Végtelenül jólelkű, derűs, nyitott személyiség. Nagy átéléssel mesél minden apróságról, a sértegetések szinte leperegnek róla. Roppant precíz. Nem szereti, ha az emberek félmondatokban beszélnek, mert azt hajlamos tovább gondolni, ami félreértésekhez vezethet. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Demes Sándor kutató, mérnök-fizikus.
Simon Rita
– Mérnöknek tanult, fizikus lett.
– Már a Sislóci Középiskolában is érdeklődtem a matematika és a fizika iránt, de nem csak azért, mert azt hittem, az kell a mérnöki pályához. A Nagydobronyi Református Líceumban érettségiztem, nagyon erős osztályunk volt. Az ungvári egyetem villamosmérnöki szakára felvételiztem. Időközben gondoltam meg magam, s lettem fizikus. Harmadik évfolyamon kezdtem bele egy fizikai projektbe, amelyet be is mutattam tudományos diákköri konferenciákon. A prezentációk jól sikerültek, éreztem, hogy ez a nekem való irány. Önszorgalomból rágtam át magam a könyvtárban található, fizikával kapcsolatos könyveken. Akkor még nem gondoltam, hogy kutatással fogok foglalkozni, azt hittem, csak pluszt ad a mérnöki karhoz. A negyedik évfolyamon felajánlották, hogy bővítsem a tudásom az Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézetben. Épp akkor került oda egy új mini szuperszámítógép, amit használhattam.
– Botfalváról hogyan került Franciaországba?
– Ungváron jelentkeztem a hároméves aspirantúrára, fizika szakon. A doktori második évében viszont megnyertem a Visegrádi Ösztöndíjat, amely keretében 10 hónapot töltöttem Debrecenben, az Atommagkutató Intézetben. Annyira megtetszett, hogy újra megpályáztam, és még tíz hónapig folytattam a kutatást Magyarországon. Végül ottmaradtam, tudományos segédmunkatársként alkalmaztak. Ez az állás 4 évre szólt. Közben írtam a doktorimat. 2019-ben szereztem meg a PhD-fokozatot. Ezt követően nyáron jelentkeztem néhány külföldi posztdoktori pályázatra. Több közül választhattam, végül egy franciaországi mellett döntöttem. Debrecenben jól éreztem magam, nem nagyon akartam elmenni. A tudományos szférában viszont amolyan elvárás, hogy minél több helyen szerezzünk tapasztalatot és új ismereteket. Jelenleg asztrofizikával kapcsolatos kutatást végzünk. A világűrben lejátszódó molekulaütközések természetét vizsgáljuk. A csillagközi térben, mint kiderült, elég sok sugárzó anyag van. A mostani kutatásom lényege, hogy meg tudjuk állapítani, milyen mennyiségben lehet megtalálni bizonyos molekulákat a világűr egyes részein.
– Ez a szerződés 2023-ig él. Hogyan tovább?
– A külföldi tapasztalat után már állandó kutatói állásra jelentkezhetek. Magyarországra visszamennénk, de manapság semmit sem lehet biztosra venni. Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, mert az ember bejárja a világot, s még fizetnie sem kell érte. Sokan azt gondolják, a tudósok begubózva élnek. Ezzel szemben egy kutató nemhogy egy helyen tölti le az életét, hanem elvárás vele szemben, hogy utazgasson, és új tapasztalatokat szerezzen. Nagyon nehezen kap valaki állandó állást, ha nem töltött legalább két-három évet valamelyik nyugat-európai vagy amerikai országban. A fiatal kutató státuszban van talán a legtöbb lehetőség. A doktori fokozattal rendelkező személy 7-8 évig nagy eséllyel nyerhet posztdoktori pályázatokat, vándorolhat, kipróbálhatja magát itt-ott. Sokan kétévente változtatják a kutatói állomásukat.
– A felesége mit csinál?
– Támogat. Ő bátorított legtöbbször, hogy vágjunk bele, még akkor is, ha neki így nehezebb. A francia nyelvtudás hiánya és a Covid ront a helyzeten. Hat éve vagyunk házasok. Még a líceumban ismerkedtünk meg, egy évfolyamra jártunk, ő biológia-kémia tagozatos volt. A ballagás előtt jöttünk össze, és együtt maradtunk. Ő főiskolára járt, én egyetemre. 2014 óta már több országban éltünk, mindenhová együtt megyünk.
– Mi lenne, ha nem kutató fizikus?
– Korábban el sem tudtam volna képzelni magam tanárként, most már úgy érzem, talán abban sem lennék rossz. Azon is elgondolkodtam, hogy akár villanyszerelő, mérnök vagy szoftverfejlesztő is lehetnék. Amit most csinálok, nagyrészt programozásra épül. De nem valószínű, hogy egyhamar váltok, kitartok a tudomány mellett.
– Milyen érzés olyan dologgal foglalkozni, ami megfoghatatlan?
– Absztrakt. Néha nehéz benne meglelni a motivációt. Saját magamat nehezen tudom ösztönözni, viszont amikor megdicsérnek vagy elérünk valamilyen pozitív eredményt, esetleg a konferencián valaki érdeklődik a kutatásaink iránt, az feldob. Az együttműködések is izgatottá tesznek, arról nem is beszélve, ha felkérnek arra, hogy részletezzem, amivel foglalkozom. Debrecenben nem csak elméleti kutatást és számítógépes modellezést végeztem, ott bekapcsolódtam részecskegyorsítós kísérletekbe, mérésekbe is. Az sokkal kézzelfoghatóbb volt.
– Hallani olyan sztereotípiákat, hogy a tudósok maguknak való, számítógép előtt gubbasztó, befelé forduló emberek. Ön ilyen?
– Sok szakmabelire ráillik ez a leírás, de úgy gondolom, én a szöges ellentéte vagyok ennek. Szívesen társalgok bármiről, ráérzek, kit mi érdekel, és úgy irányítom, hogy arról folyjon a beszélgetés. Nem mondom, hogy szeretek a középpontban lenni, viszont érdeklődő vagyok. Ez velejárója a tudós létnek, mert elég sok összejövetelen veszünk részt, ahol elkerülhetetlen a kommunikáció, az eszmecsere.
– Rugalmas?
– Nem vagyok spontán, szeretek mindent előre megtervezni és viszonylag hosszú időre. A mi élethelyzetünkben nem tudjuk most megmondani, hogy hová megyünk legközelebb, viszont ezenkívül szinte mindent megterveztem már. A heti teendőimet is mindig szigorúan beosztom, prioritást állítok fel. Nem szeretem a váratlan helyzeteket.
– Tehát a változatosságot sem szereti?
– Nem igazán, kifejezetten nehezen viselem. Ragaszkodó típus vagyok, a rutinjaimat nehezen engedem el. Például az évek alatt belémrögződött, hogy reggel szeretek kényelmesen készülődni, kapcsolok egy podcastot, főzök egy kávét, nyugodtan teszek-veszek. Nem sietek. Régen mindig megnéztem vasárnaponként a Forma-1-et vagy a kedvenc csapatom, a Manchester United meccsét, de ezeket már néha el tudom engedni.
– Hobbi?
– Gyakran járunk kirándulni, vagy csak elmegyünk a természetbe biciklizni, sétálni, felfedezni a közeli városokat, esetleg ellátogatunk a tengerpartra. Szeretek sportolni, főleg futni. Kárpátalján amatőr járási focicsapatban is játszottam, illetve Debrecenben is tagja voltam egy egyletnek.
– Hogy áll a pontossággal?
– Előfordult már, hogy elkéstem valahonnan, és olyankor roppant kellemetlenül érzem magam. Az időpontokat igyekszem betartani, viszont nem jellemző, hogy 5 perccel hamarabb odaérjek valahová. A precízség az egyik vesszőparipám. Megrögzötten alapos vagyok. Ez a tudós gondolkodásom velejárója. Amikor mi, kutatók, beszélünk valamiről, az soha nem lehet kétértelmű. Arra törekszünk, hogy pontosan fogalmazzunk, mondandóinkat ne tudják kicsavarni. Nem bírom, amikor az emberek csak a felét mondják ki annak, amit gondolnak. Olyankor hajlamos vagyok hozzátenni a saját vízióimat, és félreértelmezem. A feleségemet is arra kérem, hogy egyértelmű legyen, és ne várja el, hogy kitaláljam, mire gondol.
– Rendmániás?
– Nem nevezném magam annak, viszont észrevettem, hogy vannak dolgok, amelyek idegesítenek. A munkahelyemen igyekszem rendben tartani a papírjaimat és az íróeszközeimet. Azt szeretem, ha az otthoni íróasztalomon is csak az van, amit én oda teszek. Nagy kupit sosem hagyok magam után, ám a por vagy a minimális rumli nem zavar.
– Sértődékeny?
– Nem, nehezen bántódom meg. Még akkor sem veszem a szívemre, ha valaki szándékosan sérteget. Inkább csendben maradok ilyenkor, mert azt vallom: ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Jól tűröm a kritikát is, mivel nálunk az elég gyakori. Az előadáson biztos lesz valaki, aki azt mondja, nem jól vontam le a következtetést, ő máshogy gondolja. Ezeket helyén tudom kezelni.
– Mivel lehet kihozni a sodrából?
– Ha szándékosan hátráltatnak engem vagy a megszervezett programot. Továbbá ha igazságtalanságot látok. Az is felbosszant, ha az illetékes helyett valaki más kapja a megbecsülést a munkájáért. A minden mindegy hozzáállás is kihúzza nálam a gyufát. Talán hiba, hogy túl lelkiismeretes vagyok, ahol csak tudok, segítek. Nem vagyok képes nemet mondani. Emiatt néha sok minden összegyűlik, amivel nehezen birkózom meg, a saját időm, energiám kárára megy.
– Mit értékel másokban?
– Szeretem a jólelkűséget és az őszinteséget.
– Mi az, amit kevesen tudnak Önről?
– Nyitott ember vagyok, nincs olyan, amit a hozzám közel állók ne tudnának rólam. Szeretek sztorizgatni. Néha túlságosan is megnyílok, ami másoknak furcsa lehet.
– Vallás?
– Nagyon fontos a keresztyén hitem, a vallásosságomat gyermekkorom óta őrizgetem. Nálam a vallás és a tudomány teljesen elkülönül. Soha nem tapasztaltam a tudományban azt, hogy megcáfolna bármit is, amiben hiszek. Nem érzem azt, hogy a munkám rányomta volna bármikor is a bélyegét arra, hogy épp milyen a kapcsolatom Istennel.
