Szilvási Szilárd az ungvári járási Nagygejőcön született, ott nevelkedett, a Nagydobronyi Református Líceumban érettségizett, majd felvételt nyert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola földrajz és angol szakára. Ám két év elteltével a fiatalember ráébredt, ez nem az ő világa, nem tudja magát pedagógusként elképzelni, ezért arra a döntésre jutott, hogy más irányt választ.
Hegedűs Csilla
– Mikor és miért jutottál arra a döntésre, hogy a világot jelentő deszkát választod?
– Az az igazság, hogy már az iskolai évek alatt részt vettem különböző szemléken, ám akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy színész legyek. Aztán, amikor már a fősuliba jártam, egy beszélgetés alkalmával mondták a barátaim, hogy mennek a színire. Én rákérdeztem, hogy mire? Mivel még a kifejezést sem értettem. Arra biztattak, menjek el én is Gál Natália színjátszó szakkörére. Gondoltam, végül is miért ne. Beültem a nagyterembe, elkezdték a próbát.
Egyszer csak nagy meglepetésemre Natália rám szólt, ne üljek a nézőtéren, menjek a színpadra.
Így kerültem a színházi világ közelébe. Hamarosan egy-két előadásban szerepet is kaptam. Aztán, 2017-ben sikerrel pályáztam a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által meghirdetett segédszínészi állásra.
– Melyik volt az első darab, amiben szerepet kaptál?
– Még a kezdet kezdetén beugró voltam a Hubertus című darabban, viszont a legelső szerepemet a Mészáros Tibor által rendezett Chioggiai csetepatéban kaptam. Beppét alakítottam. Nagyon tetszett, bár nem volt egyszerű a dolgom, mivel a beszédtechnikámon csiszolni kellett, ezért Tibor külön is foglalkozott velem, de én is igyekeztem, nagyon sokat gyakoroltam. Ezután, mondhatni, beindult az élet, Rajkó Balázs irányításával a Felvi.ua-t mi hárman, a segédszínészek vittük színre. Azt azért szerettem és tartottam kihívásnak, mert szinte minden rajtunk múlott. De eddig leginkább a Veszett brigadérosban Kiss Albert karaktere fogott meg. Szerettem „kuruccá válni”.
Ami a legutóbbi, a Köszi, köszi… című kabarét illeti, kicsit számomra is vicces volt, mert azelőtt retro kabaréjeleneteket csak videón láttam,
ezek ugyan megnevettettek, de nem állt hozzám közel ez a műfaj. A színpadon viszont már élveztem, bár volt vele munka, főleg a Hercules bonbonos jeleneténél.
– Hogy állsz a szövegtanulással?
– Viszonylag gyorsan megy, ám azt nem szabad összekeverni a magolással. Mikor tanulom a szöveget, igyekszem megkeresni azt az érzetet, azt az indulatot, ami a karakterből adódik, s rájöttem, hogy belső töltet alapján könnyebb memorizálni a szöveget. De az alakítás tökéletesítésében természetesen sok segítséget kapok mind a rendezőtől, mind a színészektől.
– Képzeljük el, hogy eljött a premier ideje. Szöveg a fejben, készen állsz a függönynyitásra. Izgulsz?
– Az a helyzet, hogy én nagyon ritkán izgulok, a színészek mondogatják is, hogy ez nem egészséges. Ennek ellenére sem parázok, még a premier előtt sem.
– Most min dolgoztok?
– Éppen a minap kezdtük el a Csillagszemű juhász című mese próbafolyamatát Gyevi-Bíró Eszter rendezésében. Életem első főszerepe lesz ez, hiszen én alakítom magát a csillagszeműt, nagyon köszönöm a rendezőnek, hogy engem választott.
Szeretem a meséket, igen hálás feladat a gyerekeknek játszani, amit az ugyancsak az Eszter által rendezett Tizenkét hónap című mese előadása is bizonyított.
Remélem, a mostani darab is elnyeri a gyerekek és a felnőttek tetszését.
– Nagyon úgy néz ki, hogy otthonra leltél a beregszászi színházban. Talán ezen a pályán maradsz?
– Négy évvel ezelőtt, amikor ide kerültem, zöldfülű, teljesen tapasztalatlan voltam. Azt hiszem, azóta rengeteget fejlődtem, sokat változtam. A társulat jól fogadott, eleinte nem várták el, hogy profin mozogjak a színpadon, vagy profin teljesítsek. Sokat segítettek, igyekeztek felzárkóztatni, ami a folytatásra ösztönzött, de tudom, tanulnom is kell a hivatást. Tavaly felvételiztem a Kaposvári Színművészeti Egyetemre, de sajnos csak a harmadik fordulóig jutottam el. Hazajöttem, és felvételiztem az Ungvári Közművelődési Szakiskolába, ahol ma már felsőfokú diplomát lehet szerezni. Levelező szakon tanulok, másodéves vagyok. Úgy gondolom, a pályán maradok. Már jó ideje amúgy is a színház a mindenem.
