Ferencváros 3–0-ás vereséget szenvedett az FC Barcelonától a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek ötödik fordulójában szerda este a Puskás Arénában.
Azonnal beszorult a Ferencváros, a zöld-fehérek saját 16-osuk előteréből is csak komoly nehézségek árán tudták kihozni a labdát. Braithwaite gyorsan vezetést szerezhetett volna a katalánoknak, de közelről hibázott. Így sem kellett sokat várni az első vendéggólra, a 14. percben a világbajnok Griezmann egy gyönyörű sarkazással vette be Dibusz kapuját. A spanyol csapat a következő negyed órában eldöntötte az összecsapást, előbb Braithwaite lőtt közelről a hálóba, majd az általa kiharcolt büntetőt Dembélé értékesítette.
Nem sokkal a fordulást követően Nguen révén először került helyzetbe a Ferencváros, amely jóval kisebb nyomás alatt futballozhatott, ugyanis a Barcelona már közel sem annyira erőltette úgy letámadást, mint az első félidőben. A hazaiak a csereként pályára lépő Baturina fejesénél jártak a legközelebb a gólhoz, de Neto könnyedén hárított. A hajrában könnyedén labdázgatott a Barcelona, és még el is puskázott néhány helyzetet, így az eredmény nem változott.
A csoport másik mérkőzésen a Juventus hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Dinamo Kijevet.
A rosszabb gólkülönbségével negyedik Ferencváros jövő kedden az ukrán Dinamo Kijev otthonában zárja a csoportkört, a találkozó tétje a kvartett harmadik helye, azaz az Európa-liga legjobb 32 csapata közé kerülés lesz. A győztes lesz a harmadik, a döntetlen a hazaiaknak kedvez, kivéve ha 3-3, vagy még több gólos.