Hit és megmaradás Munkácson.
A hit és a kultúra, a közösség és a szülőföld együttesen azok az értékek, amelyekkel a Munkácsi Szent István Líceum 20 éve gazdagítja a kárpátaljai magyarság életét – hangzott el Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának köszöntőjében a Munkácsi Szent István Líceum fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából tartott ünnepségen tavaly. Az intézmény küzdelmeiről és boldogulásáról az intézményvezetőt kérdeztük. Kristofori Olga elmondta, tanárhiánnyal nem küzdenek, inkább a gyerekek létszáma miatt aggódnak. Míg korábban 60-70 diák is járt a líceumba, most csak 40.
Sorozatunkban vidékünk egyházi tanintézményeit mutatjuk be a háború árnyékában.
Simon Rita
– Az utóbbi két év mindnyájunkat megviselt, a Covid után senki sem gondolta volna, hogy még a háború is kitör – kezdte beszélgetésünket Kristofori Olga igazgató. – Pár héten belül online oktatásra tértünk át, a kollégiumunkat pedig átadtuk a menekülteknek. Szeptemberre viszont sikerült kiürítenünk az épületet, és a diákjaink visszatérhettek az iskolapadokba. Nyáron megkezdtük az óvóhely kialakítását a líceummal szemben lévő plébánia alagsorában. A kollégiumban szintén létrehoztunk egy minden előírásnak megfelelő óvóhelyet.
– A háborús kivándorlás hogyan érintette az intézményt?
– Mind a négy évfolyamot elindítottuk, de sajnos a kivándorlás miatt nagyon kevesen vannak. Úgy is mondhatnám: megfogyva bár, de törve nem. Élünk, dolgozunk, örülünk, hogy ennyien is vagyunk. Munkács már szórvány, nem bír el két magyar iskolát. Azt látom, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet miatt sok szülő inkább a lakhelyéhez közel lévő iskolába íratta be a gyermekét, mert az kevesebb költséggel jár. Néhány tanulónk külföldön is beiratkozott iskolába, de az itteni tanulmányait is folytatja egyéni oktatás keretében. Év végén itt is megírják a záróvizsgát és kapnak bizonyítványt.
– Épp abból fakadóan, hogy a város már szórványnak számít, mennyire domináns az ukrán diákok száma?
– Az ukránok közül hozzánk elsősorban azok iratkoznak be, akik valamennyire beszélnek magyarul. De egyre többen jönnek át az ukrán iskolából, mert a családban vannak magyarok, és úgy gondolják, jó lenne, ha a gyermek is beszélne ezen a nyelven. Olyan is van, aki magánórákra járt, aztán jelentkezett hozzánk. Érdekes, hogy munkácsi gyerekek is szeretnének a kollégiumban lakni, ami azt bizonyítja, keresik a lehetőséget arra, hogy minél többet legyenek magyar környezetben.
– Mi ad Önöknek reményt az intézmény jövőjét illetően?
– A megmaradást a béke és a stabilitás tudná garantálni. Talán hazatérnének azok az emberek, akik ideiglenesen elhagyták az országot, talán nem. Kárpátalja a béke szigete, ám a légiriadók, az állandó bizonytalanság megzavarja az itt élők életét is. Szeptember folyamán szerencsére nem sokszor, de volt rá példa, hogy le kellett vonulnunk az óvóhelyre.
A diákokat ez kizökkenti kicsit, de igyekszünk kárpótolni őket, olyan életet biztosítani nekik az intézményünkben, ami a régi időket idézi. Megemlékezéseket, különböző programokat szervezünk, olyan közös alkalmakat, amikor kicsit elvonatkoztathatnak a mindennapoktól.
Az utazásokról viszont most le kellett mondanunk. Ez nagyon hiányzik a gyerekeknek, hiszen mindegyik kirándulás közösségépítő erővel bírt.
– Tapasztalják-e a diákokon a reményvesztettséget?
– Valamilyen szinten igen, de bizakodóak, a végzősök mindenképp szeretnének továbbtanulni. A fiúk még csak 17 évesek, ki tudnak menni az országból. Sajnos sokan készülnek most külföldi intézményekbe. Az idei ballagók közül többen Magyarországra, néhányan a beregszászi főiskolára mentek. Kevesen döntöttek a munka mellett. Az úticélok között Anglia és Olaszország is szerepelt.
– A Munkácsy Mihály Magyar Ház átadása nagy mérföldkő volt a helyi magyarság kulturális életének fellendítésében. Bekapcsolódnak-e az ott szervezett programokba?
– Csodálatos a létesítmény, mindenképp nagy hatással van magyarokra és ukránokra egyaránt. Hála és köszönet a magyar államnak, hogy felvállalta ezt a missziót, és Kárpátalja-szerte ilyen közösségi házakat építettek. Ez a közösségi tér nem csak a gyerekeknek fontos, hanem a felnőtteknek is. A munkácsiak kicsit el voltak anyátlanodva, most viszont nagyon összetartók lettek. Számos rendezvényt szerveznek, a két magyar iskola diákjai többször felléptek már a magyar házban. Örülünk, hogy a kisebb produkcióinkat bemutathatjuk a nagyközönségnek is. A hétvégi rendezvényekkel viszont az a baj, hogy arra már nem tudnak itt maradni a gyerekek.
Ugyanis jelenleg csak akkor tartunk bentmaradós hétvégét, ha valamilyen kiemelt rendezvényt szervezünk.
A szülők aggódnak a gyermekeikért, ha huzamosabb ideig távol vannak, illetve nehézkes a beutaztatásuk. Hétvégén, ha nincs busz, akkor személyautóval kell jönni, az utakon pedig folyamatosan igazoltatják a férfiakat.
– A líceum 21 éves, a kollégiumot 2018-ban adták át. Terveznek-e bővítést, egyéb beruházást a közeljövőben?
– Pillanatnyilag mindenünk megvan, csak gyerek legyen. A többit meg tudjuk oldani. Gázzal és fával is fűthetünk, ezért nem aggódunk. A fűtés miatt nem lesz fennakadás, csak betegség, karantén ne legyen, mert akkor hiába vagyunk magánintézmény, nekünk is be kellene zárni. Nagyobb beruházások már nincsenek, csupán kisebb tatarozások, frissítő festések történtek. A nyár folyamán kialakítottunk még egy informatikatermet. Hiszen az informatika és az idegennyelv számít nálunk profiltantárgynak. Úgy gondolom, többen még mindig e két erősségünk miatt választanak minket. Szerződésben állunk a munkácsi Turisz Ingrid által alapított nyelviskolával, ami a kétéves program elvégzése után nemzetközileg elismert nyelvvizsga-bizonyítványt nyújt. A képzést és a vizsga díját az intézményünk állja.
Az angol nyelvre nagy szükség van manapság, és ezt a diákok is tudják, ezért sokan élnek a lehetőséggel.
Az anyaország nélkül nem tudnánk létezni. Jelenleg a rezsi és a bérek a legnagyobb kiadásunk, ezért amivel csak tudunk, igyekszünk spórolni, hiszen tudjuk, nehéz időket élünk. Arra figyelünk, hogy a gyerekek semmiben ne szenvedjenek hiányt. Ingyen kapják a reggelit, és az ebédért is csak szimbolikus összeget fizetnek, annak érdekében, hogy megbecsüljék az ételt.
– Többféle felekezetű gyermek tanul a líceumban.
– Az intézményünk Szent István útmutatását követi. Az ő szellemiségében próbáljuk nevelni a gyerekeket, ebből baj nem lehet. A jelentkezés nincs felekezethez kötve, mindenkit szeretettel várunk a 7. osztály befejezése után. Viszont amikor felvételiznek hozzánk a gyerekek, a szülőket tájékoztatjuk, hogy a lelkigyakorlatokat, szentmiséket, hittanórákat kötelező látogatni. Minden órát imával kezdünk. Hála Istennek, úgy tapasztalom, nincs gond ezzel, olyan fiataljaink vannak, akik szüleinek is fontos, hogy csemetéjük hitben nevelkedjen.
– A líceumot az alapításától igazgatja, több mint 40 év pedagógusi pálya van a háta mögött, elhivatott oktató-nevelő munkájáért, valamint példaértékű közösség- és egyházi iskolaszervezői munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést is megkapta. Személy szerint mit tart legfontosabb feladatának a mostani időszakban?
– Abban reménykedünk, hogy változik a helyzet. Béke és stabilitás lesz.
A magyarság a történelem folyamán számos nehézséggel nézett szembe, de mindig túlélte.
Meggyőződésem, a Jóisten felé fordulva ezt a megpróbáltatást is túléljük. Nekünk, pedagógusoknak elengedhetetlen, hogy erős hittel rendelkezzünk. A gyerekek bíznak bennünk, nem okozhatunk nekik csalódást. A legfontosabb a templom, az iskola és az identitás megőrzése. A Jóistennel ez is sikerülni fog.
Kiemelt képen: A líceum diákjai és tanárai Matl Péter könyvbemutatóján, a Munkácsy Mihály Magyar Házban
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.
