettem egy budapesti hölgyet, így letelepedtem. Lassan huszonöt éve dolgozom pedagógusként. Előtte mindenféle más munkát kipróbáltam, a nyelvtudásomat is hasznosítottam. Csiszolgattam régebben is az íráskészségemet, de úgy igazán csak az elmúlt tíz évben foglalkoztam vele.
– A mostani könyvedet mi ihlette meg?
– Az utóbbi pár évben eléggé rám telepedett a melankólia. Úgy éreztem, kiégtem.
Mivel másokat nem akartam terhelni a panaszkodással, úgy döntöttem, kiírom magamból. Akkor kezdtem el az Aranykutat. Jót tett a tollforgatás, valóban segített úrrá lenni a depresszión. Mindennap szántam rá egy-két órát, míg végül összeállt a történet. Elküldtem egy-két kiadónak, de mindegyik változtatni akart rajta valamit. Abban viszont nem mentem bele. Később bukkantam rá a Göncöl kiadóra, akik jelentősebb módosítás nélkül közölték a munkám. Annyira megtetszett nekik, hogy az összes betervezett könyv elé helyezték az enyémet, és soron kívül kiadták. A mű a külföldi szerzők között található meg, talán azért, mert nincs kiírva teljesen a nevem, csak az, hogy T. Lach.
– Mi a mondanivalója a műnek?
– A kerettörténet kitaláció. Egy szegény gyerekről szól, aki a nyomornegyedben él. A könyv második fele azt a lelki utazást mutatja be, ami nagyrészt a saját tapasztalataimon, gondolataimon alapul. Akik olvasták, azt mondták, azért annyira magával ragadó a könyv, mert nem csak egy oldalból vizsgálja az eseményeket, hanem több nézőpontot is figyelembe vesz. Az életben semmi sem csak fekete vagy fehér – félúton van az igazság.
– Tehát a cím az arany középútra utal?
– Nem. Valóban arany után ás a gyermek. Fizikusként nagyon sok tudományos kutatást olvastam az anyagokról. Van egy olyan feltevés, hogy a Föld kialakulása során az olvadt fémes eleggyel nemesfémek is lesüllyedtek a mélybe, így az arany nagy része is. Állítólag a Föld magjában ma annyi nemesfém található, hogy abból a bolygó köré többméteres réteget lehetne vonni.
Ebből a feltevésből indult el a kisfiú története, akinek semmi veszítenivalója nincs, ezért belekezd ebbe az „értelmetlen” feladatba, és ásni kezd a föld mélye felé.
Az egész világ kineveti. A „céltalan” ásás folyamán bontakozik ki az olvasó előtt főhősünk lelki világa, a vívódásai. A gödörben küzd a belső vízióival, saját konfliktusaival. Sok ember süllyed ilyen képletes gödörbe, kilátástalan helyzetbe, és küzd a belső démonjaival. A könyv ezt mutatja be, ennek a lélektani hatásain gondolkodtat el.
– Hogyan tovább?
– Több mint ezer példányt adta el belőle tavaly a megjelenést követően. Viszont tavasszal jött a karantén, és mintha megakadt volna ez a lendület.
Ha sikerül újra fellendíteni akár a könyv folytatását is befejezném.
Ezen kívül írtam már sok novellát. Most azon vagyok, hogy felfigyeljenek az írásaimra, minél több emberhez érjenek el. Rejtő Jenő születésének századik évfordulójához közeledve írtam is egy könyvet. Nagyon tetszett a kiadónak, az utolsó pillanatban viszont lemondták a publikálást. Az kicsit elvette a kedvemet. Ám lehet, megpróbálom ismét kiadatni, nem hagyom annyiban. Ismét próbálkozom a komédiával, egy-két jelenettel szívesen előrukkolnék. Anno a rádiókabaréban saját szösszeneteket adtam elő, nagy élmény volt. Annak örülnék, ha az írásból meg is lehetne élni. Nem akarok meggazdagodni, csak legalább ne kelljen aggódnom a holnap miatt akkor sem, ha ezzel foglalkozom főállásban.
Simon Rita
