Veszélybe került a Starlink-internet további ukrajnai üzemeltetése

Az amerikai Pentagontól kért segítséget Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítój az Ukrajna fölé telepített, internetkapcsolatot biztosító műholdak további finanszírozása érdekében. A CNN amerikai hírcsatorna értesülései szerint több tízmillió dollárnyi támogatásra lenne szüksége az üzletembernek ahhoz, hogy továbbra is működjenek a Starlink műholdak a háború sújtotta országban. A megamilliárdos eddig 80 millió dollárral támogatta az ukrán hadsereget, de Ukrajnában nagyon megorroltak rá, amiért egy alternatív béketervvel hozakodott elő.

Az üzletember még szeptemberben levelet küldött az amerikai védelmi minisztériumnak, amelyben közölte, nem tudja tovább finanszírozni a Starlink szolgáltatást. Azt kérte, a Pentagon vegye át a Starlink kormányzati és katonai felhasználásának költségeit, amelyek a következő tizenkét hónapban közel 400 millió dollárra is rúghatnak – adta hírül a CNN.

Az üzletember levelében úgy fogalmazott, „nem vagyunk abban a helyzetben, hogy további terminálokat adományozzunk Ukrajnának, vagy, hogy határozatlan ideig álljuk a meglévő terminálok költségeit”. Kijev azonban további támogatásokra számított: a CNN egy korábban be nem jelentett kérésről is hírt adott, miszerint júliusban az ukrán hadsereg parancsnoka, Valerij Zaluzsnij mintegy nyolcezer Starlink terminált kért Musktól, mondván, naponta mintegy ötszáz semmisül meg.

A SpaceX rettenetesen nehéz döntések előtt áll. Nem hiszem, hogy pénzügyileg képesek lennénk további terminálokat vagy szolgáltatásokat nyújtani, ahogy azt a tábornok kérte – reagált az ukrán kérésre a vállalat.

Elon Musk vállalata ez idáig mintegy 20 ezer Starlink műholdat vetett be Ukrajna felett, így biztosítva internetet a lakosságnak és a harcoló katonai alakulatoknak. Az üzletember Twitteren közölte, mindez 80 millió dollárba került vállalatának, ám ez az összeg év végére a százmillió dollárt is meghaladhatja. Az első műholdas egységek tavasszal érkeztek meg a háború sújtotta országba.

Az ukrán vezetés és a világ egyik leggazdagabb üzletembere között azt követően romlott meg a viszony, hogy a Tesla-vezér diplomáciai rendezésre szólította fel a feleket, s azzal érvelt, valóságos referendumokat kellene tartani az oroszok által önkényesen elfoglalt ukrán területeken. Elon Musk szerint azért van szükség a tárgyalásokra, mert máskülönben a harmadik világháborút kockáztatjuk.

Ez is érdekelheti:

Kijev elérte, hogy Magyarország szállítson gázt Ukrajnába

Forrás:
KISZó

Widget not in any sidebars
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó