Magabiztos, céltudatos fiatalember, az a fajta, aki nem a könnyebb utakat keresi. Nem rémítik meg a nehézségek. A 15 éves fiú korát meghazudtoló érettséggel látja a világot, reálisan méri fel a lehetőségeket, mer nagyot álmodni. Profi játékosként szeretne bekerülni a mozgássérültek asztalitenisz válogatottjába.
Bökényi Magdolna (Técső)
Alecska Makszim a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum 10. osztályos tanulója. Csak harmadik éve tanul ebben az intézményben, hetedik osztályig orosz iskolába járt, s mivel ott nem érezte jól magát, ismerősei tanácsára iskolát váltott.
– Nem bántad meg? Nyolcadikosként már komoly tantárgyakat kellett egy, számodra idegen nyelven tanulni.
– Nem, nem bántam meg. Olvasni és írni már tudtam magyarul, a tananyagot eddig előbb megtanulom ukránul, hogy értsem, aztán amit kell, magyarul is. Ma már sokkal jobban beszélek magyarul, de még sok mindent nem értek.
– Hogy érzed itt magad?
– Jól, felszabadultabban. Az iskolatársaim befogadtak. A tanárok is nagyon pozitívak, segítőkészek.
– Van kedvenc tantárgyad?
– Nagyon szeretem a történelmet, és a testnevelést.
– Hogyan képzeled el a jövődet?
– A jövőmet is a sporttal kötném össze, szeretnék hivatásos sportoló lenni, de erre sajnos jelenleg Kárpátalján nincs lehetőség. Az a nagy álmom, hogy bekerüljek az asztalitenisz válogatottba, és ezért minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. Ha mégsem sikerülne, akkor a nemzetközi kapcsolatok és történelem szakon szeretnék tanulni.
– Hogyan kezdődött vonzalmad az asztalitenisz iránt?
– Még hatodik osztályban az osztályfőnököm szólt, hogy az ukrán iskolában spartakiádot rendeznek mozgáskorlátozott gyerekek számára, s hogy lenne-e kedvem részt venni rajta. Elmentem, ott találkoztam Szenek Zoltán asztaliteniszedzővel, aki megmutatta, hogy kell az ütőt fogni, hogyan kell játszani. Elmondta, csapatot szerveznek, és felajánlott egy helyet. Igent mondtam.
– Hogyan emlékszel vissza az első versenyedre?
– Az első vetélkedésen rögtön az után vettem részt, hogy megismerkedtem az ütővel, s mindjárt harmadik helyezést értem el. Azt hiszem, ekkor határoztam el, hogy folytatni fogom. A szüleim sem ellenezték, de csak akkor értették meg, hogy ez számomra sokkal többet jelent szórakozásnál, amikor 2020 októberében Csernyihivben, az országos bajnokságon harmadik helyezett lettem.
– A felkészülés kitartást és nem kis erőfeszítést igényel, vannak olyan gyakorlatok, amelyeket nehéznek vagy unalmasak tartasz?
– Nincsenek unalmas gyakorlatok. Vannak elemek, amelyek fontosak az eredmény eléréséhez, ezeket mindig igyekszem a lehető legjobban kidolgozni. Az asztaliteniszben nagyon fontos, hogy ne csak a kezünkkel, de a fejünkkel is dolgozzunk. Megpróbáljuk kiszámítani az ellenfél lépéseit. A fontos versenyek előtt külön-külön megbeszéljük minden ellenfél játékát, elemezzük gyenge és erős pontjait. Eleinte volt, hogy versenyek előtt nehezen sikerült teljesíteni az előírt ütésgyakorlatokat, s részemről volt egy kis hiszti, de az edzőm, Szenek Zoltán mindig megtalálta a kellő biztató szavakat, tudott motiválni, s egy rövid beszélgetés után már teljesen más hangulatban folyt tovább a munka.
– Mit tanácsolsz azoknak a fiataloknak, akik most kezdenek komolyan foglalkozni a sporttal?
– Mit tudnék tanácsolni? Ki kell tűzni a célt, aztán csak kitartóan haladni afelé.
Fotó forrása: tyachiv-city.gov.ua
